UEFA: ha zárt kapuk mögött is, de lesz BL-döntő – sajtóhír

K. T. I.K. T. I.
2020.04.01. 10:29
null
Gazdaságilag megengedhetetlen károkkal járna a Bajnokok Ligája, illetve a bajnokságok jelenlegi idényének törlése (Fotó: AFP)
Az Independent beszámolója szerint az Európai Labdarúgó-szövetség munkacsoportjai elkészültek a koronavírus-járvány okozta helyzet elemzésével, és mind a logisztikai, mind a pénzügyi csoport arra jutott, hogy a Bajnokok Ligáját és az Európa-ligát is végig kell játszani. Ha ez nem sikerülne, az olyan gazdasági károkat okoz a futball számára, ami a következő évadokra is súlyos következményekkel jár.

 

A brit gazdasági szaklap forrásai szerint az UEFA elkészítette a Bajnokok Ligája és az Európa-liga befejezésére vonatkozó válságterveit. A szervezet, valamint az előzetes felmérés szerint a klubok is elkötelezettek amellett, hogy befejezzék az évadot, akár zárt kapuk mögött is. A szövetség szerdára hirdetett újabb videokonferenciát, amelyen hivatalosan is megszavazhatják a forgatókönyveket.

A döntés hátterében hasonló érvek állnak, mint ami a Premier League folytatásával kapcsolatos angliai egyeztetésekről kiszivárgott: a kluboknak és a szövetségnek óriási összeget kellene visszafizetniük a már szétosztott televíziós közvetítési díjakból, amennyiben a mérkőzések elmaradnának. Sőt, a gazdasági következmények nem állnának meg itt. A döntők és az addig vezetőegyenes kieséses szakasz mérkőzéseinek elmaradása közvetlenül is ezrek munkáját sodorná veszélybe.

Az UEFA által létrehozott logisztikai és pénzügyi munkacsoportok véleménye szerint a finálék esetleges törlése olyan dominóeffektushoz vezetne, amely hosszú évekre rányomná a bélyegét a sorozatra és a jelenlegi résztvevő klubok anyagi helyzetére egyaránt.

Az Európai Labdarúgó-szövetség szintén hivatalossá tenné, hogy az országos bajnokságokat is be kell fejezni. Ebben egyébként az Independent szerint egyetértés van az európai ligák vezetői részéről is. Egyszerűen több kis- és közepes csapat költségvetése sem bírná el a kieső, és visszafizetendő bevételeket. A lap konkrét példaként említi a szlovákiai MSK Zilinát, amelynél a múlt héten már így is megindult a felszámolási folyamat, miután a csődközeli helyzetbe sodródott klub nem tudott megállapodni a játékosaival a bérek csökkentéséről.

A logisztikai csoport szerint egyszerűbb a jelenlegi körülmények között az együttesek izolációját megszervezni és zárt kapuk mögött befejezni az idényt, mint szembenézni a be nem fejezett bajnokságok okozta káosszal. S itt az Independent szerint nem csak arról van szó, hogy például ki és mi alapján határozna a következő szezon európai kupaindulóiról. A helyzet vesztesei biztos, hogy jogi úton keresnének elégtételt, a jelenlegi kiírások kapcsán pedig nem lehet olyan döntést hozni – sem az évad teljes törlésével, sem az aktuális állások alapján kihirdetett eredménnyel –, amely jogilag kikezdhetetlen lenne.

A helyzetet bonyolítja, hogy több forgatókönyvre is szükség van, annak megfelelően, hogy a koronavírus-járvány hogyan alakul Európában, illetve a kontinens különböző pontjain milyen hatást fejt ki. Nyilvánvaló, hogy Olaszországban és Spanyolországban például másként kell kezelni a helyzetet, mint a kevésbé fertőzött régiókban. Az is kérdés, hol, mikor tetőzik a járvány.

Az UEFA vezetői ugyanakkor azzal nem számolnak, hogy a 2020–2021-es idényt is jelentősen át kellene alakítani – annak ellenére sem, hogy egyes egészségügyi szakemberek arra figyelmeztetnek, akár még másfél évig is eltarthat, mire sikerül megnyugtató megoldást találni a járvány kezelésére, teljes felszámolására.

Frissítés, 13.25: A német ZDF az egyeztetésről kiszivárgott információk alapján azt írja, az UEFA és a tagállamok megállapodtak abban, hogy július-augusztusban fejeződhessen be a nemzetközi kupaidény. Ugyanakkor ahhoz, hogy a döntés hivatalos legyen, még a szövetség végrehajtó bizottságának is el kell fogadnia a határozatot.

Legfrissebb hírek

A stadionban ujjongó Vilmos herceg is gratulált az Aston Villának

Európa-liga
2026.05.21. 17:20

A Ludogorec adta az egyik gólkirályt – az El-idény számokban

Európa-liga
2026.05.21. 09:22

„Szeretek bulizni, de most visszafogom magam, hogy mindent magamba szívhassak” – John McGinn az El megnyerése után

Európa-liga
2026.05.21. 07:24

„Minden összeállt” – Unai Emery elárulta, mi kell az Európa-liga-győzelmekhez

Európa-liga
2026.05.20. 23:37

Unai Emery ötödször, az Aston Villa először nyerte meg az Európa-ligát

Európa-liga
2026.05.20. 22:52

Világbajnok kapussal és Eb-döntős támadóval áll fel az Aston Villa a Freiburg elleni El-fináléban

Európa-liga
2026.05.20. 20:04

Az UEFA átalakítja a Nemzetek Ligáját és az Eb-, vb-selejtezők rendszerét is

Minden más foci
2026.05.20. 19:42

Nincs változás: a Ferencváros az El-selejtező első fordulójában indul

Európa-liga
2026.05.20. 17:41
Ezek is érdekelhetik