BL: „Az évszázad európai királya a Barcelona” – sajtóvisszhang

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.07. 11:34
A Barcelona Bajnokok Ligája-győzelmének másnapján a spanyol sajtó természetesen euforikus hangulatban ünnepel, ugyanakkor – a BL-döntős vereség ellenére – az olasz média is szinte kivétel nélkül pozitív véleményt alkot a Juventusról. Olasz és spanyol sajtóvisszhang.

A legnagyobb spanyol sportlap, a Marca online kiadásában „Az évszázad európai királyává” üti a katalán csapatot, kiemelve, hogy 2006, 2009, 2011 után 2015-ben is csúcsra ért a gránátvörös-kék had, azaz egy évtizeden belül négy BL-győzelmet zsebelt be. A lap arról sem feledkezik meg, hogy a katalánok győzelme következtében augusztus 11-én két spanyol gárda – a Barcelona, illetve a Sevilla – csap össze az európai Szuperkupáért Tbilisziben.Marca online kiadásában „Az évszázad európai királyává” üti a katalán csapatot, kiemelve, hogy 2006, 2009, 2011 után 2015-ben is csúcsra ért a gránátvörös-kék had, azaz egy évtizeden belül négy BL-győzelmet zsebelt be. A lap arról sem feledkezik meg, hogy a katalánok győzelme következtében augusztus 11-én két spanyol gárda – a Barcelona, illetve a Sevilla – csap össze az európai Szuperkupáért Tbilisziben.

Bár a katalóniai újságok Messit hirdetik címlapjukon, az El País azt sem hallgatja el, hogy Messinek nem volt kiemelkedő meccse a szombati, „talán ezért maradt életben a Juve a legvégsőkig.” A napilap kiemeli, hogy az egyetlen spanyol gólt a döntőben furcsamód épp az olasz csapat játékosa, Álvaro Morata szerezte.

Az olaszok vélekedését a fináléról leginkább találóan a La Gazzetta dello Sport fogalmazta meg, amely szerint a Juventus a vereség ellenére emelt fővel hagyhatta el a pályát. A rózsaszín lap internetes oldala már a torinói ünneplésről is beszámol, a város repterén a kudarccal végződött finálé ellenére túláradó örömmel fogadták a csalódott játékosokat, a szurkolók hosszú perceken át éltették a csapatot.

A La Repubblica című politikai napilag szerint a döntőben „A szív nem volt elég, a Barca kikapcsolta a Juvét”. A lap vezércikkében arról ír, bár a Juve nem nyerte meg a BL-t, kalapemelés jár neki, mert hitet adott, ugyanakkor „az olasz labdarúgásnak további Juventusokra van szüksége”, nemcsak pénzügyileg felépítve, de szakmailag is. A lap szerint az ázsiai tulajdonba kerülő milánói csapatoknak, a rómaiaknak, a Napolinak és a Fiorentinának is előre kell lépnie, ami talán utópia, de a Juve modellje adott.

Marca: Az ötödik arany – a Barca végrehajtotta a triplázást: Európa bajnoka
Marca: Az ötödik arany – a Barca végrehajtotta a triplázást: Európa bajnoka
Mundo Deportivo: Háromszoros bajnok
Mundo Deportivo: Háromszoros bajnok
Sport: Barca! Messi! Barca! – Az ötödik BL-győzelem és a második triplázás
Sport: Barca! Messi! Barca! – Az ötödik BL-győzelem és a második triplázás
La Gazzetta dello Sport: Emelt fővel – a Barcelona a BL-győztes
La Gazzetta dello Sport: Emelt fővel – a Barcelona a BL-győztes

 

Corriere dello Sport: Juve, nagy vagy! A Barca a győztes
Corriere dello Sport: Juve, nagy vagy! A Barca a győztes

 

Tuttosport: Legközelebb! A Juvénak nem sikerült a triplázás, de a fehér-feketék már újabb támadásra készülnek
Tuttosport: Legközelebb! A Juvénak nem sikerült a triplázás, de a fehér-feketék már újabb támadásra készülnek

 

Daily Star: Luis király – a sztárcsatár belemart a Juvéba, így megpecsételte a triplázást
Daily Star: Luis király – a sztárcsatár belemart a Juvéba, így megpecsételte a triplázást
L’Équipe: Császári
L’Équipe: Császári

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik