Birkózás: rajtol a vb, a férfiak között lehetnek vérmes reményeink

Vágólapra másolva!
2018.10.20. 10:01
null
A szabadfogású Nagy Mihály az idén már szerzett egy bronzérmet a májusi Európa-bajnokságon, most élete első hazai világversenyén is felállna a dobogóra (Fotó: Földi Imre)
A szombaton kezdődő budapesti világbajnokságon magyar részről mindhárom fogásnemben vannak éremesélyeink – remélhetőleg legalább az öt évvel ezelőtti termést sikerül betakarítani.

 

 

Három, kettő, egy, rajt! Letelt az idő: öt év, 2013 után újra, hetedszer is birkózó-világbajnokságot rendezhet hazánk, közelebbről is a legutóbbi hazai csúcseseménynek is otthont adó Papp László Budapest Sportaréna.

Akkor nemcsak a szervezés, az eredmények tekintetében is remekül vizsgáztunk, hiszen hat érmet szereztünk egy történelmi arannyal: Sastin Marianna a magyar birkózás első (s mindmáig utolsó) világbajnoki címét hódította el az eksztázisban ünneplő hazai közönség előtt, rajta kívül a hölgyek közül még Barka Emese, valamint a kötöttfogású Módos Péter, Lőrincz Viktor és Kiss Balázs, továbbá a szabadfogású Veréb István is felállhatott a dobogóra, mindannyian a harmadik fokára. Ezzel a terméssel, hat éremmel alighanem az idén is elégedettek lennénk – bár ezúttal inkább a férfiak között lehetnek vérmes reményeink.

Gulyás István, a szabadfogásúak szakágvezetője elöljáróban elmondta, elsősorban a vb-bronzérmes Verébtől, valamint a honosított ukrán Európa-bajnoktól, a jó formában birkózó Olejnik Pavlótól várja a jó teljesítményt, de kimondottan bizakodó az egyre inkább beérő Nagy Mihállyal kapcsolatban is, aki az idei oroszországi kontinensviadalon a magyar szabadfogású csapatból egyedüliként tudott érmet (bronzot) hazahozni. „Ez lesz az első hazai világversenyem, nagyon várom már, hogy szőnyegre léphessek – engem kimondottan feldob, hogy a szeretteim és a barátaim előtt birkózhatok – mondta Nagy Mihály. – Jó formában vagyok, ezt a májusi Eb-bronzom is bizonyította, nagyon bízom benne, hogy Budapesten is felállhatok a dobogóra!”

Gulyás hozzátette: „Az összes kategóriában népes és erős mezőny indul Budapesten, így senkinek sem lesz könnyű dolga – magyarázta a rutinos szakember. – Arra ne számítson senki, hogy könnyű ága lesz, és simán »begyalogolhat« a döntőbe, ugyanakkor jó lenne, ha legalább az első meccseken elkerülnénk a nagyágyúkat.”

A szabadfogásúakat követik a hölgyek, akiknél ismét ott lesz a mezőnyben Sastin, ám ő ebben az évben tért vissza a szülés után, ami eleve elismerésre méltó teljesítmény, minden más ráadás lenne. Rajta kívül ott lesz a vb- és Eb-bronzérmes Barka Emese, az Eb-ezüstérmes Németh Zsanett és az Eb-bronzérmes Galambos Ramóna is – Ritter Árpád kapitány szerint közülük jó napot és jó sorsolást kifogva valaki az éremig juthat. „Legalább egy érmet és egy pontszerző helyet szeretnék – ezzel már elégedett lennék” – mondta a mester.

Ezúttal – az utóbbi évek gyakorlatával ellentétben – legsikeresebb szakágunk, a kötöttfogás képviselői zárják a sort, most is tőlük várhatunk a legtöbbet: A Lőrincz fivérek, Kiss Balázs, Korpási Bálint, Bácsi Péter vagy Lám Bálint is reális eséllyel pályázik a dobogóra. „Nincs okunk rá, hogy ne legyünk optimisták: a lehető legtöbb dobogós helyet szeretnénk begyűjteni!” – szögezte le az olimpiai bajnok szakvezető, Sike András.

A magunk részéről csak annyit tudnánk hozzátenni: legyen így, hajrá, magyarok kilenc napon keresztül!

A VB PROGRAMJA
Október 20., szombat.
Szabadfogás. 61 kg (Molnár József), 74 kg (Gulyás Zsombor), 86 kg (Veréb István), 125 kg (Ligeti Dániel)*
Október 21., vasárnap. Szabadfogás. 57 kg (Farkas Rajmund), 65 kg (Asarin Roman), 79 kg (Nagy Mihály), 92 kg (Hatos Gábor)
Október 22., hétfő. Szabadfogás. 70 kg (Lukács Norbert), 97 kg (Olejnik Pavlo). Nők. 55 kg (Galambos Ramóna), 59 kg (Dollák Tamara)
Október 23., kedd. Nők. 65 kg (Sleisz Gabriella), 68 kg (Wilson Vanessa), 72 kg (Szmolka Nikoletta), 76 kg (Németh Zsanett)
Október 24., szerda. Nők. 50 kg (Köteles Alexandra), 53 kg (Dénes Mercédesz), 57 kg (Barka Emese), 62 kg (Sastin Marianna)
Október 25., csütörtök. Kötöttfogás. 55 kg (Andrási József), 63 kg (Váncza István), 72 kg (Korpási Bálint), 82 kg (Bácsi Péter)
Október 26., péntek. Kötöttfogás. 60 kg (Torba Erik), 67 kg (Krasznai Máté), 87 kg (Lőrincz Viktor)
Október 27., szombat. Kötöttfogás. 77 kg (Lőrincz Tamás), 97 kg (Kiss Balázs), 130 kg (Lám Bálint)
Október 28., vasárnap. Kötöttfogás. 77, 97, 130 kg vigaszág és helyosztók

*a program minden nap 10.30-kor kezdődik a selejtezőkkel (kivéve a záró napon, akkor 13.30-kor a vigaszági meccsekkel)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik