Lőw: Három perc mindent megváltoztatott; Örökrangadó az NB I-es rajton

2020.08.13. 23:26
A Nemzeti Sport pénteki számából ajánljuk.

Pénteken az MTK–Fradi örökrangadóval elkezdődik az OTP Bank Liga 2020–2021-es idénye. Az élvonalba most feljutó kék-fehérek vezetőedzője, a német Michael Boris három nappal a bajnoki rajt előtt hosszabbított szerződést a klubbal. A 45 éves tréner tavaly nyáron egyéves megállapodást kötött, és a klub most érvényesítette opcióját, aminek az élvonalba jutás volt az egyik feltétele. Lapunknak elmondta: legfontosabb feladata, amellett, hogy eredményes csapatot építsen, hogy segítse a fiatalok fejlődését. Michael Boris azt is elárulta, kinek ajánlja az idénynyitó mérkőzést.
Pénteken az MTK–Fradi örökrangadóval elkezdődik az OTP Bank Liga 2020–2021-es idénye.
Az élvonalba most feljutó kék-fehérek vezetőedzője, a német Michael Boris három nappal a bajnoki rajt előtt hosszabbított szerződést a klubbal. A 45 éves tréner tavaly nyáron egyéves megállapodást kötött, és a klub most érvényesítette opcióját, aminek az élvonalba jutás volt az egyik feltétele. Lapunknak elmondta: legfontosabb feladata, amellett, hogy eredményes csapatot építsen, hogy segítse a fiatalok fejlődését. Michael Boris azt is elárulta, kinek ajánlja az idénynyitó mérkőzést.

A PSG az Atalanta elleni BL-negyeddöntő napján ünnepelte alapítása ötvenedik évfordulóját, s méltóan köszöntötte a jeles évfordulót: huszonöt év elteltével jutott be ismét az első számú európai kupasorozat elődöntőjébe. Lőw Zsolt, apárizsiak másodedzője a drámai hajráról azt mondta a Nemzeti Sportnak, az elmúlt évek megtanították őket arra, hogy a futballban bármi megtörténhet, sohasem szabad feladni! Ezzel együtt lábon kihordott egy, de az is lehet, hogy két infarktust. A tréner beszélt a szerinte sorsdöntőnek bizonyuló fordulatról is.

Sportkrém mellékletünk e heti vendége Klujber Katrin, az FTC női kézilabdacsapatának válogatott játékosa. Interjúnkból kiderül, hogy édesapja németes nevezetékneve mellé az édesanyja választotta a Katrint, és annyiban jól döntött, hogy az egyedi hangzás miatt nem keverik össze senkivel. Más kérdés, hogy megszámolni sem tudja, hányszor kellett lebetűznie és hányszor írták el a nevét. Hogy mi a második keresztneve, azt mikor használja, illetve a családból ki és mikor szólítja így, éppúgy kiderül a cikkből, mint az, ki nevezte el Klujbert a kézilabda gengszterének.

Legfrissebb hírek

Rodri újra aranylabdás lesz?; Atlétika: szuper lesz a szuperdöntő

E-újság
8 órája

Joan Carrillo értékelte a spanyol vb-győzelmet; az ETO FC a Kl-ben folytatja az európai kupaszereplését

E-újság
2026.07.20. 23:33

Sallai Roland még gyűjteni akar a bajnoki trófeákból; Kásás Tamás néha azért nosztalgiázik

E-újság
2026.07.20. 00:50

Jön a spanyol–argentin labdarúgó-vb-döntő; Jerzy Dudek exkluzív interjút adott lapunknak

E-újság
2026.07.18. 23:58

Luis de la Fuente: A futball az értékek iskolája; Lionel Scaloninak a mesterét kell legyőznie a vb-aranyért

E-újság
2026.07.17. 23:35

Szívből jön az argentinok ereje: a válogatott többet jelent nekik a klubcsapatnál; Piros lap és sima győzelem az Üllői úton

E-újság
2026.07.16. 23:27

A háború nyertese: Argentína!; In memoriam Szántó Imre

E-újság
2026.07.15. 23:57

Anglia visszaütne Maradona kezezéséért; 60 éves a liverpooli brazilverés

E-újság
2026.07.14. 23:55