Kétgólos előnyt adott le a Manchester City Moszkvában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.10.21. 17:57
null
Milner betalált, majd kihagyott egy hatalmas ziccert (Fotó: Reuters)
Kétgólos előnyről sem tudott nyerni a Manchester City a CSZKA Moszkva vendégeként a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének harmadik fordulójában. Az angol bajnok 2–0-ra vezetett a szünetben, ám az orosz csapat a fordulás után egyenlíteni tudott.

A MÉRKŐZÉS ONLINE TUDÓSÍTÁSÁT IDE KATTINTVA TEKINTHETIK MEG!

1. FÉLIDŐ

Nézők nélküli stadion fogadta a csapatokat az orosz fővárosban: a CSZKA Moszkvát szurkolói rasszista megnyilvánulásai miatt három zárt kapus mérkőzéssel sújtotta az európai szövetség (UEFA), így a fanatikusok nem lehettek jelen a találkozón. Ráadásul az időjárás sem volt kegyes a csapatokhoz, a hőmérséklet fagypont alatt volt.

A fagyos hangulatú mérkőzésen a Frank Lampardot és Samir Nasrit nélkülöző Manchester City próbálta magához ragadni a kezdeményezést, az első percekben többet is volt a labda az angol bajnoknál, de nem igazán tudott élni a mezőnyfölénnyel. A házigazdák távoli lövésekkel próbálkoztak, előbb Musa kísérlete kerülte el kicsivel a bal felsőt, majd Tosics lőtt kicsivel a jobb alsó mellé.

Első igazán nagy helyzetét gólra is váltotta a Manchester City a 29. percben: David Silva ugratta ki pazarul a moszkvai védelem mögött Edin Dzekót, a bosnyák támadó egy az egyben vezethette Akinfejevre a labdát, ám nagyon önzetlenül a mellette érkező Sergio Agüeróhoz passzolt, akinek csak az üres kapuba kellett passzolnia. 0–1

A 38. percben megduplázta előnyét a City: Yaya Touré felívelését Pablo Zabaleta fejelte vissza az alapvonalról, Agüero a jobb oldalról, 12 méterről ellőtte keresztbe a kapu előtt a labdát, amely így lett jó a hosszú oldalon érkező James Milnernek, aki néhány lépésről becsúszva a kapuba továbbított. 0–2

Egy perccel később pontot tehetett volna a meccs végére az angol együttes. Agüero bal oldalról középre lőtt labdájára Dzeko érkezett középen, de felborították, csakhogy így lett jó a hosszú oldalon érkező Milnernek, aki öt méterről a bal oldali kapufát trafálta telibe. Mentségére legyen mondva: kisodródott helyzetből lőtt. A manchesteriek büntetőt reklamáltak Dzeko buktatásáért, de Vad II István játékvezető kirúgást ítélt.

A hátralévő időben hiába próbálkozott a CSZKA, ám nem tudott eljutni a Manchester kapujáig, az orosz csapat lehozta az első félidőt kaput eltaláló lövés nélkül, két kapott góllal.

2. FÉLIDŐ

A szünetben Seydou Doumbia állt be csereként a CSZKA Moszkvába, és ez kiváló húzásnak bizonyult az egész mérkőzésen önmagát hintáztató Leonyid Szluckijtól. A Manchester City a fordulás után átadta a területet a házigazdának, amely a 64. percig nem tudott mihez kezdeni ezzel, csupán halovány távoli kísérletekkel próbálta emelni Joe Hart vérnyomását, de nem igazán sikerült.

A 64. percben azonban megtört a jég: Musa remek kiugratást kapott a tizenhatoson belül a jobb oldalon, laposan középre lőtt labdájára pedig Doumbia érkezett középen, és a lemaradó City-védők mellett az üres kapuba belsőzött öt méterről, Hart tehetetlen volt. 1–2

A folytatásban mindkét tréner cserékkel próbálta frissíteni csapatát, és sokáig úgy nézett ki, a City ismét 2–1-re nyer a CSZKA ellen. A 85. percben azonban büntetőhöz jutott a moszkvai csapat, Doumbia gyakorlatilag rálépett Kolarov lábára, és elesett a tizenhatoson belül, de Vad II a büntetőpontra mutatott. Az ajándék 11-est Natho a kapu bal oldalába helyezte, Hart csak beleérni tudott az életerős lövésbe. 2–2

A hajrában már hiába tett meg mindent (kapkodva) a Man. City az újabb gólért, nem sikerült összehoznia. Mindkét csapat egy ponttal gazdagodott, és nyeretlen maradt.

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 3. FORDULÓ

CSZKA Moszkva–Manchester City 2–2 (Doumbia 64., Natho 86. – 11-esből, ill. Agüero 29., Milner 37.)

Az E-csoport állása a mérkőzés előtt
1. Bayern München 2 2 0 0 2–0 +2 6
2. Roma 2 1 1 0 6–2 +4 4
3. Manchester City 2 0 1 1 1–2 –1 1
4. CSZKA Moszkva 2 0 0 2 1–6 –5 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik