A Real elgázolta Sousa Baseljét, őrült hajrá Liverpoolban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.16. 20:42
A Real Madrid fölényes győzelemmel, a Liverpool a hosszabbításban kiszenvedett sikerrel rajtolt a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörében, a B-csoportban.
REAL MADRID–FC BASEL


A címvédő Real Madrid a Basel ellen kezdte meg menetelését a Bajnokok Ligája 2014–2015-ös szezonjában. A nyári igazolások közül James Rodríguez és Toni Kroos is a kezdőben kapott helyet.
Az első percekben érezni lehetett, hogy jó iramú találkozót láthat a Bernabéu közönsége.

A Real Madrid a meccs elején szélről belőtt labdákkal operált, ám kevés sikerrel, a Basel határozottan védekezett. A 14. percben azonban megtört a jég: James Rodríguez sarokkal ugratta ki Nachót a tizenhatoson belül, a védő 10 méterről tüzelt, a labda Suchyn irányt változtatva vágódott a hálóba, öngól (1–0).

A Real Madrid mezőnyfölénybe került, a vezető gól megszerzése után uralta a találkozót. A 30. percben meg is duplázta előnyét a királyi gárda: Luka Modric adott fantasztikus passzt külsővel Gareth Bale-nek a Basel védelme mögé, a walesi válogatott átemelte a kapujából kirontó Vaclíkot, majd az üres kapuba passzolt (2–0).

Sokáig nem kellett várni, máris jött a harmadik madridi találat, egészen pontosan két perccel később. Ismét Modrictól indult az akció, a horvát irányító a jobb szélen futó Bale-hez játszott, aki az alapvonalról laposan lőtt középre, az érkező Cristiano Ronaldo pedig néhány lépésről az üres kapuba belsőzött (3–0).

A 37. percben újabb góllal terhelte meg a Basel kapuját a Real Madrid: Ronaldo csinált egy lövőcselt a tizenhatoson belül, majd Benzemának gurított vissza, aki középről, 12 méterről lőtt, a Samuelen megpattanó kísérletet nagy bravúrral még védte Vaclík, ám a kipattanót James Rodríguez az üres kapuba kotorta. (4–0)


A gólcsap még nem zárult el ekkor sem az első félidőre a Bernabéuban, ugyanis egy perccel később szépíteni tudott a Basel. Derlis González ugrott ki, lefutotta Pepét, és 18 méterről, a jobb oldalról kilőtte a jobb alsót, Casillas hiába nyújtózkodott, nem ért le (4–1).

A szünetre megnyugtató előnyre tett szert a Real Madrid a Paulo Sousa irányította Basel ellen. A svájci vendégeknek kisebb csodára lett volna szükségük ahhoz, hogy megszorongassa a Real Madridot, ám nem nehéz kitalálni, hogy ez nem következett be. A Basel ugyan támadóbb felfogásban futott ki a második játékrészre, ám ez vajmi kevés volt a sztárjátékosokból álló galaktikusok ellen.

A 61. percben Sergio Ramos állított Föld körüli pályára egy kecsegtető helyről elvégzett szabadrúgást, majd hat perccel később a helyére beálló Varane kis híján gólpasszt adott. A Baselnek… A francia válogatott védő ugyanis felfejelt egy felívelést az égbe, így a labda González elé hullott, az uruguayi lövését azonban nagy bravúrral szögletre tolta Casillas.

A 72. percben csak Bale önzőségén múlt, hogy nem született meg a Real Madrid ötödik gólja: a walesi remek labdát kapott Jamestől, a tizenhatoson belül ketten is jöttek mellette, ám Bale passz helyett lőtt, egyenesen bele Vaclíkba…

A 76. percben az előre húzódó Schar tüzelt 20 méterről, kísérletének a bal oldali kapufa állta útját.
A 80. percben a Basellel kevésbé volt kegyes a kapufa: Cristiano Ronaldo remekül kényszerítőzött Karim Benzemával, a francia csatár pedig 14 méterről, középről, irgalmatlan erejű lövést zúdított kapura, a labda a keresztlécről a hálóba vágódott, ezzel kialakult a végeredmény is (5–1).

A Real Madrid átgázolt a Baselen, ezzel megkezdte címvédő hadjáratát a Bajnokok Ligájában.


Real Madrid–FC Basel 5–1

LIVERPOOL–LUDOGOREC RAZGRAD


A BL-be öt év szünetet követően visszatérő Liverpool a sorozat újoncát, a hősies küzdelemben főtáblára jutó bolgár kispcsapatot fogadta. A készülődés, fogadkozás nagy volt az Anfied Roadon, a fogadtatás és a hangulat hátborzongató, de a mérkőzésről ez már korántsem volt elmondható.

Nagy lendülettel kezdtek a hazaiak (Balotelliék már a középkezdésből a kapunak rontottak), de ahogy az Aston Villa elleni hétvégi bajnokin is, úgy kedd eset is akadozott a gépezet a támadóharmadba érve, így meddőnek bizonyult a hazai labdafölény: mindössze egyetlen kaput eltaláló lövést jegyezhettünk fel a szigetországi szenvedéssel és bátor bolgár helytállással jellemezhető első félidőben.

A második játékrészt jóval nagyobb lendülettel kezdte a Pool, tíz perc alatt megtriplázta lövései számát, de egy-egy távoli kísérlettel a razgradiak is jelentkeztek. A Liverpool valamivel élesebb lett támadásban, de az idő múlásával a „vörösök” játéka egyre idegesebb lett.

Mindeközben a Ludogorec vezetése centiken múlt, az egy szem csatár, Bezjak került ziccerbe, de 12 méterről a jobb oldali kapufa tövét találta el, az ismétlés pedig mellé ment.

A többnyire eseménytelen találkozó elképesztő utolsó tíz percet hozott.

A 82. percben Mario Balotelli megszerezte első liverpooli gólját Alberto Moreno beadása és a vendég védők közreműködésének segítségével (1–0). Így ő lett az első olasz játékos, aki négy különböző csapat (Inter, Man. City, Milan) mezében is gólt szerzett a Bajnokok Ligájában.

A letörtségből felszabadult hazai drukkerek ezt követően komoly érzelmi hullámvasútra ülhettek fel: a 90. percben a csereként beállt Dani Abalo Hamza Junesz indítása és a kapujából bizonytalanul kimozduló Mignolet megkerülése után egyenlített a bolgár csapatnak. 1–1.

Alig két perccel később (már a hosszabbításba érve) az egy hete igazolt kanadai kapus, Milan Borjan is hibázott: balszerencsésen vett át egy hazaadást, majd buktatta a tizenhatoson belül őt támadó Manquillót, a játékvezető pedig büntetőt ítélt.

A tizenegyest Steven Gerrard váltotta higgadtan gólra (2–1), ezzel megmentette csapata becsületét, és bebiztosította a három pontot a Bajnokok Ligájába 2009 után visszatérő Liverpoolnak. A Ludogorec Razgrad pontot érdemelt volna, pár percen és egy kis higgadtságon múlt a játéknap legnagyobb meglepetése.

Liverpool–Ludogorec 2–1



A csoport élére ezzel a Real Madrid került, mögötte rosszabb gólkülönbségével lemaradva az angol csapat, a harmadik és negyedik helyen két nullapontos, a Ludogorec és a Basel áll.

BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT
Real Madrid–FC Basel 5–1
(Suchy 15. – öngól, Bale 30., C. Ronaldo 32., J. Rodríguez 37., Benzema 79., ill. González 37.)
Liverpool–Ludogorec 2–1 (Balotelli 82., Gerrard 93. – 11-esből, ill. Abalo 91.)
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik