A Liege-t kapusa „fejelte” az El-be

Vágólapra másolva!
2009.12.09. 22:52
null
A pireusziak kiharcolták a továbbjutást az Arsenal tinijei ellen (fotó: Reuters)
Címkék
A Bajnokok Ligája H-csoportjának utolsó játéknapján az Olympiakosz 1–0-ra legyőzte az Arsenalt, és ezzel továbbjutott a nyolcaddöntőbe, míg a Standard Liege – kapusa 95. percben fejelt góljával – döntetlent játszott odahaza a holland AZ csapatával, így a belgák folytathatják a tavasszal az Európa-ligában.

A H jelű csoportban az Arsenal már korábban továbbjutott a csoportból, az Olympiakosznak így csak egy pont kellett a továbbjutáshoz az „ágyúsok” ellen, miközben a Standard Liege-nek az Európa-ligáért harcoló AZ ellen kellett (volna) nyernie, és bíznia az angolok sikerében…

OLYMPIAKOSZ–ARSENAL 1–0

Ugyan Arsene Wenger előre jelezte, hogy tartalékosan lép majd pályára az Arsenal, így sejteni lehetett, hogy a csoportot megnyerő „ágyúsok” nem a legerősebb összeállításukban lépnek pályára, a Gilbert, Bartley, Silvestre, Cruise hátvédnégyesnél minden londoni szurkoló el tudott volna képzelni tapasztaltabbat. (A francia szakvezető amúgy az 1-es és a 11-es mezszám között nem nevezett játékost…)

Mindenesetre a vendégek első félidei játékán egyáltalán nem érződött, hogy játékosaik jelentősen kevesebb BL-mérkőzésen léptek eddig pályára, mint a piros-fehér mezben szereplők. Az Aaron Ramsey vezette angolok olykor kifejezetten tetszetős támadással rukkoltak ki, igaz, a több lehetőség ellenére a vezetést nem sikerült megszerezniük.

Az Olympiakosz pedig – mint eddigi mérkőzésein – elsősorban a védekezésre ügyelt, és arra, hogy a továbbjutást jelentő egy pontot mindenképp megszerezze. A keményen játszó hazaiak játékában így azt követően sem állt be változás, hogy a szünet után Leonardo lövése Lukasz Fabianski mellett megtalálta az utat a kapuba. 1–0

Az Arsenal hamar egyenlíthetett volna – talán nem is érdemtelenül –, Vela lövését azonban Antonisz Nikopolidisz védte, a pireusziak így nagy harcban kiharcolták a továbbjutást, az Arsenal fiatal játékosai pedig tétmeccsen edződhettek.

STANDARD LIEGE–AZ 1–1

Túlzás lenne azt állítani, hogy kiváló formában lévő AZ látogatott Liege-be, hiszen a holland bajnok vezetőedzőjét, Ronald Koemant épp a napokban menesztették a pocsék bajnoki szereplés miatt. A hamar megtalált utód, Dick Advocaat a BL-mérkőzésen még nem ült le a kispadra, a csapat irányítása Belgiumban így Martin Haarnak jutott.

Úgy tűnik, a váltás megtette hatását a csapatra, az alkmaariak veszélyesebben játszottak a mérkőzés elején, Brett Holman azonban két helyzetben is hibázott, a szünet előtt pedig a vezetést is megszerezték.

Sébastien Pocognoli bal oldali beadására Jeremain Lens érkezett a legjobb ütemben középen, majd közelről a hálóba juttatta a labdát. 0–1

A második félidőben is a vendégek voltak az aktívabbak, Sinan Bolat több nagy védéssel tartotta életben csapata – akkor már csak Európa-ligás – esélyeit, sőt a kapus a 95. percben hőssé vált, miután egy jobb oldali beadást a kapuba fejelt, és ezzel csapata tavasszal is szerepelhet a nemzetközi kupaporondon. 1–1

 STANDARD LIEGE–AZ ALKMAAR 1–1

 0–1, Lens

 

 

 

 

1–1, Bolat

 

 

 

 

 

 A CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Arsenal 6 4 1 1 12–5 +7  13
2. Olympiakosz 6 3 1 2 4–5 –1  10
3. Standard Liege 6 1 2 3 7–9 –2  5
4. AZ 6 4 2 4–8 –4  4

 

Sinan Bolat emlékezetes mérkőzés végén ünnepelhetett (fotó: Reuters)
Sinan Bolat emlékezetes mérkőzés végén ünnepelhetett (fotó: Reuters)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik