CR kihagyott 11-esét is elbírta a Real Szófiában

Vágólapra másolva!
2014.10.01. 20:40
A Real Madrid korán hátrányba került, ám végül 2–1-re nyert a Ludogorec vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája B-csoportjában, amelynek másik szerdai mérkőzésén a Paulo Sousa által irányított FC Basel hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Liverpoolt.

LUDOGOREC–REAL MADRID

Az esélytelennek tartott Ludogorec feltűnően lelkesen vetette magát a küzdelembe Szófiában a Real Madrid ellen, és ezzel alaposan meglepte a BL címvédőjét. A közönségétől űzött hazaiak ráadásul a 6. percben meg is szerezték a vezetést: bal oldali szöglet után Moti megcsúsztatta a labdát, amely a hosszú sarok felé szállt, Marcelinho pedig a közönség hangorkánja közepette két lépésről fejelt Arbeloa mögül a Real kapujának bal oldalába. 1–0

A gól után támadni kezdett a Real Madrid, és a rohamok egyike után már a 10. percben lehetőséget kapott az egyenlítésre, mert Minev felvágta Hernándezt. A tizenegyest viszont Cristiano Ronaldo kihagyta.

A 20. perc után aztán igazán rákapcsolt a Madrid, és a nagy nyomás végül góllá érett. Cristiano Ronaldo esett el Alekszandar Alekszandrov lábában, a bíró megint befújta a tizenegyest, amelyet a sértett a 25. percben ezúttal értékesített. 1–1

A félidő hátralévő részében sorra vezették a támadásokat a spanyolok a bolgár kapu felé, de vagy a védők álltak a helyzet magaslatán vagy Sztojanov kapus védett. Így a félidőben maradt a döntetlen.

A második félidő elején is próbált még vitézkedni a bolgár bajnokcsapat, de hamar tudatosította a Real Madrid, hogy idegenben is győzni szeretne. Számos helyzet kimaradt a bolgár kapu előtt, aztán a 77. percben a Realnak sikerült megszereznie a vezetést. Ekkor Marcelo csavart középre a tizenhatos vonalával egy magasságból, az ötösön álló Benzemáig jutott a labda, a francia csatár pedig belsővel a hálóba helyezett. 1–2

Az utolsó néhány percre minden mindegy alapon beleerősített a Ludogorec, néhány meleg pillanatot is tudtak okozni játékosai a madridi kapu előtt, de az eredmény már nem változott. Ha nehezen is, de megszerezte a remélt három pontot a címvédő Real Madrid.

Ludogorec–Real Madrid 1–2

FC BASEL–LIVERPOOL

A svájci és a német válogatott szövetségi kapitánya (Vladimir Petkovic és Joachim Löw) is a helyszínen tekintette meg a mérkőzést, amelynek első félidejében a Basel alakított ki több helyzetet, de igazán egyik kapu sem forgott veszélyben. Mario Balotelli, a Liverpool olasz csatára például a szünetig egyszer sem ért labdába az ellenfél tizenhatosán belül.



Az 52. percben a Basel megszerezte a vezetést: Xhaka szöglete után Martin Skrtelről a saját kapuja felé pattant a labda, Simon Mignolet pont Marco Streller elé ütötte azt, a hórihorgas csatár pedig közelről nem hibázott. 1–0

Hasonló körülmények között egyenlíthetett volna a Liverpool az utolsó fél órára fordulva, de Balotelli 35 méteres szabadrúgása után hiába pattant ki veszélyes helyre a labda a kapusról, Lazar Markovics ismétlését Marek Suchy blokkolta.

Balotelli a 88. percben már a kapuba talált, ám lesen tartózkodott, így ezt a szituációt is megúszta Paulo Sousa csapata, amely két forduló után azonos pontszámmal áll a Liverpoollal.

Basel–Liverpool 1–0

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

B-CSOPORT
Ludogorec–Real Madrid 1–2 (Marcelinho 6., ill. C. Ronaldo 25. – 11-esből, Benzema 77.)
FC Basel–Liverpool 1–0 (Streller 52.)

AZ ÁLLÁS
1. Real Madrid227–2+56
2. Liverpool2112–2 0 3
3. FC Basel2112–5–33
4. Ludogorec222–4–20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik