A legnagyobb medence

A Balatonról legtöbbünknek a strand, a meleg, a főtt kukorica, a fagylalt, a napozás, a horgászás, a vízben fejelés és persze a gumimatracos ringatózás jut eszébe, holott volt idő, amikor rengeteg iskoláskorú gyereknek ez volt a legnagyobb medencéje, amelyben megtanulhatott úszni. Igaz, Magyarországon még a hetvenes évek végén is csak azoknak volt kiváltsága a magyar tenger mellett nyaralni, akiknek valamilyen ok miatt jobban ment a sora. Volt pénze, autója (ne feledjük, hajdan akár öt évet is kellett várni egy Zsiguli vagy egy Trabant kiutalására), és ami ez esetben cseppet sem mellékes, volt nyaralója (vagy egy üdülő), ahol eltölthette azt a néhány napot vagy hetet a szabadságából. Nem csoda, hogy miközben az úszósportban már akkor is zajos magyar sikerek születtek a világversenyeken, s tehetségekben nem volt hiány (a városokban uszodákban és szabad pályákban annál inkább), a hatalmas balatoni vízfelületen csak keveseknek adatott meg, hogy a nyári szünetben szervezett keretek között elsajátíthassák az úszás alapmozdulatait.

A hajdani Népsport szerkesztőségében néhány igazán elszánt, a nemzet sportjövőjére is gondoló újságíró fejéből kipattant az ötlet, hogy Hajrá, Balaton! mottó alatt megszervezzék a balatoni úszásoktatást. Edzőnek, mentornak a Testnevelési Főiskola úszóedzőképzésére járó hallgatókat kérték fel, akik – cserébe azért, hogy szinte egy teljes nyarat eltölthetnek a tó mellett – örömmel vállalták, hogy a jelentkező kisdiákokat, sőt akár óvodásokat a déli part sekélyebb vizeiben megtanítják az úszás alapjaira. S hogy akkoriban egy jó ötlet micsoda összefogást eredményezett, arra példa, hogy akadt olyan, fémipari elemekkel foglalkozó cég, amely néhány hét alatt legyártott tucatnyi, roppant egyszerűen a vízbe helyezhető, körülbelül tíz-tizenöt méter széles és hosszú keretet, s máris készen állt az oktatás céljait szolgáló medence.

A gyerekek özönlöttek a déli parti üdülők környékén lévő szabad strandok vízfelületein felállított mobilmedencékhez, s rengetegen ezeken a néhány napos gyors, ingyenes tanfolyamokon tanulhattak meg úszni az ifjú edzők szakértő segítségével.

Felvetődik a kérdés: miért ne lehetne manapság is ugyanilyen módszerrel kihasználni a kontinens egyik legnagyobb úszómedencéjének adottságait?

Miért ne lehetne némi összefogással ismét megszervezni a balatoni úszásoktatást, annak fényében főleg, hogy a sportág – hála az égnek – ma szem szűkölködik tehetségekben, eredményekben?

Az évről évre ismétlődő Balaton-átúszás sikere azt mutatja, hogy a magyar emberek rendkívül nyitottak erre a mozgásformára, a tó meghódításának vágya él bennük, és abban is biztosak lehetünk, hogy a rajtoló tömegben nem egy olyan hölgy vagy férfiú is ott lesz, akik a hetvenes évek végén a mi gyönyörű tengerünkbe állított mobilmedencékben tették meg az első karcsapásokat.