Xavi és Mascherano az Arsenalt kritizálta

2011.03.09. 21:58
null
Xavi (balra) és Nasri küzd a Camp Nouban (Fotó: Reuters)
Címkék
A spanyol Barcelona labdarúgócsapatának két klasszisa, Xavi Hernández és Javier Mascherano is negatív véleményt formált az Arsenalról a tegnapi Bajnokok Ligája-nyolcaddöntőn történtek után. Mint arról beszámoltunk, az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) eljárást indított Samir Nasri és Arsene Wenger ellen, mivel mindketten élesen bírálták Massimo Busacca játékvezetőt.

„Érvényesíteni tudtuk az akaratunkat a mérkőzés elejétől a végéig, minden téren ellenfelünk fölé nőttünk – fogalmazott a tegnapi mérkőzés második gólját szerző Xavi. – Az Arsenalnak egyetlen lövése találta el a kapunkat, az is egy öngól volt... Nem akarták a labdát sem megszerezni, az általunk diktált iram volt a siker egyik kulcsa. Mindenesetre ez volt az eddigi legnehezebb mérkőzésünk a Bajnokok Ligája idei kiírásában.”

Javier Mascherano rámutatott a Barcelona erősségeire, többek között a sajátos játékstílusára és a csapatszellemre, illetve élesen bírálta az Arsenal játékosait, akik szerint Massimo Busacca játékvezető hibás ítéletei jelentették az „ágyúsok” vesztét.

„A Barca mindig a bíró segítségével nyer, nem pedig a tizenkilenc kapura lövésnek, a hetvennégy százalékos labdabirtoklási fölénynek vagy a meccsenkénti kilencszáz sikeres passznak köszönhetően – nyilatkozta kicsit pikírten Javier Mascherano. – Ne legyünk képmutatók, ismerjük be: levegőhöz sem hagytuk jutni az angolokat, szinte kapura sem lőttek, és ez volt a legfontosabb. A saját játékstílusunkban futballoztunk, ezért jutottunk tovább. Nálunk nem az egyéni teljesítmények számítanak, hanem a csapategység, ennek köszönhetjük sikereinket.”

Mint ismert, a Barcelona kedden este a Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének visszavágóján 3–1-re legyőzte a Camp Nouban az 56. perctől Robin van Persie kiállítása miatt emberhátrányban játszó Arsenalt, ezzel 4–3-as összesítéssel bejutott a legjobb nyolc közé.

Legfrissebb hírek

Csütörtöki sportműsor: döntő a női vízilabda ob I-ben, bronzmeccs a férfi pólóbajnokságban

Minden más foci
3 órája

Varga Barna: Détáriék népszerűségét nem lehet túlszárnyalni; Majoross: Nem történt semmi, van három pontunk

E-újság
3 órája

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
3 órája

Óriási harc a jegyekért – Kő András publicisztikája

Magyar válogatott
3 órája

Ehhez hozzá tudnánk szokni – Kapolcsi-Szabó Bence jegyzete

Jégkorong
3 órája

Jégkorong-vb: az amerikaiak szétlövés után nyertek a németek ellen a mieink csoportjában

Jégkorong
3 órája

Bombagóljainak köszönhetően nyerte meg az Európa-ligát az Aston Villa – videó

Európa-liga
4 órája

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
4 órája
Ezek is érdekelhetik