Női BL: elindult a jegyárusítás a budapesti döntőre

BODNÁR ZALÁNBODNÁR ZALÁN
Vágólapra másolva!
2019.03.08. 13:31
null
Már lehet venni jegyeket a női BL döntőjére (Fotó: Török Attila)
Megkezdődött pénteken, a nemzetközi nőnapon a jegyárusítás a női labdarúgó Bajnokok Ligája döntőjére, amelyet május 18-án rendeznek a Groupama Arénában.

Az óriáskivetítőn megkezdődött az ünnepélyes visszaszámlálás, a Ferencváros stadionjának kezdőköréből óvodás és kisiskolás gyermekek tucatjai eresztettek égnek színes lufikat, az oldalvonalnál pedig ott fénylett a pulpituson a serleg, amelyről minden női futballista álmodozik.

TELEK ANDRÁS ÉLMÉNYEI
Egyetlen férfiként Telek András is díszvendég volt a pénteki eseményen. A Ferencváros korábbi 24-szeres válogatott hátvédje, négyszeres bajnok és Magyar Kupa-győztes 2005-ben és 2006-ban szövetségi edzőként irányította a női válogatottat. „Akkoriban kezdtem el edzősködni, éppen csak megszereztem az A-licences edzői diplomámat, amikor Mezey György felkért a feladatra – mondta a 48 esztendős egykori labdarúgó. – Vélhetően a világ legrosszabb női edzője voltam, Angliától például tizenhárom nullára kaptunk ki. Valójában csak az értheti meg igazán, milyen női sportolókkal foglalkozni, aki dolgozott velük. Kevesebb a csibészség és a sunyi viselkedés, ezért aztán könnyebb is edzést tartani, ugyanakkor teljesen más hozzáállást igényel egy férfi edző részéről. Magyarországon Rátgéber Lászlónak a kosárlabdázókkal, illetve Elek Gábornak a kézilabdázókkal sikerült azonos hullámhosszra kerülnie a lányokkal.”
Telek András hétévesen kezdett el futballozni, majd édesapja kivitte egy Fradi-meccsre, ahol élőben láthatta mások mellett Nyilasi Tibort és Ebedli Zoltánt. „A budapesti női BL-döntőnek is ez a lényege, hogy a gyerekek kilépjenek a virtuális birodalmukból, és élőben lássanak egy ekkora eseményt, hátha egyre több szülő gondolja úgy, hogy a kislányuk kezdjen el futballozni” – fogalmazott.
Fenyvesi Evelin sem ma kezdte a labdarúgást, s bár még csak 22 esztendős, szerdán a Ciprus-kupa nemzetközi női tornán Szlovákia ellen (3–2) ötvenedszer lépett pályára a magyar válogatottban.
„Gyerekként minden női labdarúgó arról álmodozik, hogy Bajnokok Ligája-mérkőzésen is pályára léphessen – mondta a Ferencváros középpályása. – Bár a mezőnyben már nincs magyar klub, Jakabfi Zsanettnek és Wolfsburgnak szurkolhatunk, hátha magyar résztvevője is lesz a finálénak. A válogatottal pályára léphettem majd' tízezer szurkoló előtt is, de a legemlékezetesebb talán a svédországi vébéselejtezőnk volt, amelyen telt ház fogadott minket, és a nézők minden megmozdulást megtapsoltak, fantasztikus atmoszférát teremtettek. Talán a BL-döntőben is átélhetünk hasonlót Budapesten.”
A középpályás válogatott csapattársa, Szőcs Réka is inkább a női labdarúgók megbecsülését emelte ki külföldi élményeivel kapcsolatban.
„Tizennégy éve barátnőmnek mondhatom Jakabfi Zsanettet, rendszeresen beszélünk telefonon, de a válogatott összetartásokon és mérkőzéseken rendre találkozunk – jelentette ki az MTK Hungária 29 éves kapusa. – Rengeteg pozitív élménnyel gazdagodott Németországban, de személyes tapasztalatom is van, mert Dániában vagy Franciaországban nekem is volt szerencsém pályára lépni a válogatottal. Csaknem telt ház előtt játszhattunk, s a nézők felállva tapsoltak, bennünket, ellenfeleket is. Ezt kívánom a budapesti döntő résztvevőinek is.”

Mint ismert: Magyarország először ad otthont Bajnokok Ligája-döntőnek, május 18-án az Üllői úti stadionban mérkőzik meg egymással Európa két legjobb női klubcsapata (a sorozat történetében ez az első alkalom, hogy a legrangosabb férfi kupasorozattól külön helyszínen és időpontban játsszák le a finálét). A rangos sportesemény felvezetéseként stílszerűen a nemzetközi nőnapon, pénteken tartott nagyszabású sajtórendezvényt a Magyar Labdarúgó-szövetség, amely ünnepélyes keretes között bejelentette, hogy elkezdődött a jegyárusítás a női futball európai csúcsmérkőzésére.

Mindenki szeretné, hogy a döntő igazi népünnepély, telt házas találkozó legyen, kiváló hangulatban, ezt szolgálja az a gesztus is, hogy a belépőjegyeket pénztárcakímélő áron kínálják: a legdrágább jegy 1000 forintba kerül, de a kapuk mögötti helyekre a 16 éven aluliak már 500 forintért is vásárolhatnak belépőt – jelentette be Sipos Jenő szóvivő.(Jegyeket interneten a meccsjegy.mlsz.hu oldalon, személyesen pedig a TEX háromszázötven irodájában lehet vásárolni.)

Nagy utat járt be a női labdarúgás az elmúlt években, egyre inkább reflektorfénybe kerül, és további nagy célokat tűzött maga elé – fogalmazott Berkesi Judit, a BL-döntő nagykövete, az M4 Sport sportriportere, aki maga is futballozott. – Ez a mérkőzés kiváló alkalom arra, hogy a nézők testközelből láthassák, micsoda teljesítmények vannak a női labdarúgásban is. Hihetetlen megtiszteltetés számomra, hogy én lehetek a mérkőzés nagykövete, nagy öröm, ha bármilyen módon segíteni tudom a női labdarúgást, amelyet igyekszek egyre közelebb hozni az emberekhez. Jó látni az ezt övező társadalmi nyitottságot.”

Tiszteletét tette a tájékoztatón Célia Sasic, korábbi 111-szeres német válogatott futballista, a 2015-ös női világbajnokság gólkirálya, 2015-ös BL-győztes. „Harmadszor járok már Budapesten, továbbra is lenyűgöz a magyar főváros, amely ideális helyszíne lesz a nagy mérkőzésnek – mondta. – A stadion mérete is optimális, és külön öröm, hogy a játéktér és a nézőtér közel van egymáshoz, ez mindig külön löketet ad a játékosoknak, bizonyára fantasztikus lesz a hangulat. Nekem is a legnagyobb élményeim közé tartozik, amikor Berlinben megnyertem a Bajnokok Ligáját a Frankfurttal. Az pedig, hogy gólt is szereztem a PSG ellen kettő egyre megnyert döntőben, már-már fokozhatatlan érzés. Akik megnézik ezt a meccset, láthatják majd, mennyire a labdarúgás szeretete vezérel bennünket. Régen még a női játékosoknak is férfi futballisták voltak a példaképei, nagyon fontos cél, hogy a lányok immár női példaképeket is választhassanak maguknak.”

Markó Edina, a magyar női válogatott szövetségi kapitánya ehhez hozzátette: „Ott voltam a berlini döntőben, amikor Célia a magasba emelte a trófeát, és közben arra gondoltam, milyen jó lenne egyszer egy ilyen meccs Budapesten is! Amikor Jakabfi Zsanett tavaly a Wolfsburggal elbukta a finálét, azzal vigasztaltam: három a magyar igazság, kettőt már nyertél, a harmadikat Budapesten kell elhódítanod! Nagyon fontos lesz természetesen maga a meccs is, de talán még jelentősebb az, ami utána itt marad. Ha látják ezt a minőséget, és azt, hogy a női futball milyen komoly dolog már, talán lányok tömegei kezdenek el futballozni, és talán a testneveléstanárok is gyakrabban fociztatják majd a lányokat. És persze az is hozadéka lehet a BL-döntőnek, hogy mind többen kimennek utána szurkolni a magyar bajnoki és válogatott meccsekre.”

NŐI BAJNOKOK LIGÁJA
A NEGYEDDÖNTŐ PÁROSÍTÁSA (ÁGRAJZ SZERINT)
Slavia Praha (cseh)–Bayern München (német)
FC Barcelona (spanyol)–LSK Kvinner (norvég)
Olympique Lyon (francia)–VfL Wolfsburg (német)
Chelsea (angol)–Paris Saint-Germain (francia)
A negyeddöntők első mérkőzéseit 2019. március 20-án és 21-én, a visszavágókat egy héttel később rendezik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik