Van Gaal: Jobbak vagyunk, mint tavaly

Vágólapra másolva!
2010.09.15. 15:28
null
Van Gaal szerint jobbak, mint a legutóbbi szezonban (Fotó: Action Images)
A legutóbbi szezon egyik finalistája, a Bayern München rangadóval kezdi a Bajnokok Ligája csoportkörét: az AS Romát fogadja az Allianz Arenában. Louis van Gaal azonban nem aggódik, úgy véli, együttese még erősebb, mint tavaly. Claudio Ranieri, az olasz csapat vezetőedzője a gyenge szezonkezdet ellenére nem fél a Bayerntől. A CFR Cluj-zsal összecsapó, a Debrecent búcsúztató Basel vezetőedzője, Thorsten Fink célja az E-csoport második helye.

Louis van Gaal, a Bayern München vezetőedzője úgy véli, együttese most még jobb, mint a legutóbbi szezonban volt, amikor a Bajnokok Ligája döntőjében bukott el az Interrel szemben, és megnyerte a Bundesligát és a Német Kupát.

„A csapatom most még jobb, mint a legutóbbi szezonban. Meg kell nyernünk a csoportunkat, elkerülve egy olyan nehéz csoportkört, mint amilyet egy évvel ezelőtt átéltünk – mondta Van Gaal. – A Barcelona az egyedüli csapat, amelyet igazán a BL esélyesének lehet tekinteni. Utána jön a Chelsea, és a többiek csak mögöttük következnek."

A MÁSODIK RANDEVÚ

A Bayern München és az AS Roma eddig csak egy alkalommal csapott össze az európai kupaporondon: az 1984–1985-ös Kupagyőztesek Európa-kupájának negyeddöntőjében találkoztak.

 

A párharc a német együttes sikerét hozta, a Bayern az első meccset 2–0-ra nyerte meg hazai pályán, majd a római visszavágón 2–1-re diadalmaskodott.

Arjen Robben sérülés, Franck Ribéry eltiltás miatt nem léphet pályára a mai találkozón, de Philipp Lahm, a Bayern védője is úgy véli, hogy csapata erősebbé vált, mint amilyen a legutóbbi idényben volt.

„Lehet, hogy más csapatokat kiáltanak ki favoritnak a sorozatban, de nagy önbizalommal vágunk neki a Bajnokok Ligájának. Meg akarjuk mutatni, hogy sokat fejlődtünk tavalyhoz képest" – mondta Lahm.

Ivica Olic szerint a Bayern München játékosai már túltették magukat azon, hogy a legutóbbi szezonban elbukták a Bajnokok Ligája fináléját az Interrel szemben. A horvát támadó szerint van esély arra, hogy ismét bejussanak a döntőbe.

„Szerintem a csapat többé-kevésbé már elfelejtette a tavalyi döntőt, főleg, hogy közben volt egy világbajnokság is. Tíz Bayern-játékos szerepelt a vébén, és ez magáért beszél. Úgy gondolom, hogy idén is jók leszünk, és akár ismét bejuthatunk a döntőbe" – mondta Olic.

„Úgy vélem, a Bayern és a Roma a csoport két esélyese, de a BL-ben nehéz jól tippelni, könnyen előfordulhatnak meglepetések. Nehéz volt a legutóbbi szezon a számomra, mivel messziről jutottam el erre a szintre, és most erre kell építenem. Bízom benne, hogy ezúttal is jó teljesítményt nyújtok" – tette hozzá a csatár.

Claudio Ranieri, az AS Roma vezetőedzője tisztában van azzal, hogy nem lesz könnyű dolga csapatának az Allianz Arenában a tavalyi döntős ellen, de kijelentette, nem félnek a németektől.

„A legutóbbi szezon döntősével találkozunk, amely nagyon erős csapat. De mi az AS Romát képviseljük. Lehetnek problémáink, de azért jöttünk ide, hogy a saját meccsünket játsszuk le. Tudjuk, hogyan futballozunk, és nem félünk a Bayerntől" – mondta Ranieri.

„Ez még csak a csoportkör. Bár a Bayern kissé kiemelkedik a négyesből, a többi csapatnak is minden esélye megvan a sikerre. Meg akarjuk verni a Bayernt, és be akarunk jutni a kieséses szakaszba. Ez a mi célunk a BL-ben" – tette hozzá az olasz szakember.

Francesco Totti, a rómaiak csapatkapitánya úgy véli, bár egyelőre nem találták meg a győzelem receptjét, van keresnivalójuk a Bayern elleni mérkőzésen.

„Korai még ítélkezni a csapat felett. Még csak két meccset játszottunk ebben az idényben. A csoportunk kemény, a Bayern ellen mindent megteszünk a jó kezdésért. Csak egy hozzávaló hiányzik a játékunkból: a győzelem. Reméljük, hamar meglesz ez is. Nyilvánvalóan nehéz meccs lesz a Bayern elleni, de készen állunk a kihívásra" – mondta Totti.

A másik találkozón a csoport két kisebbik csapata, a CFR Cluj és a selejtezők során a Debreceni VSC-t búcsúztató FC Basel csap össze. A román csapatnál – az Andrea Mandorlinit hétfőn váltó – Sorin Cartu szerint külön motivációt jelent, hogy a 2008–2009-es idény után ismét a BL-ben szerepelhet a csapat.

„Szerintem külön motivációt jelent, hogy a Bajnokok Ligájában szerepelhetünk. Több játékosunk is tagja volt a 2008–2009 együttesnek, és ez előny, de nem szabad elfelejteni, hogy a Baselben is több tapasztalt futballista szerepel" – mondta Cartu.

Thorsten Finknek, a Basel vezetőedzőjének nagyra törő tervei vannak: szeretné megszerezni a második helyet a csoportban.

„Nehéz meccs lesz ez számunkra, és nem tudjuk, mire számítsunk az edzőváltás után. A BL-ben nincsenek kis csapatok, a Cluj jó együttes, és bármi megtörténhet. Szeretnénk a második helyen végezni a csoportban, de a harmadik hely sem lenne tragédia számunkra. Természetesen a Bayern a kvartett fő esélyese" – mondta Fink.

 

BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 1. FORDULÓ
BAYERN MÜNCHEN (német)–AS ROMA (olasz)
München, Allianz Arena, 20.45. Vezeti: Lannoy (francia)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
BAYERN: Butt – Lahm, Demichelis, Badstuber, Contento – Van Bommel, Schweinsteiger – Olic, T. Müller, Kroos – Klose. Vezetőedző: Louis van Gaal.
AS ROMA: Júlio Sérgio – Cassetti, N. Burdisso, Juan, Castellini – De Rossi, Pizarro – Menez, Totti, Perrotta – Borriello. Vezetőedző: Claudio Ranieri.
 
CFR CLUJ (román)–BASEL (svájci)
Kolozsvár, Dr. Constantin Radulescu Stadion, 20.45. Vezeti: Kelly (ír)
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
CFR: Stancioiu – Panin, Cadú, Alcantara, Rada – Hora, Muresan, Costa, Culio – Traoré, E. Koné. Vezetőedző: Sorin Cartu.
BASEL: Costanzo – Inkoom, Abraham, Cagdas, Safari – Shaqiri, Yapi, Huggel, Stocker – Frei, Streller. Vezetőedző: Thorsten Fink.
 
KÖVESSE ÉLŐBEN A MÉRKŐZÉSEK ALAKULÁSÁT AZ NSO-N!

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik