Wenger bocsánatkérést követel az UEFA-tól

2011.03.10. 15:38
null
Wenger dühe a jelek szerint semmit nem csillapodott <br />(Fotó: Reuters)
Továbbra is rendkívül dühös Arsene Wenger, az Arsenal francia menedzsere a Bajnokok Ligája-kiesést követően: a szakvezető nem bírta megemészteni Robin van Persie kiállítását Barcelonában (valamint a 3–1-es vereséget), és élesen kritizálta Massimo Busacca játékvezető tevékenységét a meccs után. Az UEFA fegyelmi eljárást indított, ennek hallatán Wenger „ágyútüzet nyitott” az európai szövetségre.

Az Európai Labdarúgó-szövetség szerdán bejelentette: fegyelmi eljárást indít Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere és Samir Nasri, az „ágyúsok” francia válogatott játékosa ellen.

A vád „nem megfelelő viselkedés” (magyarul: heves reklamálás), plusz Wenger a mérkőzés utáni, Massimo Busacca játékvezetőre tett megjegyzéseiért is felel. Az UEFA a játékvezetői jelentés alapján indította meg az eljárást.

Úgy tűnik, Wenger haragja még mindig nem csillapodott, mert a következőképpen fakadt ki.

„Tagadom a vádakat, fogalmam sincs, mi az alapjuk. Jó lenne, ha az UEFA mutatna némi alázatot, bocsánatot kérne a történtekért, és nem vádolna meg olyan embereket, akik semmi rosszat nem tettek” – idézi a BBC Wenger tirádáját.

„Nagy kár, hogy a játékvezető kiállította Robin van Persie-t, rossz döntést hozott. Az első mérkőzés fantasztikus hírverés volt a labdarúgásnak, a másodikat meg ezzel tönkretette. Az emberek kizárólag a kiállításra fognak emlékezni. Jobb és értelmesebb lenne, ha a kedden történtek után az UEFA kicsit meghúzná magát, mert a bírói döntés kinyírta a meccset, és nemcsak minket, de minden futballszeretőt is frusztrált” – vélekedett a tréner, aki nem akart nyilvánosan beszélni arról, hogy mit mondott Busaccának a Camp Nou folyosóján. Wenger közölte: majd az UEFA fegyelmi bizottsága számára lesz mondanivalója erről.

VAN PERSIE KIÁLLÍTÁSA

 

„Az Arsenal FC-t büntették meg. Kiestünk a Bajnokok Ligájából, oda az egyik nagy célunk, és ennek a tetejébe még nekünk kell bocsánatot kérnünk az UEFA-tól. Semmi helytelent nem tettünk. Az UEFA szervezi a versenysorozatot, ők küldik a játékvezetőket a mérkőzésekre. Amikor ilyen magas tétű mérkőzésről van szó, képtelenség, hogy effajta ítéletek szülessenek, és ezután a szövetség még rendkívüli arroganciát is mutasson. Tisztában vagyunk vele, hogy a játékban mindannyian elkövethetünk hibát, de ez már diktatúra. A józan ésszel ellentétes” – füstölgött.

Wenger és Nasri ügyét az UEFA fegyelmi bizottsága március 17-én, csütörtökön tárgyalja.

kerdes=Igaza volt Busaccának, mikor kiállította Van Persie-t?|opcio1=Igen|opcio2=Nem|
cikkertekelo_szavazas

Szavazz!

Igaza volt Busaccának, mikor kiállította Van Persie-t?
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

A Barcelona nem vásárolja meg Rashford játékjogát – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.06.10. 20:20

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25

Schäfer András: Rosszul játszottunk, nem volt meg a kellő intenzitás

Magyar válogatott
2026.06.10. 07:56

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
2026.06.07. 09:00

Felkészülés: simán nyertek az oroszok; Szlovákia ikszelt Montenegróval

Minden más foci
2026.06.05. 21:25

Nagy tervekkel éled újjá a királyhelmeci futball

Minden más foci
2026.06.02. 10:23

Szabó Vilmos: Nem számítottunk ekkora sikerre a BL-döntő kapcsán

Bajnokok Ligája
2026.06.01. 12:04
Ezek is érdekelhetik