Előny az előnevezéssel

Vágólapra másolva!
2018.05.24. 12:17
Közel egy hónap van hátra a Balaton-átúszásig, ám már most érdemes nevezni az 5.2 kilométeres távra. Online módon ráadásul igen egyszerű, és még olcsóbb is, azaz megéri bekapcsolni a számítógépet.

Ha az időjárás is engedi, az idén június 30-án rendezik meg a 36. Lidl Balaton-átúszást, amely a hobbisportolók legfontosabb versenyeinek egyike. Aki nevezni szeretne, a helyszínen is megteheti, ám egyszerűbb online módon előre jelentkezni a Révfülöp és Balatonboglár közötti 5.2 kilométeres távra.

Aki így tesz, az az előnevezésről szóló visszaigazolást kinyomtatva előre el tudja intézni az orvosi igazolást (amely az indulás feltétele), nem kell a verseny napján várnia a doktorra. A felnőtteknek a helyszínen 9000 forint a nevezési díj, míg előnevezéssel 8000 forint (igaz, akkor az orvosi igazolást is be kell szerezni). Előny továbbá, hogy az online előnevezők idejét már a verseny napján közlik a honlapon, illetve az átúszás során jobban követhető a kísérőknek, hogy mi történik a vízben tempózóval. A nevezési díjat előnevezés és helyszíni nevezés esetén is készpénzben, pontos összegben kell kifizetni a helyszínen. Ezen a felületen nevezhet előre a Balaton-átúszásra.

Hasznos tanácsokat pedig ide kattintva talál: az Európa-bajnoki ezüstérmes, olimpikon Olasz Anna adott néhány jó tippet a Balaton-átúszáshoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik