Szép új világ – Thury Gábor jegyzete

2020.04.14. 23:18

Sokan mondják, a világ már nem lesz ugyanolyan, mint eddig volt. Én nem hiszek az effajta jóslásokban. 2001. szeptember 11. után is ezt mondták, s bár nyilvánvaló, hogy az el nem követett merényleteket nem lehetett számszerűsíteni, a New York-i ikertornyok lerombolásának kényszerű hozadéka leginkább abban látszik megtestesülni – tisztelve a titkosszolgálatok és a reptéri dolgozók munkáját –, hogy a repülőtereken szinte gatyára le kell vetkőzni a becsekkolás előtt. Úgy vélem, a koronavírus-járványt követően a szegények még szegényebbek lesznek, a gazdagok pedig még gazdagabbak. A jövőbelátók szerint háttérbe szorul a globalizmus. Miért szorulna háttérbe? – kérdem én, fenntartva sommás véleményemet. Jön a válasz: az emberek mostantól jobban odafigyelnek egymásra. Aha…

Akkor folytassuk innen. A nemzetközi futballban és kézilabdázásban elvileg nyártól-ősztől indulnak az új kupaévadok – feltételezve, ha addig levonul a koronavírus. Igen ám, de a futball BL 2019–2020-as sorozatát a nyolcaddöntőben felfüggesztették, kézilabdában sem alakult még ki a női és férfi BL budapesti, illetve kölni négyes döntőjének mezőnye.

Ugyanakkor az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) és az Európai Klubok Szövetsége (ECA) egy kiszivárgott információ szerint megegyezett a felfüggesztett idény augusztusi befejezéséről. A nemzeti bajnokságok lezárulta után, zárt kapuk mögött. Nem zárható ki, hogy a BL-ben és az Európa-ligában egymeccses párharcok döntenek a továbbjutásról, elvileg két hét elegendő lehet, s a csapatkapitány(ok) fel is emelheti(k) a kupát. Aztán szeptemberben indulhat az új évad… A kézilabdázóknál az eddigi szereplés alapján osztanák ki a négy-négy helyet, e szerint a Veszprém, illetve a Győr tagja lenne az augusztusi, illetve szeptemberi négyes döntő mezőnyének,

Itt tart a megváltozni készülő szép új világ! A legkisebb probléma a játékosok szabadsága, az általában június végéig tartó szerződések lejárta. Hiába csökken az időintervallum, azért csak lenyomnák a „maradékot”. A legfontosabb, hogy ki lehessen facsarni az eurómilliókat (legalább a tervezett összeg töredékét) az üzletből. Értem én: nem mehet minden veszendőbe, a sportolót meg a becsvágy hajtja, a kecske is jóllakik, a káposzta is megmarad.

Na de ez eddig is így ment nagyban, márpedig a világ már nem lesz ugyanolyan, mint eddig volt…

Legfrissebb hírek

Ideális keltető – S. Tóth János jegyzete

Jégkorong
16 órája

Zöld-foki ragyogás – Somogyi Zsolt jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.27. 23:51

Potyognak rendesen – Bodnár Zalán jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 23:56

Visszatért a zseni – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.26. 00:05

A bakelit varázsa – Malonyai Péter jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.24. 23:21

Szertefoszlott szkepticizmus – Mohai Dominik jegyzete

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 23:12

Pótcselekvés – Vincze András jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.21. 23:58

Ne szólj szám... – Thury Gábor jegyzete

Foci vb 2026
2026.06.20. 23:21
Ezek is érdekelhetik