Nem volt egy súlycsoportban a Barca és a Kijev

Vágólapra másolva!
2009.09.29. 23:06
null
Messi rúgta az elsőt (Fotó: Reuters)
Címkék
A labdarúgó Bajnokok Ligája csoportkörének második fordulójában a sorozat címvédője, az FC Barcelona óriási mezőnyfölényben játszva Messi első, illetve Pedro második félidő közepén szerzett egy-egy találatával 2–0-ra megverte az ukrán Dinamo Kijevet.

Sevcsenko visszatérésének volt tanúja a Nou Camp, az aranylabdás támadó ugyanis egyszer, még előző kijevi játékoskorszakában, 1997-ben nagyon csúnyán megtréfálta a katalánokat. A 4–0-s vendégsikerből a csatár akkor mesterhármassal vette ki a részét, és alapozta meg egyúttal későbbi nemzetközi karrierjét.

A mostani Sevcsenko azonban már nem az a Sevcsenko, a nevétől és múltbeli eredményeitől a Barcelona mai játékosai nem estek hasra. Bár az első helyzet a látogatók előtt adódott, a hazaiak gyorsan magukhoz ragadták a kezdeményezést, és egyik legjobb formát mutató játékosuk, Iniesta révén egymás után vezették a veszélyes támadásokat.

A gólhoz mégis az ukránok jártak közelebb: a 21. percben egy sarokrúgást követően Dani Alvesnak kellett mentenie. A vendégek lehetősége felpiszkálta a Barcát, és a bajnokságban gólerős Lionel Messi gyorsan be is köszönt: a jobb szélről szokása szerint befelé húzott, ami általában nem sok jót jelent. Ezt a 25. percben Sovkovszkij is megtapasztalhatta, amikor a kis argentin két védő között szlalomozva 13 méterről, ballal visszahúzta a labdát a rövid alsóba. De azért a gólban erősen benne volt a későn reagáló és vetődő ukrán kapus is...

A vezetést megszerző katalánok futószalagon alakították ki egyik ígéretes helyzetet a másik után, de újabb gólt nem sikerült szerezniük, és Sovkovszkij is a helyén volt. A félidő hajrájában azonban mégis az ukránok rezegtették meg a hálót, ám les miatt a holland játékvezető, Kuipers annullálta a találatot.
Az első félidőben a hazaiak 73 százalékban birtokolták a labdát, 13 kapura lövésükből hét találta el a kaput, és egyből gól is született. Ugyanezek az adatok a túloldalon: négy, illetve nulla és nulla. Klassziskülönbség volt a két csapat között.

A második felvonásban sem sokat változott a leosztás: támadott a Barcelona, védekezett a Dinamo. A levegőben lógott a gránátvörös-kékek újabb gólja.

Ez sok helyzetet követően végül a 76. percben született meg, amikor a csereként beküldött Pedro volt eredményes, beállítva ezzel a végeredményt.

A milánói döntetlen után otthon nyert tehát a Barcelona és ezzel megőrizte a veretlenségét, míg a Dinamo a kijevi sikere után ezúttal kikapott, méghozzá simán.

AZ F-CSOPORT MÉRKŐZÉSEINEK ÖSSZEFOGLALÓJA

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, F-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Barcelona (spanyol)–Dinamo Kijev (ukrán) 2–0 (Messi 25., Pedro 76.)
AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Barcelona 2 1 1 0 2–0 +2 4
2. Dinamo Kijev 2 1 0 1 3–3 0 3
3. Internazionale 2 0 2 0 1–1 0 2
4. Rubin Kazany 2 0 1 1 2–4 –2 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik