The Chance 2012: a magyar győztesek elindulnak Barcelonába

Vágólapra másolva!
2012.08.19. 08:19
null
Jakab Dávid (balra) és Nagy Levente pályafutása nagy fordulatot vehet (Fotó: NS-archív, Szabó Miklós)
Címkék
Elérkezett a nap. Jakab Dávid és Nagy Levente, a Nike által támogatott The Chance 2012 tehetségkutató magyarországi döntőjének két győztese vasárnap útnak indul Barcelonába, ahol egy héten át újabb erőpróbák elé néznek, szakemberek, köztük a szakmai fővédnök, Pep Guardiola szeme előtt.


A két fiatal sikerrel vette a tehetségkutató honi selejtezőjét, majd a budapesti döntőben a folyamatos keretszűkítéseket „túlélve” Koman Vladimir, a szakmai zsűri egyik tagja már csak az ő nevüket olvasta fel. Jöhetett az ünneplés, a felhőtlen öröm, majd a készülés az útra. Tartalmas két hónap telt azóta, nem kis izgalmakkal körítve.

„Minden este futottam egyedül, majd négy hete elkezdtük az edzéseket is – mondta Nagy Levente, a DVTK U18-as csapatának középpályása. – Előbb heti öt, majd a végén már heti hét edzésünk volt, közben sorra jöttek a felkészülési meccsek. Ebből ötöt tudtunk le, négyen én is a pályán lehettem legalább egy félidőt, csupán egyet hagytam ki betegség miatt, de ezen is már régen túl vagyok.”

„Nekem sem volt egy pillanatnyi üresjáratom – vette át a szót Jakab Dávid, a Maglód felnőttcsapatának irányítója. – Az elmúlt hetekben folyamatosan szerda-szombat ritmusban játszottuk a mérkőzéseket, úgyhogy a kondim rendben van, és játékban is vagyok. Ezeket mind végigjátszottam, gólokat is sikerült szereznem. Lement már közben két tétmeccsünk, az első bajnokim előtt a Velence ellen igazi kupahangulatot idéző, piros lapokkal színesített MK-meccset játszottunk, amelyet ugyan a tizenegyespárbajban elveszítettünk és kiestünk, de a meccsen két gólt lőttem, valamint a tizenegyesemet is értékesítettem.”

A két fiatalnak itthon előbb a selejtezőben a hét feladatból álló tesztpályán kellett bizonyítania a képességeit, majd a budapesti döntőben nyolc ítész előtt – Koman és Rudolf Gergely mellett hat hazai elitklub képviselője formált véleményt – már a futballtudásukat is fel kellett villantaniuk. A legjobbak három meccset is játszhattak, közülük azonban már csak ketten maradtak versenyben. Ez a páros vehet részt a barcelonai világdöntőben, további 54 ország 98 fiataljának társaságában.

„Már az első perctől izgatottan várom a barcelonai utat, de talán már túljutottam azon, hogy stresszeljen, próbálom lehetőségként megélni – engedett bepillantást az érzéseibe Nagy. – Persze majd amikor eljön az utazás pillanata és elindulunk, de még inkább amikor megérkezünk, vélhetően ismét nagyobb lesz bennem a drukk.”

„Nem félek az úttól, és az egyhetes edzésektől sem, bár nem is tudjuk pontosan, hogy milyen program vár ránk. Tényleg csak egy picit izgulok, de tudom, hogy az a típus vagyok, aki könnyen és gyorsan alkalmazkodom az újhoz, az ismeretlenhez” – végszavazott Jakab.

A két, pontosabban a száz fiatal számára nem kis tétje van az egyhetes útnak, ugyanis a legjobb tizenhat számára egy hónapig tartó európai edzőtábort szerveznek, amely során olyan klubok vendégszeretetét élvezhetik tovább a Barcelonáé mellett, mint a Juventus, illetve a Manchester United.

A DÖNTŐ LEGJOBB PILLANATAI

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik