Pintér Attila: Nem győzni jöttünk, hanem továbbjutni

Vágólapra másolva!
2013.07.22. 22:13
null
Pintér Attila optimizmusa töretlen (Fotók: Reuven Shwartz/Yedioth Aharonoth)
Az izraeli sajtó biztosra veszi, hogy a Maccabi Tel-Aviv 2–0-s idegenbeli győzelme után búcsúztatja a Győri ETO labdarúgócsapatát a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában. A győriek vezetőedzője, Pintér Attila – aki az első mérkőzéshez hasonlóan eltiltása miatt a visszavágón sem ülhet le a kispadra – a mai sajtótájékoztatón optimista, hangzatos kijelentéssel szolgált: nem győzni mentek, hanem továbbjutni.


Izraeli újságírók egybehangzóan állítják, a visszavágó már csak formalitás. „A média már inkább a Basel elleni következő mérkőzésre figyel – mondta Allon Sinai, a Jerusalem Post munkatársa. – A magyar csapat aligha lepheti meg a Maccabit, túl sok helyzetet az első mérkőzésen sem alakított ki a Győr, nem valószínű, hogy idegenben tucatszám formálják a ziccereket. Legalábbis nagyon meglepne, ha így lenne…”

PINTÉR ATTILA: NEM GYŐZNI JÖTTÜNK, HANEM TOVÁBBJUTNI
„Nem győzni jöttünk, hanem továbbjutni – mondta a mérkőzést megelőző hivatalos sajtótájékoztatón Pintér Attila, az ETO mestere, aki eltiltását töltve továbbra sem tud az oldalvonal mellől segítséget adni játékosainak. Bár a tréner szerint ez nem jelenthet problémát. – Az édesanyjuk és az édesapjuk sem lehet mindig velük, mégis helyt kell állni az életben. Még sohasem fordult elő, hogy ilyen fontos meccsen ne lettem volna velük, és most, amikor majd utoljára beszélhetek velük a meccs előtt, elmondom, tegyenek meg mindent a siker érdekében, magukért, a családjukért és a klubért." (Forrás: nb1.hu)

Az újságíró azt sem titkolta, sokkal többet vártak az ETO-tól, az információk alapján veszélyesebb csapatnak tűnt, de Izraelben egyáltalán nem bánják, hogy a zöld-fehér egylet híre nagyobb volt, mint amit aztán a futballjából bemutatott. Immár a fogadóirodák is egyértelmű esélyesnek tekintik az izraeli együttest. A kétgólos hátrány ellenére van-e, lehet-e minimális esélye a győrieknek a továbbjutásra?

„Nem valószínű. Gólt biztosan lövünk idehaza, szóval nem aggódom, és tudom, hogy nehéz meccs vár a magyarokra” – mondta még az újságíró.

Izraeli információk szerint Paulo Sousa két helyen változtat majd a győri kezdőcsapathoz képest a Bajnokok Ligája második selejtezőkörének visszavágójára – Rade Prica és Omri Altman helyén Tal Ben Haim és Dor Miha lehet ott már az első perctől kezdve a pályán.

Higgadt, kimért, tárgyilagos nyilatkozatot adott a kedd esti BL-mérkőzés előtt Paulo Sousa, az izraeli Maccabi Tel-Aviv labdarúgócsapatának vezetőedzője. „Továbbra is támadójátékot várok a csapatomtól, stabil és következetes teljesítményt kértem a játékosaimtól – mondta a portugál szakember a mérkőzést megelőző sajtótájékoztatón. – Az első mérkőzés nem volt könnyű, de előnyt tudtunk szerezni. Ismertük az ellenfelet, tudtuk mire számíthatunk, ez a mi javunkat szolgálta, mert a játékosok megértették és megcsinálták azt, amit kértem tőlük. Jól kezdtünk, már az első percekben helyzeteket alakítottunk ki, abban bízunk, hogy ugyanazt a színvonalat tudjuk hozni a hazai visszavágón is.”

Völgyi Dániel biztosan kihagyja a tel-avivi mérkőzést – elképzelhető, hogy a bajnoki rajton a DVTK ellen már játszhat –, és nagy valószínűség szerint ugyanez lesz a sorsa Pátkai Máténak is. Az ETO középpályása már az odavágót követően kötéssel a lábán nyilatkozott a vegyes zónában, és bár elutazott a visszavágóra, aligha lép pályára, hiszen fennáll a súlyosabb sérülés veszélye.

A győriek megtartották a helyszíni terepszemlét
A győriek megtartották a helyszíni terepszemlét


LABDARÚGÓ BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ, VISSZAVÁGÓ
MACCABI TEL-AVIV (izraeli)–GYŐRI ETO 20.30 (Tv: M1)
Bloomfield Stadion. Vezeti:
Martin Hansson (Magnus Sjilblom, Joakim Flink) – mindhárom svéd
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
MACCABI:
Juan Pablo – Jeini, C. García, E. Tibi, Ziv – Alberman, Radi, Miha, Zahavi, Jicaki – Ben Haim. Vezetőedző: Paulo Sousa
GYŐRI ETO: Kamenar – Svec, Lipták, Takács Á., Dinjar – Trajkovics, Kamber, Mevoungou – Koltai, Knonaveter, Varga R. Vezetőedző: Pintér Attila
Az első mérkőzést Győrben 2–0-ra a Maccabi nyerte meg.

A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁBAN A GYŐRI JÁTÉKOSOK KÖZÜL A SÉRÜLT VÖLGYI DÁNIEL MELLETT A VÉDELEM EGYIK ALAPEMBERE, LIPTÁK ZOLTÁN MONDJA EL VÉLEMÉNYÉT A VISSZAVÁGÓRÓL, DE AZ EGYKORI IZRAELI LÉGIÓSAINK KÖZÜL SALLÓI ISTVÁN ÉS PISONT ISTVÁN SEM REJTI VÉKA ALÁ, MIT VÁR A TALÁLKOZÓTÓL.





Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik