Videó: 10 éves Robben BL-elődöntőt érő kapásgólja az Old Traffordon

H. T.H. T.
2020.04.07. 18:02
A koronavírus megbénította a sportvilágot, és lassan már nem marad olyan ország, ahol még rendeznek labdarúgó-mérkőzéseket. Mit lehet ilyenkor tenni? Irány az archívum! Arjen Robben éppen tíz évvel ezelőtt, 2010. április 7-én lőtt parádés kapásgólt a Manchester United otthonában, ezzel pedig bejutott a Bajnokok Ligája elődöntőjébe a Bayern München.

Nem kezdte túl jól az első idényét Louis van Gaal a Bayern München kispadján: három meccsen két pont a bajnokságban, a Bajnokok Ligájában pedig négy forduló után csupán három pontot szerzett a csapat.

A 2009–2010-es kiírásban végül a Bundesligát és a Német Kupát is megnyerték a bajorok, a BL-döntőben pedig a José Mourinho vezette Intertől kaptak ki 2–0-ra, de jó néhány pillanatban tűnt úgy, hogy a Bayern hamarabb kiesik a legrangosabb európai kupasorozatból.

A negyeddöntő első meccsén Wayne Rooney góljával vezetett a Manchester United, majd Franck Ribéry a 77. percben egyenlített, végül Ivica Olic a 92. percben győztes gólt szerzett.

A visszavágón 41 perc után már 3–0 volt a „vörös ördögöknek”, de Olic még a félidő előtt szépíteni tudott, majd Nicola Rizzoli játékvezető kiállította Rafaelt és minden megváltozott. Franck Ribéry szögletét kapásból vágta be Edwin van der Saar kapujába honfitársa, Arjen Robben a 74. percben. Az állás már nem változott, 3–2 lett a végeredmény, így a holland pompás találatának köszönhetően, idegenben szerzett több góllal jutott tovább az Old Traffordon a Bayern München.

Legfrissebb hírek

Máris sorsoltak: a Bayern München a harmadosztály bajnokával kezd a Német Kupában

Német labdarúgás
2026.06.06. 19:32

A Napoli megvásárolta Rasmus Höjlund játékjogát a Manchester Unitedtől – hivatalos

Olasz labdarúgás
2026.06.03. 17:10

A PSG-t öt, az Arsenalt három játékos képviseli a BL-idény álomcsapatában

Bajnokok Ligája
2026.05.31. 18:34

BL-döntő: olvasóink többsége a PSG győzelmére tippel

Bajnokok Ligája
2026.05.30. 11:02

Lőw Zsolt: Párizsban és Londonban is beérett a tudatos, hosszú távú építkezés

Képes Sport
2026.05.30. 08:45

Magyaros nyolcaddöntő, kilencgólos meccsek, és őrült elődöntő – a BL-idény tíz legérdekesebb mérkőzése

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 17:46

„Mikel Arteta futballja az Arsene Wenger-féle stílus korszerű továbbfejlesztése” – a brit nagykövet az NS-nek

Bajnokok Ligája
2026.05.29. 09:48

653 gól, 623 sárga lap, jubileumok, klubrekordokok és egy kapusgól – a BL-idény számokban

Bajnokok Ligája
2026.05.28. 12:44
Ezek is érdekelhetik