BL-döntő: CR7 a kritikákról – „Miért, ki játszott istenien?”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.30. 14:44
null
CR7 nem játszott jól, de eldöntötte a BL-finálét (Fotó: Action Images)
Sok kritika érte Cristiano Ronaldót a Real Madrid sikerével véget érő Bajnokok Ligája fináléja után, mondván, teljesítménye elmaradt az elvárttól, és érdemtelenül került a címlapokra a mindent eldöntő tizenegyes értékesítése után.

Olvasóink is a portugál sztárt látták az egyik legrosszabbnak a BL-döntőn, aki a mezőnyben jól dolgozott (ezt mutatják megnyert párharcai, sikeres cselei és 84 százalékos passzpontossága is), de az ellenfél kapujára nem jelentett veszélyt, pedig tőle minden körülmények között gólt, gólokat várnak.

A kritikus hangok Cristiano Ronaldo fülébe is eljutottak, a háromszoros aranylabdás reagált is azokra.

„Ebben a szezonban ismét én lettem az a játékos a csapatban, aki a legtöbb percet töltötte a pályán. Négyezernél is több percet játszottam. Ez sokat jelent nekem, de azt is sugallja, hogy még mindig jó vagyok. Fizikálisan és mentálisan is remekül érzem magam, ráadásul gólkirály lettem a Bajnokok Ligájában tizenhat találattal” – kezdte nyilatkozatát Cristiano Ronaldo, majd így folytatta.

Cristiano Ronaldo góljainak eloszlása a 2015–2016-os BL-szezonban (Forrás: Reddit)
Cristiano Ronaldo góljainak eloszlása a 2015–2016-os BL-szezonban (Forrás: Reddit)

„Természetesen most elég fáradt vagyok, hiszen rengeteg játékperc van a lábamban. De még mindig itt vagyok. Megmutattam a csapattársaimnak, hogy a jó és a nehéz pillanatokban is mellettük állok. Ez az, ami igazán büszkévé tesz.”

„A döntőben nyújtott teljesítményem talán nem volt a legjobb, de kérdezem én, ki játszott azon a meccsen istenien? Megmondom. Senki. Kemény helyzet ez. A szezon végén vagyunk, nincs túl sok erő a lábakban, de a tőlem telhető legjobbat nyújtottam. Kifutottam magam és nyertünk. Ez a legfontosabb. Hihetetlen, hogy már a harmadik Bajnokok Ligája-döntőmet nyertem meg” – pillantott vissza a fináléra CR.

„Az elmúlt hat szezonban mindig ötven gól fölé jutottam, de nem szeretnék itt megállni, mindig többre vágyom. Továbbra is a legmagasabb szinten szeretnék futballozni. Még mindig frissnek érzem magam és ez nem változik egy darabig. Imádok a Real Madridban futballozni, folytatni akarom” – beszélt a jövőről és céljairól a portugál.

CR mindent eldöntő tizenegyese a BL-döntőben

Legfrissebb hírek

Nyolcan már a 16-ban, további 16-an még versenyben – ezt kell tudni a Bajnokok Ligája folytatásáról

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 23:30

Cristiano Ronaldónak meggyűlt a baja az őrzőivel, de a végén ünnepelhetett – videó

Minden más foci
2026.01.27. 14:26

Édesapja halála miatt nem játszott Konaté a Liverpoolban szerdán

Bajnokok Ligája
2026.01.22. 19:57

Kiállítás, rontott büntető, de így is simán nyert, és biztosan a nyolc között végez a Bayern München

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 23:01

„Ez Isten utolsó figyelmeztetése!” – Lángba borította Cristiano Ronaldo szobrát egy férfi Madeirán

Minden más foci
2026.01.21. 18:53

Kifizeti a jegyek árát a Manchester City a szurkolóinak, akik a helyszínen látták a BL-blamát

Bajnokok Ligája
2026.01.21. 17:08

Videó: Tóth Alex bevallotta, hogy Cristiano Ronaldo a bálványa

Angol labdarúgás
2026.01.21. 11:09

C. Ronaldo betalált, de csapata emberhátrányban kikapott az éllovastól – videó

Minden más foci
2026.01.12. 20:52
Ezek is érdekelhetik