Az albánok kőkemények lesznek, a DVSC felkészült rá

Vágólapra másolva!
2012.07.17. 09:48
null
Néhány néző már hétfőn kémkedett Korcëban a DVSC edzésén (Fotó: MTI)
Címkék
Kedd este az albán bajnok elleni mérkőzésével Korcëban megkezdi Bajnokok Ligája-szereplését a DVSC-Teva, amely a selejtező második körében 20.30-kor lép pályára a Skënderbeu vendégeként. Mindkét csapatban lesznek hiányzók, de a debreceniek kipihenhették a hétfői utazást – a tiranai repülőtérről négyórás buszozással jutottak el a mérkőzés helyszínére.

 

Nem a legerősebb összeállításban lép pályára a Debrecen Korcëban, hiszen az elmúlt szezon egyik húzóembere, Selim Bouadla sérülés miatt itthon maradt. A francia légiós ugyan néhány edzést már együtt végzett a csapattal, a szakmai stáb megítélése szerint nem volt olyan állapotban, hogy Albániában hasznára legyen az együttesnek.

A korábbról hozott Bajnokok Ligája-eltiltása miatt Ibrahima Sidibe is Debrecenben maradt, míg a sípcsontrepedést szenvedő Roguy Méyére és a nyirokcsomó-problémákkal küzdő fiatal Ludánszki Bencére sem számíthat Kondás Elemér.

Az albán Skënderbeu egy poszt kivételével legerősebb összeállításában lép pályára: a sérült csapatkapitányt, Bledi Shkëmbit a KF Laciból szerződtetett irányító, Erjon Vucaj helyettesíti. Az albán U-válogatott játékos eddigi 67 élvonalbeli bajnokija során 15 sárga és egy piros lapot szedett össze, így fegyelmezettségével alighanem vannak gondok…

Az albán kezdő egyedül a bal szélen kérdőjeles a helyi médiaértesülések szerint: vagy Igli Allmuca, vagy Bekim Kuli kerül be a csapatba.

A Nemzeti Sport a mérkőzés kapcsán Adamo Coulibalyval, a hétfőn a pályán edzést tartó DVSC francia csatárával készített interjút.

–Először jár Albániában?
–Igen, ez az első alkalom. A környezet olyan, amilyen, de nincs vele semmi probléma. Egyébként is futballozni jöttünk, nem nézelődni.

– Nyernek?
–Azon leszünk.

– A döntetlen nem is jó?
– Az a játéktól is függ. Kupapárharc alkalmával a döntetlen sosem rossz eredmény, főleg nem idegenben, ám ettől függetlenül ezúttal sem kivárásra játszunk. Megpróbálunk támadni, úgy vagyunk vele, ne mi alkalmazkodjunk az albánokhoz, hanem ők hozzánk. Nem számítok könnyű mérkőzésre, nyilvánvalóan alaposan meg kell izzadnunk, de bízom magunkban.

– Mitől tart a leginkább?
– A szakmai stáb rengeteg felvételt mutatott a játékukról, nagy meglepetés nem érhet bennünket. Ha az albánok olykor átveszik az irányítást, akkor sem szabad kétségbe esnünk, a kontráink veszélyesek, azokkal is okozhatunk galibát.

– Kemény védekezésre számít?
– Az albán védők biztosan nem kímélnek, de nem probléma, ehhez eddig is hozzá kellett szoknom. Kíváncsi vagyok, milyen lesz a színvonal, megpróbálnak ők is futballozni, vagy inkább az agresszivitásukban bíznak. Fontos lenne, hogy ne kapjunk gólt, úgy érzem, egyet mi mindenképpen lövünk, az pedig remek kiindulási alap lenne a visszavágóra.

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, 1. MÉRKŐZÉS
Skënderbeu (albán)–DVSC-Teva (magyar)
Korcë, 20.30. V: Jordanov (bolgár). Tv: m1. ÉLŐ, szöveges tudósítás az NSO-n
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
Skënderbeu: Shehi – Gvozdenovic, Radas, Arapi, Fagu – Muzaka, Orelesi, Vucaj, Allmuca – Xhafaj, Plaku. Vezetőedző: Stanislav Levy
DVSC: Novakovics – Nagy Z., Simac, Mészáros N., Korhut – Bódi, Varga J., Szakály P., Rezes – Kulcsár T., Coulibaly. Vezetőedző: Kondás Elemér
A TOVÁBBI PROGRAM
SELEJTEZŐ, 1. FORDULÓ, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Ulisses (örmény)–Sheriff (moldovai) 17:00
Flora Tallinn (észt)–Basel (svájci) 17:45
HJK Helsinki (finn)–KR Reykjavík (izlandi) 18:00
Neftci (azeri)–Zesztafoni (grúz) 18:00
Dudelange (luxemburgi)–Salzburg (osztrák) 18:30
Liberec (cseh)–Sahtyor Karagandi (kazah) 19:00
MSK Zilina (szlovák)–Ironi Kirjat Smona (izraeli) 19:30
The New Saints (walesi)–Helsingborg (svéd) 20:15
Valletta (máltai)–Partizan Beograd (szerb) 20:45
Shamrock Rovers (ír)–Ekranas (litván) 21:00
SZERDÁN JÁTSSZÁK
BATE Boriszov (fehérorosz)–Vardar (macedón) 18:00
AEL Limassol (ciprusi)–Linfield (északír) 19:00
Ludogorec (bolgár)–Dinamo Zagreb (horvát) 20:00
Maribor (szlovén)–Zeljeznicar (bosnyák) 20:00
Buducsnoszt (montenegró)–Slask Wroclaw (lengyel) 20:45
Molde (norvgé)–Ventspils (lett) 20:45
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik