Hazai ízek a Chelsea-nél is

SMAHULYA ÁDÁMSMAHULYA ÁDÁM
Vágólapra másolva!
2018.07.22. 07:56
Az olasz konyha semmihez sem hasonlítható, jól tudja ezt az Angliába szerződő Maurizio Sarri is, aki hazájából, legfőképpen Nápolyból szállíttat hozzávalókat az ételek elkészítéséhez.

Hiába vannak Londonban gyakorlatilag minden sarkon jobbnál jobb éttermek, hiába a sok-sok olasz ételeket kínáló méregdrága hely, Maurizio Sarri csak a hazai hozzávalókban bízik. Pontosabban nem éri be azzal, ami „majdnem ugyanolyan”, mint otthon, neki valóban az itáliai ízekre, fűszerekre és hozzávalókra van szüksége.

A Napolitól nyáron távozó, és a következő szezontól a Chelsea-t irányító 59 esztendős szakember semmit nem bízott a véletlenre, és viszonylag nagy mennyiségű sajtot, marhahúst és kávét rendelt Londonba. Ám ezzel még nincs vége, Gianfranco Zola másodedzőt is alaposan kifaggatta a városban található éttermekről.

A The Sun beszámolója szerint a láncdohányos Sarri kedvenc étele a bazsalikomos, paradicsomos spagetti, friss mozzarellával. Igen ám, de nem akármilyen mozzarellával! Kizárólag a Nápolyban gyártott Buffalo mozzarellával éri be, húsból pedig ragaszkodik a chianinához, amely a világ legnagyobb testű szarvasmarhája.

A nápolyi Buffalo mozzarella akár egy kilogrammot is nyomhat

Na ja, sosem állította senki, hogy Sarri könnyű eset, viszont az biztos, a jelenlegi edzői társadalom egyik legnagyobb egyénisége, és ha a Chelsea-vel megnyeri a bajnokságot, senkit sem érdekel, a vacsorájához honnan rendeli a hozzávalót.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik