HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.08.22 23:45 Frissítve: 2018.08.22 23:46

NS: Rebrov hisz a nemzetközi sikerekben – csütörtök

A Nemzeti Sport csütörtöki számából ajánljuk:

 

Az AEK Athén elleni BL-rájátszás első meccsén az első félidő közepén emberhátrányba került a Mol Vidi, s ugyan a szünet után kiegyenlítődött a létszám, addigra már két góllal vezettek a vendégek, így hiába küzdött a magyar bajnok és szépített Danko Lazovics, döntetlenre menteni már nem sikerült a mérkőzést. Tudósítás, vélemények, elemzések

A Ferencvárosnál bemutatták a csapat új szakvezetőjét, az ukrán Szerhij Rebrovot, aki a látványos futballra esküszik, és hisz abban, hogy nemcsak a bajnokságban, hanem a nemzetközi kupaporondon is sikeresek lehetnek a zöld-fehérek. Babják Bence kétoldalas összeállításából minden kiderül, amit az új edzőről tudni érdemes

Cristiano Ronaldo szerint az élet az igazi iskola. Az ötszörös aranylabdás portugál csillag őszintén nyilatkozott arról, miért éppen a Juventushoz szerződött, beszélt a gyerekkoráról és arról is, hogy a legnagyobb fia követi-e a futballpályán

A legutóbbi két verseny nem sikerült Sebastian Vettelnek, a Ferrari pilótája ezért a szokottnál is nagyobb nyomás alatt, győzelmi kényszerben versenyez majd a Formula–1 hétvégi belgiumi futamán. Zsoldos Barna írása

Kozák Danuta triplázásra készül. Ötszörös olimpiai bajnok kajakosunk a csütörtökön kezdődő portugáliai világbajnokságon három számban is rajthoz áll, és ahol ő elindul... Az esélyeket Pircs Anikó latolgatta

2019.01.07 23:12:56

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

2018.12.26 23:08:02

Bajnokok Ligája CSERHÁTI ZOLTÁN

Helyi erőkkel a másodosztályból az európai döntő kapujáig – a BEK/BL történetének egyik legszebb meséje.

2018.12.17 23:16:45

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

2018.12.17 11:36:09

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Az MU a PSG-vel találkozik, a Dortmund a Tottenhammel csap össze – pontos menetrend.

2018.12.12 18:48:17

Bajnokok Ligája nemzetisport.hu

Óriási mérkőzésen 3–3-at játszott az Ajax a bajorokkal, az AEK Athén pont nélkül búcsúzott.