Luiz Adriano: A Romát kiütöttük, a Barca ellen is összejöhet

Vágólapra másolva!
2011.04.12. 13:24
null
A Barcelona játékosai már Doneckben edzettek (Fotó: Reuters)
A Barcelona már az első meccsen szinte eldöntötte a továbbjutás sorsát a Sahtar ellen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében, de a doneckiek még reménykednek, az 5–1-es idegenbeli vereség ellenére is. Luiz Adriano szerint ha a Romát meg tudták verni 3–0-ra, akkor a katalánokat is kiüthetik.

Bár a Barcelona 5–1-re megnyerte az első mérkőzést a Sahtar ellen a Camp Nouban, Josep Guardiola elmondta, győzni akar idegenben is, és nem tartalékolnak a találkozón. Ennek némileg ellentmond, hogy az utazó keretükbe négy játékos is bekerült a B-csapatból. Bár ezt az indokolja, hogy Éric Abidal, Bojan Krkic és Carles Puyol sérült, míg Andrés Iniesta sárga lapos eltiltás miatt nem léphet pályára.

LUIZ ADRIANO: CÉLUNK AZ ELŐDÖNTŐBE KERÜLÉS

Luiz Adriano, a Sahtar Doneck brazil csatára bizakodóan készül a Barca elleni második felvonásra, a futballista szeretne visszavágni a katalánoknak.

 

„A célunk az elődöntőbe kerülés. Nem lehet más. Ha nem ez lenne, akkor minek lépnénk egyáltalán pályára? Minden meccs más, és ha a Barca öt egyre meg tudott verni minket a stadionjában, akkor mi is nyerhetünk otthon öt egyre vagy négy nullra. A Romát három nullra múltuk felül – még egy találat, és továbbjutunk. Még van egy mérkőzés, így még álmodhatunk a sikerről. A mester nagyon csalódott volt az első találkozó eredménye miatt, de többször elmondta nekünk, hogy a lehető legjobban kell játszanunk a visszavágón, mert még nincs minden veszve" – mondta Luiz Adriano.

„A Sahtar hosszan előreívelt labdákkal operál, és kiválóan használja ki a széleket, ami megnehezíti az ellenfelek védőinek életét. A célunk, hogy a rivális kényelmetlenül érezze magát, és uralni szeretnénk a játékot. Kutya kötelességünk a lehető legjobban futballozni. Sokat beszélnek arról, hogy már eldőlt a párharc, de még csak egy meccset játszottunk le. Kemény hangulat vár ránk, és a futballban bármi megtörténhet. Nagy siker lenne, ha sorozatban negyedszer is bejutnánk az elődöntőbe" – mondta Guardiola.

„Meg szeretném nyerni ezt a találkozót, úgyhogy nem tartalékolunk, hiszen a Bajnokok Ligája negyeddöntőjében vagyunk és egy kiváló csapat ellen lépünk pályára. Majd meglátjuk, milyen állapotban vannak a játékosaim. Luiz Adriano úgy fogalmazott, hogy meg akarja nyerni a párharcot, míg Lucescu arról beszélt nekik, hogy képesek lehetnek erre. Inkább Luiz Adrianónak hiszek, mint Lucescunak" – tette hozzá a szakember.

A katalánok felkészülését a meccsre megzavarta, hogy tegnap Lionel Messi testvérének házára rálőttek, ám Guardiola elmondta, beszéltek az argentin aranylabdás családjával, s mindenki jól van és nyugodt. A Barca repülője pedig egyórás késéssel tudott csak elindulni egy portugál járattal adódó problémák miatt, és a futballistáknak egy órát kellett várniuk a fedélzeten a felszállásra. A hírek szerint azzal viccelődtek, hogy biztosan José Mourinho intézte el a késést a portugál gép segítségével.

Mircea Lucescu, a Sahtar Doneck vezetőedzője tisztában van vele, hogy csapatának nem sok sansza maradt a folytatás kiharcolására, ám úgy véli, együttese ebben az idényben bebizonyította, hogy magas színvonalú futballra képes.

„Nagyon kevés az esély a továbbjutásunkra, de megpróbálunk jó meccset játszani. A győzelemért küzdünk majd. Megfizethetetlen tapasztalatokat szereztünk, nagyon sokat tanultunk, amit felhasználhatunk a jövőben. Egyedül az Arsenal és a Barcelona otthonában buktunk el ebben a szezonban, és ez nem azért történt, mert nem jó a csapatunk. Sajnos úgy léptünk pályára, hogy arra gondoltunk, az ellenfél erősebb nálunk, és emiatt követtünk el hibákat" – mondta Lucescu.

Az ukrán csapat mestere úgy nyilatkozott, húsz százalék esélyt lát arra, hogy a hétvégén megsérült Darijo Srna pályára lépjen, míg Dmitro Csihrinszkij valószínűleg a visszavágót is kihagyja korábbi klubja ellen. Razvan Rat eltiltás miatt nem léphet pályára, Luiz Adriano pedig izomproblémákkal küszködik, de várhatóan kezdő lesz.

BAJNOKOK LIGÁJA
NEGYEDDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
SAHTAR DONECK (ukrán)–BARCELONA (spanyol)
Doneck, Donbasz Arena, 20.45. Tv: Digi Sport. Vezeti: Meyer (német)
A találkozóról élő, szöveges tudósítást olvashatnak a Nemzeti Sport Online-on!
A VÁRHATÓ KEZDŐCSAPATOK
SAHTAR: Pjatov – Kobin, Iscsenko, Rakickij, Sevcsuk – Mhitarjan, Hübschman – Douglas Costa, Jádson, Willian – Luiz Adriano
BARCELONA: Valdés – Adriano, Piqué, G. Milito, Maxwell – Thiago, Mascherano, Se. Keita – Pedro, Villa, Afellay
Az első mérkőzésen: 1–5

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik