Birkózó-vb: Lőrincz Viktor és Krasznai Máté is kikapott a nyolcaddöntőben

KOHÁN GERGELYKOHÁN GERGELY
Vágólapra másolva!
2018.10.26. 13:28
null
Lőrincz Viktor könnyed győzelemmel kezdett, de a nyolcaddöntőben kikapott (Fotó: Török Attila)
Ugyan sima győzelemmel kezdte meg vb-szereplését az Európa-bajnok és kétszeres vb-bronzérmes Lőrincz Viktor, a nyolcaddöntőben nem bírt az idei Európa-bajnok grúz Robert Kobliasvilivel. Krasznai Máté bravúros birkózással, ötpontos hátrányból fordítva jutott tovább az első meccsen, de aztán tusvereséget szenvedett a dán Fredrik Bjerrehuustól. Legyőzőik kiesése miatt nem jutottak vigaszágra, ellenben a selejtezőben vereséget szenvedő Torba Erikkel, aki szombat délelőtt folytatja!

17.13
Némi gyógyír a délelőtt után: a 60 kg-osok között Torba Eriket éppen csak legyőző moldovai Ciobanu az elődöntő első menetében majdnem betusolta a szerb színekben versenyző, vajdasági Frísz Krisztiánt, és bár ez nem sikerült neki, a második három percben egy szép vállassal így is behozhatatlannak bizonyuló előnyre tett szert, 6:3-ra legyőzte Fríszt, ami annyit jelent, hogy Torba szombat délelőtt a vigaszágon folytathatja szereplését a világbajnokságon!

14.25
Lőrincz Viktor nem sokáig reménykedhetett a vigaszágban, ugyanis legyőzője, a grúz Kobliasvili kikapott ki a címvédő török Metehan Basartól. Így járt Krasznai Máté is, miután az őt tusoló Bjerrehuust a szerbek olimpiai bajnoka, Davor Stefanek verte (ugyancsak tussal), így számukra véget ért a világbajnokság – nehéz ág ide vagy oda, ettől azért többet vártuk, főleg Lőrincztől, akit abszolút éremesélyeseink között tartottunk számon előzetesen.

13.38
Alig egy perc alatt kikapott utolsó délelőtti reménységünk, Krasznai Máté is, akinek az idei Eb-5. dán Fredrik Bjerrehuus befogta a fejét, előbb eldobta négy pontért, majd betusolta – így sajnos maradt a vigaszágban bizakodás; no meg persze este Bácsi Péter és Korpási Bálint döntője!

13.26
Hideg zuhany: Európa-bajnokunk, Lőrincz Viktor pontozásos vereséget szenvedett második összecsapásán grúz riválisa ellen.

Pedig jól indult a meccs, a két Európa-bajnok közül az ideit, a grúz Robert Kobliasvilit intették és küldték le először, és Lőrincz meg is csinálta szokásos pörgetését (3:0 ide). Ám a felállás közben beragadt a feje a grúz karjai közé, aki megpróbálta kiemelni, közben viszont Lőrincz lábra fogott – ha szándékosan, ha nem, ez szabálytalan védekezésnek minősül, így a magyar kapott két büntetőpontot, és őt is leküldték (3:2).

És bár Lőrincz ezt is remekül kivédekezte, a második menetben visszaintették a magyart – megint ember legyen a talpán, aki megmondja, kettejük közül ki volt az aktívabb… –, így 3:3-mal a grúz ment tovább, kevesebb intésponttal – roppant bosszantó ez, és újabb idióta szabály a sok közül, hiszen igaz, hogy Lőrincznek volt kétpontos intése, de ettől még a grúz egyetlen akcióra sem volt képes (szemben a magyarral), mégis ő jutott tovább…

12.23
Kiesett a 63 kg-osok mezőnyében Váncza István, miután a vigaszágon 9:0-ra kikapott a török Rahman Bilicitől.

11.53
Lőrincz után nem sokkal a 67 kilós Krasznai Máté is szőnyegre lépett a nála jó egy fejjel magasabb kínai Tian Csi-je ellen, és óriási fordítást mutatott be: egy intés után ellenfele felszedte a földről, és szépen a feje fölött eldobta négy pontért, így 5:0-ra vezetett. Ezután jött a Krasznai-parádé: még a szünet előtt eladott egy szép válldobást (5:4), majd a második menetben megcsinált egy mögé kerülést, így 6:5-re nyert – bravúros teljesítmény, nem mindennap látunk kötöttfogásban 5:0-s hátrányból fordítást…!

11.41
Kísértetiesen hasonlóan indult Lőrincz Viktor selejtezője a 87 kg-osoknál, azzal a szignifikáns különbséggel, hogy ő be tudta fejezni azt a bizonyos második pörgetést (5:0), míg a második menetben kivédekezte lentről ellenfele, az amerikai Patrick Martinez harmatgyenge kísérletét, így 5:1-es, magabiztos sikerrel jutott tovább – ám innentől pokolian nehéz dolga lesz, ugyanis roppant pocsék ágra sorsolt; többek között grúz, török, orosz, üzbég, német klasszisok társaságában…

11.20
A kötöttfogásúak 60 kg-os súlycsoportjában Torba Erik nagyon közel volt ahhoz, hogy legyőzze az Eb-ezüstérmes moldovai Victor Ciobanut, intés és pörgetés után már 3:0-ra vezetett, sőt, hajszál hiányzott az 5:0-hoz, de a második lenti pörgetés éppen nem billent át… Mint utóbb kiderült, ez a végelszámolásnál sajnos sokat számított: a moldovai a második menetben megcsinált egy mögé kerülést, majd kitolta Torbát, így 3:3-mal, később szerzett ponttal ő jutott tovább a nyolcaddöntőbe.

10.55
Elsőként a kötöttfogásúak 55 kg-os mezőnyében Andrási József lépett szőnyegre, de technikai tussal kikapott a kínai Caótól a vigaszágon.

BIRKÓZÁS
VILÁGBAJNOKSÁG, BUDAPEST, 7. NAP
55 KG
VIGASZÁG
Cao (kínai)
–Andrási József 10:0

60 KG
1. FORDULÓ
Victor Ciobanu (moldovai)
–Torba Erik 3:3

63 KG
VIGASZÁG 63 kg
Rahman Bilici (török)
–Váncza István 9:0

67 KG
1. FORDULÓ
Krasznai Máté
–Tian Csi-je (kínai) 6:5
2. FORDULÓ
Fredrik Bjerrehuus (dán)–Krasznai Máté 0-4 – tusvereség

87 KG
1. FORDULÓ
Lőrincz Viktor
–Patrick Martinez (amerikai) 5:1
2. FORDULÓ
Robert Kobliasvili (grúz)–Lőrincz Viktor 3:3

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik