Török öröm - hiába nyert a CFR Manchesterben

Vágólapra másolva!
2012.12.05. 22:50
null
Lonut Rada (balra) megkeserítette Javier Hernández életét (Fotók: Action Images)
A kolozsvári CFR 1–0-ra nyert Luís Alberto bombagóljával a Manchester United vendégeként, ám a labdarúgó Bajnokok Ligája H-csoportjából az angolok mögött így is a Galatasaray jutott tovább másodikként, mert 2–1-re győzött Bragában.

MANCHESTER UNITED–CFR CLUJ

Ez volt Sir Alex Ferguson 200. BEK/BL-mérkőzése a Manchester United menedzsereként, a skót mester pedig teljesen nyugodtan várhatta a találkozót, hiszen csoportelsőségüket már nem fenyegette veszély. Ez a United összeállításán is meglátszott, Wayne Rooney azonban a kezdőcsapatban kapott helyet, mivel Ferguson nem akarta, hogy csatára kiessen a ritmusból a City elleni városi rangadó előtt.

Az első igazán nagy lehetőségre a 22. percig kellett várni, amikor Modou Sougou szerezhette volna meg könnyen a vezetést a vendégeknek, de a szenegáli lövését a 21 éves Scott Wootton blokkolni tudta.

Nem sokkal később a másik oldalon Tom Cleverley mattolhatta volna Mário Felgueirast, de a kapus győzött. A portugál hálóőr a 40. percben is bemutatott egy nagy bravúrt, ekkor Danny Welbeck fejesét hárította reflexmozdulattal. Az első félidő krónikájához hozzátartozik, hogy a sérültnek tűnő Cleverley helyére Paul Scholes állt be, aki így újra együtt volt a pályán a másik nagy öreggel, Ryan Giggsszel.

A másik mérkőzésen a kolozsváriaknak megfelelően alakult az eredmény, helyzetükön pedig az 56. percben saját maguk javítottak tovább. Konkrétan Luís Alberto, aki jó 25 méterről hatalmas gólt ragasztott a bal felső sarokba, a labda a kapufáról vágódott be. „Ilyeneket én szoktam lőni" – gondolhatta magában Scholes. 0–1

A hátralevő több mint fél órában a United szinte egykapuzott, a CFR azonban hősiesen állta a sarat. A kolozsvári alakulat története legnagyobb győzelmét aratta – első romániai csapatként nyert az Old Traffordon –, így még bosszantóbb lehet játékosai és szurkolói számára, hogy ennek ellenére csak az Európa-ligában folytathatják.

MANCHESTER UNITED–CFR CLUJ 0–1
A Galatasaray-szurkolók idegenben is kitettek magukért
A Galatasaray-szurkolók idegenben is kitettek magukért

BRAGA–GALATASARAY

A Braga már csak a becsületéért küzdhetett – no meg azért a pénzért, amelyet az UEFA fizet minden egyes megszerzett pontért –, és a portugál csapatra sokáig nem is lehetett panasz, nem vette félvállról a számára tét nélküli összecsapást. Egyáltalán nem látszódott, hogy a Galatasaraynak lenne fontosabb a győzelem, bár lehet, hogy a törökök úgy számoltak, elég lesz a döntetlen is. Nos, a 32. percben ez is veszélybe került, ugyanis védelmük asszisztálása mellett Mossoró szép csavarással a Bragát juttatta előnyhöz. 1–0

Fatih Terim érezhette, hogy nem lesz ez így jó, a Galata edzője kettőt cserélt a szünetben. Jól tette, mert egyik friss embere, Nordin Amrabat tökéletes beadással játszotta meg Burak Yilmazt, aki szép csúsztatással megszerezte önmaga és csapata hatodik gólját a BL mostani idényében. 1–1

Burak Yilmaz (fent) megszerezte hatodik idei gólját is a BL-ben
Burak Yilmaz (fent) megszerezte hatodik idei gólját is a BL-ben


Ez azonban még kevés lett volna az isztambuliak boldogságához, szükség volt egy második gólra is. A 78. percben ez is megszületett, méghozzá csodák csodájára nem Burak Yilmaz révén! Felipe Melo lapos lövését Quim még védeni tudta, a kipattanóra érkező Aydin Yilmazzal szemben viszont már tehetetlen volt. 1–2

Burak Yilmaz a hajrában még lőtt egy kapufát, ám végül nem kellett emiatt bosszankodnia, mivel győzelmükkel továbbjutottak a csoportból.

BRAGA–GALATASARAY 1–2
BAJNOKOK LIGÁJA
6. FORDULÓ, H-CSOPORT
Braga (portugál)–Galatasaray (török) 1–2
Gólszerző: Mossoró (32.), ill. Burak Yilmaz (58.), Aydin Yilmaz (78.)
Manchester United (angol)–CFR Cluj (román) 0–1
Gólszerző: Luís Alberto (56.)
A H-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
M Gy D V L-K Gk P
1. Manchester United 6 4 0 2 9–6 +3 12
2. Galatasaray 6 3 1 2 7–6 +1 10
3. CFR Cluj 6 3 1 2 9–7 +2 10
4. Braga 6 1 0 5 7–13 –6 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik