BL, C-csoport: a Monaco pontot lopott a Zenit otthonából

Vágólapra másolva!
2014.10.01. 19:52
null
A meccs egyik legnagyobb helyzete a monacói Ocamposé (pirosban) volt (Fotók: Reuters)
Gól nélküli döntetlennel kezdődött a Bajnokok Ligája szerdai játéknapja Szentpéterváron, ahol a Zenit nem bírt a Monacóval. Szintén a C-csoportban a Bayer Leverkusen hazai pályán 3–1-re legyőzte a Benficát. Az eredmény a portugál bajnoki éllovas számára hízelgő, a német csapat ugyanis 19–2-re nyerte meg a kapura lövési párbajt.

A Zenit háza tájáról a meccs előtt olyan pletykák érkeztek, hogy Alekszandr Kerzsakov, az oroszok klasszisa összeveszett André Villas-Boas vezetőedzővel, aki emiatt hagyta ki a csatárt a hét végén a Szpartak Moszkva elleni bajnoki rangadóról. Az a mérkőzés gól nélküli döntetlent hozott, a derűlátóbb szurkolók azt gondolták, hogy a mester a szerdai BL-meccsre pihentette a támadót. Nos, Kerzsakov a Monaco ellen sem kezdett, s ez a meccs is gól nélküli döntetlennel ért véget.

A Monaco orosz tulajdonosa, Dmitrij Ribolovljev számára ebben a BL-sorozatban minden más cél felett áll, hogy együttese a Zenit előtt zárja a csoportkört, és győztesen jöjjön ki a párbajból. Idegenben nem vallott szégyent a Monaco, sőt, a franciák álltak közelebb a gólszerzéshez: az első félidő végén Ocampos lövését bravúrral hárította Jurij Lodigin kapus, a 73. percben pedig Ferreira Carrasco lövése a jobb kapufa tövéről pattant mellé.

A meccsen láthattunk példát az új UEFA-szabály alkalmazására is: a csereként beállt Kerzsakov a 76. percben arcon lőtte a labdával Ricardo Carvalhót, aki elterült a pályán, s az orvosi csoport hosszú percekig vizsgálta, agyrázkódást szenvedett-e. Végül a pályán maradhatott a portugál.

Ezzel a két csapat két forduló után biztosan az első két helyen marad négy-négy ponttal, az esti meccsen ugyanis a Leverkusen és a Benfica is nulla pontról indult az egymás elleni csatába.

LEVERKUSEN–BENFICA

Szűk fél ház gyűlt össze a BayArenában, de Stefan Kiesslingék tökéletesen kiszolgálták a szurkolókat.

A hazai pályán a Zenittől kétgólos vereséget szenvedő Benfica nem tudta tartani a lépést a német csapattal, a Leverkusen az első félidőben végig nyomás alatt tartotta a portugál bajnoki éllovast. Az első gólja Júlio César kapus hibája után született, a dél-koreai Szon Heung Min lövése kipattant a kapusról az ötösön, Kiessling lecsapott az elé csorgó labdára, és a kapuba lőtt (1–0). A Benfica szétesett, kilenc perccel később remek jobb oldali kombináció után Karim Bellarabi laposan középre passzolt, Szon pedig 10 méterről a bal felső sarokba bombázott (2–0).

Stefan Kiessling és a Leverkusen simán hozta első hazai meccsét a csoportkörben
Stefan Kiessling és a Leverkusen simán hozta első hazai meccsét a csoportkörben

A Leverkusen fölényére jellemző, hogy a 62. percben, a Benfica első kapura lövésének idején már 16 kísérletnél járt. Igaz, a Benfica hatékonyabb volt, a hazaiak tizenhatosán belül cselezgető Eduardo Salvio 14 méterről hajszálpontosan lőtte ki a bal alsó sarkot (2–1).

Mindössze egy percig reménykedhettek a portugálok, Jardel ugyanis a földre vitte Kiesslinget, amiért büntető járt, Hakan Calhanoglu – aki az 51. percben az üres kapu elé csúszva két méterről csak a kapufát találta el – pedig kihasználta azt, és visszaállította a kétgólos különbséget (3–1).

Az utolsó fél órában senki sem számított rá a pályán lévők közül, hogy változik az eredmény, eseménytelenül telt el a találkozó utolsó harmada. A Leverkusen a kapura lövési párharcot végül 19–2-re nyerte meg.

Leverkusen–Benfica 3–1

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, 2. FORDULÓ

C-CSOPORT
Zenit–AS Monaco 0–0

Leverkusen–Benfica 3–1 (Kiessling 25., Szon Heung Min 34., Calhanoglu 63. – 11-esből, ill. Salvio 62.)

AZ ÁLLÁS
1. Zenit 2 1 1 2–0 +2 4
2. Monaco 2 1 1 1–0 +1 4
3. Bayer Leverkusen 2 1 1 3–2 +1 3
4. Benfica 2 2 1–5 –4 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik