Remek móka a hobbiúszókkal

Vágólapra másolva!
2018.06.07. 16:35
Nagyon élvezte a Balaton-átúszást a tavaly a nők között legjobb időt elérő Juhász Janka – arra is tudott figyelni, hogy még véletlenül se csapjon oda neki senki.

1:06.10 – ennyit tempózott tavaly Juhász Janka, a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzője, aki a legjobb időt érte el a nők között a 2017-es Balaton-átúszáson.

„Simán be lehetett építeni a felkészülésembe a tóátúszást, hiszen csak öt kilométert kellett megtenni. Adott is némi pluszt a lelkemnek, hogy első lettem a nők között” – jegyezte meg a nyílt vízen és a medencében egyaránt ifjúsági Európa-bajnok úszó.

A színes egyéniségéről ismert lány szívesen idézte fel a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5.2 kilométeres táv élményeit.

„Elbohóckodtunk a válogatott többi tagjával.

Emlékszem, jó érzés volt, hogy nem mentünk túl nagy iramot, elkalandoztak a gondolataim, volt időm nézni a tájat, figyelni a kísérőket, elszórakoztam a hullámokkal.

Edzésnek tökéletes volt, az utolsó száz métert aztán megnyomtam, hiszen minden tréningen el kell fáradni. Amúgy az időeredményem közepesnek számít, viszont ahhoz képest, hogy a Balaton-átúszást megelőző napon még keményen edzettünk, egész jónak mondhattam.”

Juhász Janka és társai tavaly később értek oda a rajthoz, mint a többség, sokan már elkezdték a távot, ezért az élsportoló-szekció is a hobbiúszókkal együtt tempózott. Elmondta, figyelt rá, hogy kikerülje azokat, akik nagyon csapkodtak, kapkodtak, nehogy fejbe vágják, vagy megüssék. Igaz – tette hozzá huncut mosollyal – a nyílt vízi úszásban már megszokta az efféle ütlegeléseket.

A 18 éves úszónak az idén kimarad a Balaton-átúszás. A medencés úszáshoz húzta a szíve, ezért edzőjével, Novotny Attilával közösen úgy döntött, nem nevez a június 30-án ismét Révfülöp és Balatonboglár között megrendezett eseményre.

„Sajnálom, mert jó móka volt, ráadásul nagyszerű, hogy bárki elindulhat, bárkinek van esélye teljesíteni a távot.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik