Milan-OM: egy ide, egy oda - három a Realnak

Vágólapra másolva!
2009.11.25. 22:48
null
Nem jutott dűlőre egymással a Milan és az OM (fotó: Reuters)
Címkék
Az 5. forduló eredményei után is kérdéses a C-csoport továbbjutóinak kiléte a Bajnokok Ligájában. A Real Madrid hazai pályán Gonzalo Higuaín góljával 1–0-ra legyőzte a Zürichet, míg a Milan és az Olympique Marseille 1–1-es döntetlent játszott a San Siróban. A csoportot a Real vezeti tíz ponttal, második a Milan nyolc ponttal, az OM pedig hétpontos.

MILAN–MARSEILLE 1–1

A továbbjutás szempontjából is fontos mérkőzést játszott egymással az AC Milan és az Olympique Marseille a Bajnokok Ligája C-csoportjában. Az OM egypontos hátrányban volt a piros-feketékkel (és a Real Madriddal) szemben, és céljuk nem lehetett más, mint az idegenbeli győzelem.

A találkozó azonban a Milan számára is létfontosságú volt, és Leonardo csapata ennek megfelelően már az első tíz percben magához ragadta a kezdeményezést.

A franciák az első rohamokat még visszaverték, azonban a 10. percben Marco Borriello ellen már nem volt ellenszer. Az elmúlt hetekben egyre jobb formába lendülő támadó ballal remek cselt csinált Gabriel Heinze mellett a büntetőterület jobb oldalán, majd ugyanazzal a lábával hét méterről Steve Mandanda kapus feneke alatt a kapu közepébe helyezett. 1–0

Elég volt azonban egy hiba, nevezetesen Didáé, és máris egyenlített a Marseille. A 16. percben Mamadou Niang futott el a bal oldalon, erős szorításban is középre adott, a brazil kapus öklözött, ám röviden, így Lucho González került szembe a kapuval, és az argentin játékos tíz méterről a kapu közepébe bombázta a labdát. 1–1

Az iramra ugyan a folytatásban sem lehetett panasz, ám csupán egy-két helyzetet lehetett feljegyezni. A Milan elsősorban betörések, majd távoli lövések révén próbált veszélyt teremteni, míg a Marseille a kontrákban bízott.

Borriellót Souleymane Diawara a 25. percben tanítani való módon szerelte óriási helyzetben az ötösön, a második félidőben azonban a túloldalon is kimaradt egy talán még nagyobb helyzet – azzal a különbséggel, hogy Brandao a 65. percben senkitől sem zavartatva lőtt fölé öt(!) méterről (a labda a lécet is érintve ment fölé).

Sőt a hajrában Diawara révén újra kapufáig jutott a Marseille, ám a labda kifelé pattant a lécről. A francia csapatnak nem volt szerencséje, így nem tudta győzelemre váltani csekély fölényét.

 

MILAN–MARSEILLE 1–1

1–0, Borriello

 

 

 

 

1–1, González

 

 

 

REAL MADRID–ZÜRICH 1–0

A Real Madrid abban a tudatban fogadta a Zürichet, hogy ha nyer a svájciak ellen, valamint a csoport másik mérkőzésén a Milan legyőzi a Marseille-t, akkor biztosan továbbjut a C-jelű kvartettből.

A „királyi gárda” szurkolói már a meccs előtt örülhettek, hiszen a csapat utóbbi tíz mérkőzésén harcképtelen Cristiano Ronaldo ezúttal a kispadon kapott helyet, a 21. percben pedig tovább fokozódott a madridiak öröme, miután Gonzalo Higuaín megszerezte a vezetést.

A hazaiak akciója Kakától indult, a brazil játékmester egy labdaszerzést követően gyönyörűen hozta helyzetbe argentin társát, aki betört a tizenhatoson belülre, és a jobb alsó sarokba helyezett. 1–0

A mérkőzés hátralévő részében már nem sikerült ismét betalálnia a blancóknak, annak ellenére sem, hogy majdnem felborult a pálya: 67 százalékban a madridiak birtokolták a labdát.

Ahhoz képest, hogy a két csapat első mérkőzése a Real 5–2-es sikerét hozta, most elégedettebb lehet a Zürich, más kérdés, hogy a svájciak továbbra is várnak második győzelmükre. A hazaiak pedig a győzelmen kívül annak is örülhetnek, hogy Cristiano Ronaldo a 70. percben csereként pályára lépett…

REAL MADRID–ZÜRICH 1–0
 



A CSOPORT ÁLLÁSA
1. Real Madrid 5 3 1 1 12–6 +6  10
2. AC Milan 5 2 2 1 7–6 +1  8
3. Marseille 5 2 1 2 9–7 +2  7
4. Zürich 5 1 4 4–13 –9  3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik