Milan: egy meccs Antonio Cassanóért

2011.11.01. 12:47
null
Miközben a Milan Fehéroroszországban szerepel, játékosai és szurkolói Antonio Cassanóért aggódnak <br />(Fotó: Reuters, archív)
Címkék
A Bajnokok Ligája H-csoportjában ma mindkét nagycsapat, a Milan és a Barcelona is idegenbe látogat. A milánóiak – miközben a klubnál mindenki Antonio Cassano egészségéért aggódik – a BATE Boriszov ellen, míg a katalánok a Viktoria Plzen otthonában próbálják megszerezni a három pontot.

 

Nem néznek könnyű mérkőzés elébe a milánói labdarúgók, hiszen hétfőn minden hír a kórházba vitt Antonio Cassanóról szólt. A klub egyelőre cáfolja a sajtóban megjelent híreket – melyek szerint a játékos kisebb agyvérzést kapott –, de biztosat egyelőre nem tudni az állapotáról.

Nem lehetett tehát egyszerű Massimiliano Allegri számára sajtótájékoztatót tartani hétfő délután, hiszen minden médiamunkást jobban érdekelt az, mit tudnak, mit éreznek Cassano ügyével kapcsolatban. Allegri ráadásul a BATE elleni hazai siker (2–0) után kijelentette, hogy gyakorlatilag továbbjutottak a csoportból, és mostantól az első hely megszerzése a cél a Barcelona előtt – ehhez pedig alighanem nélkülözhetetlen lesz a fehéroroszországi három pont.

FARKAS AZ OROSZLÁNOK ELLEN

Két héttel ezelőtt két döntetlent hozott a G-csoportjának két mérkőzése: a Zenit Doneckből, az APOEL pedig Portóból hozott el egy-egy pontot. A ciprusi gárda ezzel vezeti a kvartettet, igaz, egy vereséggel akár a harmadik helyre is visszacsúszhat.

„Jól ismerem Mircea Lucescut, olyan ő az európai labdarúgásban, mint egy bölcs, öreg, nemes gondolkodású farkas, de a mi emblémánkban egy oroszlán van. Ma este kiderül, ki a jobb: a farkas, vagy az oroszlán" – mondta Luciano Spalletti, a Zenit olasz vezetőedzője a BL-rivális Sahtar Doneck román mesteréről.
A két csapat magyar idő szerint 18 órakor csap össze Szentpéterváron, és Huszti Szabolcs várhatóan a kispadon foglal majd helyet Spalletti együttesében.

Akárcsak az orosz–ukrán párharc, a Porto és az APOEL Nicosia első mérkőzése is döntetlennel zárult, így a ciprusiak fél távnál vezetik a csoport küzdelmeit.

„Nem érezzük úgy, hogy nagy nyomás van rajtunk, a helyzetünk csak tovább növeli a motivációnkat – mondta Ivan Jovanovics, az APOEL szerb edzője. – Meccsről meccsre felszabadultabbak vagyunk, s ugyanez talán nem igaz a Portóra."


G-CSOPORT
Zenit (orosz)–Sahtar Doneck (ukrán)
Szentpétervár, 18.00 (tv: Digi Sport Plus). V: Lannoy (francia)
APOEL (ciprusi)–Porto (portugál)
Nicosia, 20.45. V: Rocchi (olasz)
AZ ÁLLÁS
1.APOEL 3 1 2 0 4–3 5
2.Zenit 3 1 1 1 6–5 4
3.Porto 3 1 1 1 4–5 4
4.Sahtar 3 0 2 1 4–5 2

„Antonióért fogunk játszani. A sportnál most sokkal jobban számítanak az emberi érzések, mindannyiunkat megráztak a történések. Ezért fontos, hogy miatta is jó teljesítményt nyújtsunk. Antonio jól volt az elmúlt napokban, remek formában játszott, és remélem, mihamarabb újra köztünk lesz” – mondta Allegri.

A zsurnaliszták természetesen arról is kérdezték az edzőt, hogy mit tud Cassano állapotáról, ám a tréner leszögezte, hozzájuk sem jutott el semmilyen hír a diagnózisról, csak az ismert tényeket tudják.

„A vidámsága nagyon hiányzik, de tudjuk, hogy jó kezekben van, és várjuk az eredményeket. Egyikünkkel beszélt is telefonon, másoknak sms-t küldött. A gondolataink azonban nemcsak Cassano, a játékos körül forognak, hanem egy kitűnő társ, egy igazi csapatember körül is, akiért a következő napokban viseljük a Milan mezét” – nyilatkozta Gianluca Zambrotta.

A BATE a Barcelonától öt gólt kapott hazai pályán, két hete Milánóban azonban csak 2–0-s vereséget szenvedett a fehérorosz bajnok. Az edző, Viktor Goncsarenko bízik benne, hogy kedden még előrébb tud lépni a gárda.

„A Milan három meccset megnyert a legutóbbi találkozónk óta, és nem kétséges, hogy holnap is ez lesz a célja – nyilatkozta hétfőn a szakember. – A Barcelona ellen rossz napot fogtunk ki, de Milánóban már jobban játszottunk, és szeretném hinni, hogy ennél is jobb teljesítményt vagyunk képesek nyújtani. Az ilyen nagycsapatok elleni összecsapások a legjobbat hozhatják kik belőlünk.”

Hasonló szavakkal küldi harcba övéit Pavel Vrba, a Plzen vezetőedzője is a Barcelona ellen. A cseh bajnok a Barca és a Milan vendégeként is kétgólos vereséget szenvedett korábban.

„Hogy mi lenne jó eredmény számunkra? Ha szereznénk legalább egy pontot. Jó az itthoni mérlegünk, szeretnénk itthon nyerni, bár tisztában vagyunk vele, hogy ebben az esetben ehhez extrém teljesítmény kell. Ugyanakkor mindenképp megpróbálunk többet mutatni, mint Barcelonában, ahol nem sikerült kapura lőnünk” – mondta Vrba.

A barcások számára a rekordok napja lehet a kedd este: Pep Guardiola számára ez lesz a 200. alkalom, hogy tétmérkőzésen irányítja az első csapatot; Víctor Valdés 38 percre van attól, hogy megdöntse Miguel Reina „góltalansági” klubrekordját; Lionel Messi a 200. találatát jegyezheti a felnőttcsapatban. Az első gyakorlatilag biztos, s alighanem utóbbi kettőre sem fizetnének sokat a fogadóirodák…

BAJNOKOK LIGÁJA
CSOPORTKÖR, H-CSOPORT, 4. FORDULÓ
BATE BORISZOV (fehérorosz)–AC MILAN (olasz)
Minszk, Dinamo Stadion, 18.00 (tv: Digi Sport). V: Rasmussen (dán)
A várható kezdőcsapatok
BATE: Hutar – Baha, Radkov, Simics, Jurevics – A. Volodko, Lihtarovics – Koncevoj, Bressan, Bordacsev – Kezsman. Vezetőedző: Viktor Goncsarenko
MILAN: Abbiati – Abate, Thiago Silva, Nesta, Taiwo – Aquilani, Ambrosini, Nocerino – K-P. Boateng – Ibrahimovic, Robinho. Vezetőedző: Massimiliano Allegri
VIKTORIA PLZEN (cseh)–BARCELONA (spanyol)
Prága, Eden Stadion, 20.45. V: Schörgenhofer (osztrák)
A várható kezdőcsapatok
PLZEN: M. Cech – Limbersky, Jirácek, Cisovsky, Rajtoral – Petrzela, Kolár, Bystron, Pilar – P. Horváth, Bakos. Vezetőedző: Pavel Vrba
BARCELONA: Víctor Valdés – Dani Alves, Piqué, Puyol, Abidal – Thiago Alcántara, Busquets, Iniesta – Fabregas, Messi, Villa. Vezetőedző: Josep Guardiola
AZ ÁLLÁS
1. Barcelona 3 2 1 0 9–2 +7
7
2. AC Milan 3 2 1 0 6–2 +4
7
3. Viktoria Plzen 3 0 1 2 1–5 –4
1
4. BATE Boriszov 3 0 1 2 1–8 –7
1

 

Legfrissebb hírek

Így reagáltak Nusa góljára Oslóban

Foci vb 2026
3 perce

„Ez örökre megváltoztatja Norvégiát” – Haaland a nyolcaddöntőbe jutásról

Foci vb 2026
7 perce

NB II: öt távozó Szegeden és a BVSC-nél, négy a Soroksárnál, a Gyirmót három játékossal erősített

Labdarúgó NB II
14 perce

A 18. vb-jéről tudósít a rekorder argentin újságíró

Foci vb 2026
33 perce

Haaland ötödik vb-góljával Norvégia kiejtette Elefántcsontpartot, jöhetnek a brazilok

Foci vb 2026
50 perce

Itt a vége, Norvégia jutott tovább a legjobb 16 közé!

Foci vb 2026
50 perce

Biztató játékkal magabiztos siker Hollandia ellen

Vízilabda
54 perce

Dupla Tízes: rekordok, sztorik, sztárok világbajnoksága – de mennyire élvezhető?

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik