UEFA: eldőlt, hol rendezik meg a BL-nyolcaddöntőket – hivatalos

T. D.T. D.
Vágólapra másolva!
2020.07.09. 20:14
null
A Bayern München hazai pályán fogadhatja a Chelsea-t (Fotó: AFP)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) a végrehajtó bizottság csütörtöki ülése után bejelentette, hogy a Bajnokok Ligája és az Európa-liga nyolcaddöntőinek még hátralévő mérkőzéseit a pályaválasztó csapatok a saját stadionjukban rendezhetik meg, amennyiben a feltételek ehhez adottak.

Így tehát a Manchester City–Real Madrid mérkőzést (az odavágó 2–1-es angol sikerrel zárult) az Etihad Stadiumban, a Bayern München–Chelsea találkozót (az első meccsen 3–0 a bajoroknak) az Allianz Arenában, a Juventus–Lyon meccset (az első kör után 1–0 a franciáknak) az Allianz Stadiumban, míg a Barcelona–Napoli összecsapást (az első találkozón 1–1) a Camp Nouban rendezik meg.

A PSG, az RB Leipzig, az Atalanta és az Atlético Madrid már bejutott a negyeddöntőbe.

A rendezés feltételei között az UEFA megemlíti, hogy azok a csapatok fogadhatják ellenfeleiket saját otthonukban, amelyek a bajnokságban is hazai pályán játszanak, illetve azt is kikötötte az európai szövetség, hogy az idegenbe látogató csapatok számára korlátozások (pl. kötelező karantén) nélküli utazásra legyen lehetőség.

Az Európa-liga nyolcaddöntőire is vonatkozik a határozat, azzal a kitétellel, hogy az Inter–Getafe és a Sevilla–Roma párharcok – amelyeken az első mérkőzést sem rendezhették meg – egy meccsen dőlnek el, ezeket az összecsapásokat Németországban játsszák le. Az Európa-ligával kapcsolatos döntés az is, hogy a videobírót a járványhelyzet okozta eszköztelepítési nehézségek miatt a következő idény helyett csak a 2020–2021-es idény csoportkörében használják majd. Emellett az újraindítás után a mostani idény kieséses szakaszában, valamint a következő évad kieséses szakaszában is használják majd a második számú európai kupasorozatban.

Az UEFA arról is döntött, hogy további intézkedésig maradnak a zárt kapus meccsek az európai szövetség által rendezett eseményeken.

A Bajnokok Ligája küzdelmei augusztus 7–8-án indulnak újra, mégpedig a nyolcaddöntő hátralévő négy visszavágójával – pontos menetrend még nincs. A negyeddöntőktől kezdve Portugáliába költözik a Bajnokok Ligája, és egy nyolccsapatos kieséses tornát rendeznek meg ott: a negyeddöntők augusztus 12–15. között, az elődöntők augusztus 18–19-én lesznek, míg a döntőt augusztus 23-án játsszák.

Az Európa-liga befejező szakaszát Gelsenkirchen, Düsseldorf, Duisburg és a finálénak is helyt adó Köln rendezi augusztus 10. és 21. között.

A hátralévő BL-meccsek kezdési időpontja egységesen 21 óra.

BAJNOKOK LIGÁJA, NYOLCADDÖNTŐ
VISSZAVÁGÓK
Augusztus 7-8.

Manchester City (angol)–Real Madrid (spanyol)
Az első mérkőzésen: 2–1
Juventus (olasz)–Lyon (francia)
Az első mérkőzésen: 0–1
Bayern München (német)–Chelsea (angol)
Az első mérkőzésen: 3–0
Barcelona (spanyol)–Napoli (olasz)
Az első mérkőzésen: 1–1
MÁR NEGYEDDÖNTŐS
Atalanta (olasz)
RB Leipzig (német)
Paris Saint-Germain (francia)
Atlético Madrid (spanyol)

Július 10.: a negyeddöntő és az elődöntő sorsolása
Augusztus 12-15.:
negyeddöntő
Augusztus 18-19.: elődöntő
Augusztus 23.: döntő


Card

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik