Vasalt sportszár – Deák Zsigmond jegyzete

DEÁK ZSIGMONDDEÁK ZSIGMOND
Vágólapra másolva!
2019.08.14. 23:59

Az első pofon a legnagyobb, a többit lassan megszokod – énekelte annak idején az LGT együttes, s bizony a Ferencváros futballcsapata az ötéves Groupama Arénában még sosem szaladt bele ekkora (ki)ütésbe, mint most a Dinamo Zagreb elleni BL-selejtezőn. Hozzátehetjük, általában sem volt szokása így kikapni százhúsz éves története folyamán. Most aztán könnyű lenne a játékosokat aranylábú helyett falábúnak keresztelni, majd stílszerűen lehúzni róluk a keresztvizet, hiányolni a kikölcsönzött Lanzafamét, az elengedett Bödét, azt, hogy Rebrov mester képtelen volt érdemben belenyúlni a meccsbe, ostorozni a védelmi megingásokat...

Mégsem teszem, inkább azt mondom a fiúk helyett is, amitől egyébként feláll a hátamon a szőr, ha más szájából hallom profinak álcázott üres szólam gyanánt: nézzünk előre! Nem is kell messzire, csupán egyetlen hétre, hiszen jövő csütörtökön a Fradi már az Európa-liga-selejtező rájátszását gyűri a litván Miaminak is becézett Marijampolében, a Suduva otthonában, vagy az izraeli Netanyában (itt játssza nemzetközi meccseit a Maccabi Tel-Aviv). Tehát ha most összeesik a Fradi, mint a vizes zokni, a lehető legnagyobb hibát követi el, mert a BL-álom szertefoszlott ugyan, de az El-re sem lehet legyinteni, elvégre legutóbb másfél évtizede élte meg az őszt a zöld-fehér gárda a második számú kontinentális kupában. Ennek elég nagy tétnek kell lennie ahhoz, hogy ha nem is feledve a BL-fiaskót, de levonva a tanulságait, a szombati, Kaposvár elleni NB I-es bajnokiról elrugaszkodva továbbjutással kecsegtető eredményt érjen el az FTC a Baltikumban vagy a Közel-Keleten.

Ha választani lehet, előbbire szavaznék, a Maccabi tavaly már lelökte a Fradit a nemzetközi porondról, ráadásul az izraeli rivális egyéb veszélyeket is rejt magában. A legcsekélyebb nézőtéri incidens bizonyára a kettős mércét előszeretettel alkalmazó, s a Honvéd „szabadságharcát” minden lelki csipke nélkül elfojtó UEFA felpumpált büntetését vonná maga után. Csütörtökön kiderül, észak vagy dél felé indul-e a különgép, s a lényeg úgyis az, hogy az említett vizes zokni helyett vasalt sportszár legyen a ferencvárosi focisták keze, pontosabban lába ügyében. S ha még javasolhatok valamit, gondoljanak a húszezres publikumra, amely a kínos 0–4 ellenére nem küldte el őket melegebb éghajlatra, hanem biztatta, buzdította és köszöntötte a méretes pofon után is.

Ja, és a pofont vissza is lehet adni, igaz, ezúttal másnak.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik