BL: Totti csak azt bánja, hogy nem szerződött a Realhoz

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.03.09. 10:03
Nem mindennapi, hogy az ellenfél játékosát ovációval fogadják a hazai drukkerek a Real Madrid otthonában. Kedden a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében Francesco Tottit, a Roma 39 éves legendáját felállva tapsolta a Santiago Bernabéu közönsége. Az olasz játékos a találkozó után elmondta, a Real Madrid miatt majdnem elhagyta kedvenc csapatát.

Az olasz világbajnok – aki profi pályafutása során csak a Romában játszott klubszinten – csereként a 74. percben állt be tegnap, a Santiago Bernabéu közönsége (és néhányan a pályán lévők közül) pedig felállva tapsolta a jó eséllyel utolsó BL-meccsén pályára lépő ikont, akit érthetően meghatott a gesztus.

„Elmondhatatlan érzés lett úrrá rajtam, csodás élmény volt számomra – idézi a Mediaset Tottit. – A Bernabéu csodálatos stadion, csak azt bánom, hogy nem játszottam a Real Madridban.”

A 39 éves 10-es a mérkőzést követően bekéredzkedett a Madrid öltözőjébe, mert Sergio Ramosszal mezt akart cserélni.

Totti tegnapi fogadtatásához hasonlóan korábban Alessandro Del Piero, Andrea Pirlo és Ronaldinho érdemelte ki a madridi publikum elismerését.

Legfrissebb hírek

„Minden idők legjobb meccse volt?” – lapszemle a PSG–Bayern München BL-elődöntő után

Bajnokok Ligája
Tegnap, 9:07

Aranyéremmel búcsúzna az Atléticótól Antoine Griezmann

Bajnokok Ligája
2026.04.28. 10:46

A hatodik helyezés is Bajnokok Ligáját érhet a Premier League-ben – mutatjuk, hogyan

Angol labdarúgás
2026.04.22. 13:22

A Vinícius Júnior-incidens miatt részleges szektorbezárással büntették a Benficát

Bajnokok Ligája
2026.03.25. 22:47

Történelem, mindhárom magyar kezd a Liverpool–Galatasaray BL-visszavágón

Bajnokok Ligája
2026.03.18. 19:56

Bernardo Silva: Hiszünk magunkban, muszáj kockáztatnunk

Bajnokok Ligája
2026.03.17. 12:02

Mbappé már biztosan kimarad, rengeteg a fiatal a Real Madrid keretében a Manchester City ellen

Bajnokok Ligája
2026.03.11. 15:48

A Bayern München nem hagyott kérdést a visszavágóra, lemosta a pályáról az Atalantát

Bajnokok Ligája
2026.03.10. 22:54
Ezek is érdekelhetik