„Kvintettre” vágynak Münchenben, visszaesett az Arsenal

Vágólapra másolva!
2013.11.04. 20:38
null
Minden az arcokra volt írva: a Dortmund győzött az Arsenal vendégeként (Fotó: Reuters, archív)
Ismét BL-játékhét, ismét BL power ranking: minden játékhét elején összeállítjuk szubjektív Bajnokok Ligája-erősorrendünket, amelyben a legjobb 16 csapatot rangsoroljuk részben pillanatnyi formájuk, de főleg a sorozatban vélt esélyeik alapján. Sorozatunk harmadik részében még mindig a Bayern München áll az élen, idegenbeli győzelmével feljött a dobogóra a Borussia Dortmund, míg az Arsenal visszacsúszott.

 

Az amerikai csapatsportokat rendszeresen követők számára nem ismeretlen a power ranking fogalma: mivel a tengerentúli ligákban nem játszik mindenki mindenkivel, nincs összesített tabella, ezért a szaklapok vállalják magukra, hogy erősorrendbe állítsák a csapatokat. Ezek a listák szubjektív rangsorok, amelyek igyekeznek valós képet mutatni az erőviszonyokról, de egyben játékosak is. A BL-erősorrendet szerkesztőségen belüli szavazás alapján határozzuk meg, nem kizárólag (sőt!) az aktuális forma alapján.

1. (az előző listán: 1.) Bayern München (német)

Nyugaton a helyzet változatlan: a Bayern München továbbra is uralja a Bundesligát, és őket tartják legesélyesebbnek a BL megnyerésére. Pep Guardiola nem sokat változtatott a csapaton, és ezt értékelik beosztottjai is, aki kezére játszik, azt lekenyerezi néhány nyájas mondattal („Mario Mandzukic a világ legjobb támadója"), a gondokat pedig hamar rövidre zárja („Mostantól világosan meg fogom mondani, ki az első, a második, illetve a harmadik számú jelölt a büntetőrúgásokra"). A csapat beállította odahaza a Hamburger SV 1982–1983-as, 36 mérkőzéses veretlenségi rekordját – hacsak el nem kapja őket tavaszra az FC Hollywood nevű, Münchenben belterjes vírus, az lesz csak a kérdés, tripláznak, kvartetteznek, netán kvintetteznek (bajnokság, BL, Német Kupa, európai Szuperkupa, Klubvilágbajnokság) ebben az idényben.

2. (2.) Barcelona

Árulkodó adat: a BL-győztes Bayern Münchent hat labdarúgó (Philipp Lahm, Thomas Müller, Manuel Neuer, Franck Ribéry, Arjen Robben, Bastian Schweinsteiger) képviseli a FIFA és a France Football közös Aranylabda-étlapján, a Barcát négy (Andrés Iniesta, Lionel Messi, Neymar és Xavi). Az kiderült az elmúlt hetekben, hogy a Real Madridot le tudják győzni, a többieket fél kézzel és fél lábbal is dominálják a bajnokságban – Lionel Messi formahanyatlását azonban nem nyomja el Cesc Fabregas és Alexis Sánchez újjászületése. „A Barca ugyanolyan jól játszik, mint korábban" – dörögte a minap Iniesta, de mi tagadás, sokan vitatkoznak ezzel. Na ja, a csúcsról csak lefelé vezet az út, maga Gerardo Martino mondta azt, hogy a két évvel ezelőtti Barcelona volt minden idők legjobb futballcsapata. Mindenesetre úgy vannak vele: inkább most legyenek szürkébb (figyelem: nem rossz!) formában, mint az idény végén. Helyzetteremtő képességük lenyűgöző, de a védelem kissé bugos-bogaras.

3. (5.) Borussia Dortmund

A 10-es számmal ellátott Mario Götze-mezeket átragasztással Henrih Mhitarjan-mezekké változtatta át a német klub, és kedvezményesen árulja – csak szeretni lehet egy ilyen klubot! A németes precizitás nem mindig jellemző magára a csapatra, lásd a Mönchengladbachtól kapott múlt havi pofont. De azóta a Schalkének és a Stuttgartnak összesen kilenc gólt vágtak, és ha nincs a Gladbach-zakó, két ponttal vezetik a bajnokságot a Bayern előtt! A BL-ben a nagy hirtelen felkapottá vált Arsenalt idegenben dádázták meg, ez sokat elárul erejükről, mérvadó az a tény is, hogy hosszabbított a lassan a játékvezetők mumusává váló sikeredző, Jürgen Klopp. Aki már a jövő évi erősítéseket is előrevetítette: „Nem is tudom, miért, de szeretnek velem dolgozni az olyan őrült játékosok, mint Zlatan Ibrahimovic!".

4. (4.) Real Madrid

A királyi gárda felemás két hetet zárt: a BL-ben legyőzte a Juventust, átszambázott a Sevillán, de – általuk természetesen vitatott körülmények között – kikapott az ősi rivális Barcelonától, és valósággal kiszenvedte a sikert a ligautolsó Rayo Vallecano otthonában. Azért az nyilvánvaló, hogy Cristiano Ronaldo nem véletlenül döntöget rekordokat sorra, Gareth Bale szép lassan formába lendül sérülése után, és semmit sem vesztett gyorsaságából – de az is, hogy lyukak akadnak bőven a „fehérek" szövetén, a védelem kínos nyílt napokat tart, Karim Benzema pedig ideális cserecsatár.

5. (7.) PSG

Egyre feljebb lopakodik listánkon az azért nem mindig olajozottan működő párizsi alakulat, amelyben természetesen még mindig Ibrahimovic a főkolompos, ám a nyáron vásárolt Edinson Cavani is kezdi beleélni magát a csapatjátékba. A BL-ben az Olympiakosz, Benfica, Anderlecht triónak összesen 12 gólt rúgtak, miközben a Ligue 1-ben néha akadozik a gólgépezet. Vigyázó szemüket azonban Európára vetik a franciák, napóleoni éhséggel, és ne feledjük, egy éppen összeérő csapatról beszélünk. A tarsolyban ott a marsallbot...

6. (3.) Arsenal

Visszavetette a Dortmund elleni vereség az „ágyúsokat", nem véletlenül ugrott éppen a londoniak helyére a német gárda. A Chelsea-től a Ligakupában kapott pofon is tanulságos, de a Liverpool legyűrése talán ismét lendületbe hozza Arsene Wengeréket. Kiderült az is, hogy Mesut Özil sem minden mérkőzésen varázsol karmesteri pálcájával, és higgyék el, az sem véletlen éppen, hogy az angol sajtó szerint Wenger máris tárgyal Stephan El Shaarawy, Fernando Llorente és/vagy Pato, esetleg Diego Costa téli megszerzéséről. Özil összességében nagyon bevált, a fiatalok egyre jobbak, és a csatárgondok mellett egy másik dolog sem változott: ennek a hétnek nyolc sérült labdarúgóval vágtak neki.

7. (8.) Manchester City

Alakul, alakul a City, legutóbbi öt mérkőzésükből négyet megnyertek a „polgárok", egyet viszont elveszítettek, a Chelsea ellen, idegenben. Váratlanul kapusgondokkal kellett szembesülnie Manuel Pellegrininek, ám a Norwich City 7–0-s legyalulása önmagáért beszél. Előkelő helyen áll a csapat listánkon, azonban a Bayern megmutatta nekik nemrégiben, hogy hatalmas a különbség az első és a hetedik között; és ne feledjük azt sem, hogy Joe Hartéknak hagyományosan nem megy jól az európai hadszíntereken.

8. (6.) Chelsea

Szép sorozat szakadt meg Newcastle-ben, a Norwich City, a Cardiff City, a Schalke, a City és az Arsenal felülmúlása után kapott ki a José Mourinho-gárda, amelyből Juan Mata egyre közelebbi kapcsolatba kerül a PSG-vel. Látszik lassan Mourinho keze nyoma a csapaton: nem fogják megváltani a világot, nem kápráznak majd a szemek, nem koccannak állkapcák a padlón – csak éppen bárhol, bárkit megverhetnek.

9. (10.) Juventus

Az első tíz hátsó régióiban egyensúlyozik listánkon a torinói élcsapat, de a Fiorentinától és a Realtól elszenvedett verések nem múltak el nyomok nélkül. A Genoa, Catania, Parma hármas legyűrése nem okozhatott, nem is okozott gondot, de a java még hátra van: találkozó a Madriddal, rangadó a Napolival, koccanás a Köbenhavn harcosaival, majd kiruccanás a példás vendéglátó Galatasaray-drukkerek színe elé.

10. (9.) Atlético Madrid

11., 9., 10. – stabilan tapad az élcsapatokra az Atlético. Diego Pablo Simeone szép csendben bikaerős csapatot fabrikált, amely gyakorlatilag már tovább is jutott a BL-ben a legjobb 16 közé; odahaza egy ponttal követi az éllovas Barcelonát, öt egységgel vezetve a városi rivális Real előtt. Az argentin harcos igyekszik földön tartani övéit szerény nyilatkozataival, és kell is a csendesítés, mert képesek túlpörögni legényei, akár csak ő maga egykoron. Azt azért Simeone sem titkolja: tavasszal messze fognak pörögni...

11. (11.) Manchester United

Sir Alex Ferguson távozása óta valami nem klappol az MU gépezetében, és David Moyes egyelőre nem találja, melyik fogaskerék nem forog a megfelelő irányba. Utóbbi négy találkozóját nyerte a csapat, a Real Sociedad, a Stoke City, a Norwich City és a Fulham ellen – a mini sikerszéria azonban csak felkészülés az igazán nagy ütközetekre, ezt Moyesék is tudván tudják. A bajnokságban nyolcadik jelenleg a csapat (és éppen az Everton áll közvetlenül előttük), a BL-ben vezetik csoportjukat, de a Sociedadhoz és a Leverkusenhez is mennek még.

12. (12.) Napoli

„Még csak tudásunk 75 százalékát nyújtjuk" – értékelte övéi eddigi mutatványát Rafael Benítez, és ezzel listánk is egyetért, hiszen anno a hatodik pozícióból indult még. Az BL-ben az Arsenaltól, odahaza az AS Romától elszenvedett vereség ingatta meg a nápolyiak pozícióit, de tartják a lépést a nemzetközi versenyben, a honi bajnokságban pedig három pont csak a lemaradásuk az éllovas „farkasok" mögött. Ebből még bármi lehet, hogy a klasszikust idézzük.

13. (16.) Bayer Leverkusen

Jellemző a Bundesliga előretörésére, hogy az odahaza harmadik-negyedik legerősebbként elkönyvelt „gyógyszergyáriak" ily' rangos helyre kerültek. A Bayern sem bírt velük egy hónapja, harmadikak a tabellán, ám a hétvégén az Eintracht Braunschweigtől dádát kaptak. A BL-ben hozták eddig a kötelezőt (bátor futballal vereség Manchesterben, hazai siker a Sahtar Doneck és a Sociedad ellen), az ukrajnai kiránduláson azonban elválik majd maradványanyag a víztől.

14. (13.) Milan

Talán csak hagyománytiszteletből, de tartja magát listánkon az az AC Milan, amely a Serie A-ban per pillanat 11. helyen áll, a BL-ben pedig nagy csatát vív a továbbjutásért a Celtickel, amelyhez még el kell látogatnia. A barcelonai kirándulás sem sok jóval kecsegteti a Kakáékat...

15. (16.) Schalke

Egyértelműen Szalai Ádám miatt került a magyarok érdeklődésének homlokterébe a Schalke. Ettől függetlenül van kraft a gelsenkircheniekben: a bajnokságban ugyan a harmadik hely az elérhető maximum, de a BL-ben tavasszal a felépült Klaas-Jan Huntelaarral és a fiatal üstökösöket Napocskaként maga köré gyűjtő Kevin-Prince Boatenggel kioszthatnak pár fájó fricskát.

16. (14.) Sahtar Doneck

Csúszik, csúszik lefelé a Sahtar, de még mindig tartja magát a legjobb 16 között. Valamit nagyon tudnak az ukránok, ha olyan játékosokon érnek el csillagászati hasznokat, mint Willian, Fernandinho vagy Mhitarjan. A BL-csoportban inkább nekik áll a zászló a második helyért folytatott harcban, mint a Bayernek, odahaza azonban bele-belefutnak vereségekbe. Igaz, 2010 óta nem az a kérdés, hogy bajnokok lesznek-e, hanem az, hogy meddig jutnak a BL-ben. Nagy álom az elődöntő. Nagy álom.

BAJNOKOK LIGÁJA, CSOPORTKÖR, 4. FORDULÓ
KEDD

A-CSOPORT
Sahtar Doneck (ukrán)–Bayer Leverkusen (német) 20.45
Real Sociedad (spanyol)–Manchester United (angol) 20.45 (tv: Digi Sport 1, élő)
B-CSOPORT
Juventus (olasz)–Real Madrid (spanyol) 20.45 (tv: Sport 1, élő)
FC Köbenhavn (dán)–Galatasaray (török) 20.45
C-CSOPORT
Paris Saint-Germain (francia)–Anderlecht (belga) 20.45
Olympiakosz Pireusz (görög)–Benfica (portugál) 20.45
D-CSOPORT
Manchester City (angol)–CSZKA Moszkva (orosz) 20.45
Viktoria Plzen (cseh)–Bayern München (német) 20.45 (tv: Digi Sport 2, élő)

SZERDA
E-CSOPORT

FC Basel (svájci)–Steaua Bucuresti (román) 20.45
Chelsea (angol)–Schalke 04 (német) 20.45
F-CSOPORT
Borussia Dortmund (német)–Arsenal (angol) 20.45 (tv: Digi Sport 2, élő)
Napoli (olasz)–Olympique Marseille (francia) 20.45
G-CSOPORT
Zenit (orosz)–FC Porto (portugál) 18.00 (tv: Digi Sport 1, élő)
Atlético Madrid (spanyol)–Austria Wien (osztrák) 20.45
H-CSOPORT
Ajax (holland)–Celtic (skót) 20.45
Barcelona (spanyol)–Milan (olasz) 20.45 (tv: Digi Sport 1, élő)

A CSOPORTOK ÁLLÁSA
A-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Manchester United 3 2 1 0 6–3 +3 7
2. Bayer Leverkusen 3 2 0 1 8–5 +3 6
3. Sahtar Doneck 3 1 1 1 3–5 –2 4
4. Real Sociedad 3 0 0 3 1–5 –4 0
B-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Real Madrid 3 3 0 0 12–2 +10 9
2. Galatasaray 3 1 1 1 6–9 –3 4
3. Juventus 3 0 2 1 4–5 –1 2
4. FC Köbenhavn 3 0 1 2 2–8 –6 1
C-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Paris SG 3 3 0 0 12–1 +11 9
2. Olympiakosz 3 1 1 1 5–5 0 4
3. Benfica 3 1 1 1 3–4 –1 4
4. Anderlecht 3 0 0 3 0–10 –10 0
D-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Bayern München 3 3 0 0 11–1 +10 9
2. Manchester City 3 2 0 1 6–4 +2 6
3. CSZKA Moszkva 3 1 0 2 4–7 –3 3
4. Viktoria Plzen 3 0 0 3 2–11 –9 0
E-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Chelsea 3 2 0 1 8–2 +6 6
2. Schalke 3 2 0 1 4–3 +1 6
3. Basel 3 1 1 1 3–3 0 4
4. Steaua Bukarest 3 0 1 2 1–8 –7 1
F-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Arsenal 3 2 0 1 5–3 +2 6
2. Borussia Dortmund 3 2 0 1 6–3 +3 6
3. Napoli 3 2 0 1 4–4 0 6
4. Olympique Marseille 3 0 0 3 2–7 –5 0
G-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Atlético Madrid 3 3 0 0 8–2 +6 9
2. Zenit Szentpétervár 3 1 1 1 2–3 –1 4
3. FC Porto 3 1 0 2 2–3 –1 3
4. Austria Wien 3 0 1 2 0–4 –4 1
H-CSOPORT M Gy D V L-K Gk P
1. Barcelona 3 2 1 0 6–1 +5 7
2. AC Milan 3 1 2 0 4–2 +2 5
3. Celtic 3 1 0 2 2–4 –2 3
4. Ajax 3 0 1 2 2–7 –5 1

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik