Televízió: hétfőn a négy Puskás-gólt hozó BEK-döntő az M4 Sporton

Munkatársunktól MunkatársunktólMunkatársunktól Munkatársunktól
Vágólapra másolva!
2020.05.16. 15:41
null
Puskás Ferenc négy gólt szerzett 1960. május 18-án a glasgow-i BEK-döntőben
Hétfőn 19.15-től a napra pontosan 60 évvel korábban megrendezett Real Madrid–Eintracht Frankfurt BEK-döntőt tűzi műsorára az M4 Sport. Puskás Ferenc négy gólt is szerzett a találkozón.

 

A magyar klasszis május 18-i tündöklését a becslések szerint mintegy 70 millióan követték figyelemmel a tévéképernyőn keresztül hatvan évvel ezelőtt, a mostani évfordulón újra megelevenedik a tévében a történelmi esemény, amely annak idején Magyarországon sajnos nem volt látható.

A gólban gazdag találkozón Puskás mellett Alfredo Di Stéfano háromszor volt eredményes, nem akármilyen gólokkal megörvendeztetve a helyszínre kilátogató több mint 130 ezer nézőt. De nem csak a nézőszám jelent máig rekordot, a BEK- és később a Bajnokok Ligája-döntők történetébe minden idők legtöbb találatot hozó meccseként vonult be a sporttörténelmi esemény, amelyen Miguel Munoz vezetésével a Real Madrid 7:3-ra legyőzte az Eintracht Frankfurtot. És persze Puskás négy gólja is olyan rekord, amelyet azóta sem tudott senki megdönteni.

„A közvetítés érdekessége, hogy a legendás rádióriporter, Szepesi György, valamint Hajdú B. István tíz évvel ezelőtt, az ötvenedik évfordulón együtt kommentálta a mérkőzést – mondta a közmédiának a különleges felvételt az M4 Sport rendelkezésére bocsátó Szöllősi György, a Puskás-ügyek hivatalos nagykövete, lapunk főszerkesztője. – Így még több különlegességet tudhatunk meg az előző évszázad egyik, ha nem a legjobb klubmeccséről. Egyfajta jóvátételként szerveztük meg a vetítést és az utólagos közvetítést 2010-ben a Corvin moziban, hiszen ezt a fantasztikus, Európa-szerte nemzedéki élményt jelentő döntőt annak idején, 1960-ban nem sugározta sem a tévé, sem a rádió idehaza, s így Szepesinek sem adatott meg kedvenc játékosának, Puskás Ferencnek az egyik legfontosabb meccse kommentátorként, csak félévszázados késéssel. Életének utolsó közvetítése volt, amelyen nagyszerű párost alkottak napjaink népszerű futballkommentátorával, Hajdú B. Istvánnal."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik