Köteles volt a hős, BL-főtáblára jutott a Genk

Vágólapra másolva!
2011.08.23. 23:35
null
Köteles kiérdemelte a társak ünneplését (fotó: Reuters)
A Genk a tizenegyespárbajban harcolta ki a Bajnokok Ligája főtáblájára jutást. A belga csapat magyar kapusa, Köteles László két tizenegyest is védett, míg Tőzsér Dániel berúgta a magáét. A Villarreal magabiztos kiverte a dán Odensét, a ciprusi APOEL kemény csatában ejtette ki a Wisla Krakówot, míg a Malmö győzelemmel búcsúzott a Dinamo Zagreb ellen.

GENK (belga)–MACCABI HAIFA (izraeli)

A Genk Tőzsér Dániellel és Köteles Lászlóval a soraiban próbálta meg ledolgozni egygólos hátrányát hazai pályán a Maccabi Haifa ellen.

A belga együttes jól kezdte a mérkőzést, és több veszélyes helyzetet is kialakított, de Nir Davidovics nagyszerű védésekkel akadályozta meg a hazaiakat a gólszerzésben.

A 35. percben aztán egy beívelés után Jelle Vossen elé pattant a labda a tizenhatoson belül, aki estében a vendégek kapujába lőtt. 1–0

Azonban csak két percig örülhettek a hazai szurkolók, mivel Ejal Golasza elé került a labda a Genk tizenhatosának előterében, és az izraeli játékos átívelte Köteles fölött a labdát. 1–1

A 41. percben aztán válaszolt a belga együttes. Az izraeli védők bizonytalankodása után Thomas Buffel lőhetett kapura, és sikerült betalálnia. 2–1

A második félidő nem alakult ennyire eseménydúsan, és egyik együttes sem tudott betalálni, így következhetett a hosszabbítás.

A 106. percben Tőzsér lőtt veszélyesen kapura, de a tizenhatos előteréből leadott erős lövését Davidovics bravúrral védte.

A 109. percben emberelőnybe került a Genk, miután Icak Kohen megkapta a második sárga lapját is, majd a legutolsó percben a hazai Vossen mellé fejelt az ötösről. Micsoda slusszpoén lett volna pedig ez a gól!

Következtek a tizenegyesek, és Jelle Vossen magabiztos gólja után Köteles nagyszerűen védett lábbal. David Hubert is betalált, majd a magyar kapus ismét hatalmasat mentett. Ezután pedig Tőzsér Dániel volt eredményes. Bár a harmadik próbálkozást már nem tudta kivédeni Köteles, de Daniel Pudil betalált, így a főtáblára jutott a Genk!

KÖTELES BRAVÚROK ÉS TŐZSÉR GÓLJA

VILLARREAL (spanyol)–ODENSE (dán)

A Villarreal – bár számos helyzete volt – nagy meglepetésre 1–0-ra kikapott idegenben a dán Odensétől. Az El Madrigalban is gyorsan a kezébe vette az irányítást a spanyol együttes, de a gól sokáig ezúttal sem akart összejönni.

Előbb Stefan Wesselsnek kellett nagyot védenie az ötödik percben Marcos Senna középre adott labdája után, majd a 24. percben Giuseppe Rossi lövése ment el nem sokkal a bal kapufa mellett.

Több nagy helyzet után aztán az 50. percben megszerezte a vezetést a „sárga tengeralattjáró". Nilmar lőtte középre a labdát, és Rossi találta el Wesselst, de a labda a kapusról bepattant. 1–0

A 66. percben Rossi a második gólját is megszerezte, amellyel már a Villarreal állt továbbjutásra. Cani adta be a labdát a jobb oldalról, és az olasz csatár bevetődve, szép mozdulattal lőtte a kapuba a labdát. 2–0

A 76. percben kissé elszabadultak az indulatok. Borja Valero piros lapot kapott, miután hasba fejelte Andreas Johanssont, így mindkét csapat tíz emberrel maradt, miután Bashkim Kadrii már a 70. percben megkapta a második sárga lapját.

A 83. percben aztán Carlos Marchena beállította a végeredményt, miután Wessels nagyon rosszul ért hozzá a lövéséhez. 3–0, ezzel a Villarreal bejutott a BL főtáblájára.

MALMÖ (svéd)–DINAMO ZAGREB (horvát)

A Dinamo Zagreb megnyugtató, háromgólos előnyt szerzett az első meccsen a Malmö ellen, de a svéd együttes nem adta fel a párharcot, és keményen küzdött a továbbjutásért a visszavágón.

Igaz, sokáig nem tudott betalálni, de a 69. percben Wílton Figueiredo nagyszerű szabadrúgásgólja még életben tartotta a hazaiak továbbjutási reményeit. A brazil futballista a éles szögből, a bal oldalról tekerte a labdát a vendégek kapujába. 1–0

A 86. percben Pontus Jansson egy beívelést követően pofozta a lecsorgó labdát a zágrábiak kapujába (2–0), de a Dinamo az utolsó percekben már nem kapott több gólt, így a főtáblára jutott.

APOEL (ciprusi)–WISLA KRAKÓW (lengyel)

Sergei Pareiko kapus a 29. percben rendkívül nehéz helyzetbe hozta az első meccsen egygólos előnybe kerülő Wisla Krakówot, amikor egy szöglet után már úgy tűnt, hogy rávetődik a labdára, de olyan szerencsétlenül esett rá, hogy a labda a kapujába pattant. 1–0

Az 54. percben már saját erejéből is eredményes volt az APOEL: Ivan Trickovszki kapott jó indítást a jobb oldalon, majd középre adott, és az érkező Aílton a kapuba lőtte a labdát. 2–0

A 71. percben azonban már a Wisla állt továbbjutásra, amikor Cezary Wilk egy jó indítás után nagyszerűen emelte a labdát kapásból a hazaiak kapujába. 2–1

A 87. percben azonban Aílton megszerezte a továbbjutást érő gólt a ciprusiaknak, de ehhez Pareiko kapus újabb hibája is kellett, aki nem ért le a középre tartó lövésre. 3–1

A játéknap összes gólját ide kattintva nézheti meg!

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, RÁJÁTSZÁS, VISSZAVÁGÓK
BAJNOKI ÁG
MALMÖ (svéd)–DINAMO ZAGREB (horvát) 2–0 (0–0)
Malmö, Swedbank Stadion. V: Rizzoli (olasz)
MALMÖ: Melichárek – Vinzents, P. Jansson, Halsti, Ricardinho – Hamad, Pekalski (Aubynn, 80.), Durmaz (Albornoz, 78.), Wílton Figueiredo – D. Larsson, Mehmeti (Rexhepi, 78.). Vezetőedző: Rikard Norling
DINAMO: Kelava – Vrsaljko, Tonel, Vida, Cufré – Badelj, J. Leko, Calello, Sammir (Situm, 81.) – Rukavina (Krstanovic, 87.), Beqiraj (Kovacic, 58.). Vezetőedző: Krunoslav Jurcic
Gólszerző: Wílton Figueiredo (69.), P. Jansson (86.)
Kiállítva: Vrsaljko (50.)
Továbbjutott: a Dinamo, 4–3-mal
APOEL (ciprusi)–WISLA KRAKÓW (lengyel) 3–1 (1–0)
Nicosia, GSP Stadion. V: Kassai Viktor
APOEL: Hiotisz – Purszaitidisz, Paulo Jorge, Kontisz, Boaventura (Alekszandru, 85.) – Hélio Pinto, Nuno Morais – Trickovszki, Marcinho (Jahic, 92.), Manduca (Haralambidisz, 85.) – Aílton. Vezetőedző: Ivan Jovanovics
WISLA: Pareiko – Lamey, Jaliens (M. Jovanovics, 80.), O. Chávez, Júnior Díaz – Sobolewski (Iliev, 54.), Wilk – Núnez, Melikson, Malecki (Kirm, 80.) – Genkov. Vezetőedző: Robert Maaskant
G: Pareiko (29. – öngól), Aílton (54., 87.), ill. Wilk (71.)
Továbbjutott: az APOEL, 3–2-vel
GENK (belga)–MACCABI HAIFA (izraeli) 2–1 (2–1, 2–1, 2–1) – 11–esekkel: 4–1
Genk, KRC Arena. V: Webb (angol)
GENK: Köteles – Ngcongca, Nadson, Joneleit, Pudil – Buffel, Hubert, Tőzsér, Barda (Vanden Borre, 96.) – Vossen (Limbombe, 110.), Nwanganga (Ogunjimi, 68.).Vezetőedző: Pierre Denier
HAIFA: Davidovics – Mesumar, I. Kohen, Falah, Tavata – Vered (Katan, 79.), Jahaja, Boccoli (Jampolszkij, a szünetben), Golasza – Amasa (T. Kohen, 112.) – Dvalisvili. Vezetőedző: Elisa Levi
G: Vossen (35.), Buffel (41.), ill. Golasza (37.)
K: I. Kohen (109.)
11-esek: Vossen (1–0), Dvalisvili (Köteles védte, 1–0), Hubert (2–0), Golasza (Köteles kivédte, 2–0), Tőzsér (3–0), Tavata (3–1), Pudil (4–1)
Továbbjutott: a Genk, 3–3 után tizenegyesrúgásokkal
NEM BAJNOKI ÁG
VILLARREAL (spanyol)–ODENSE (dán) 3–0 (0–0)
Villarreal, El Madrigal. V: Thomson (skót)
VILLARREAL: Diego López – Musacchio, Zapata, Oriol – Cani (Gonzalo, 84.), Bruno Soriano, Senna, Borja Valero – Nilmar (Marco Rubén, 85.), Rossi, Camunas (Marchena, 75.). Vezetőedző: Juan Carlos Garrido
ODENSE: Wessels – Ruud, M. Christensen, Reginiussen, Mendy (Chris Sörensen, 80.) – A. Johansson, Traoré (Utaka, 80.), Djemba-Djemba, Andreasen, Kadrii – Gíslason (Falk, 57.). Vezetőedző: Henrik Clausen
G: Rossi (50., 66.) , Marchena (82.)
K: Borja Valero (77.), ill. Kadrii (70.)
Továbbjutott: a Villarreal, 3–1-gyel
ZÜRICH (svájci)–BAYERN MÜNCHEN (német) 0–1 (0–1)
Zürich, Letzingrund Stadion, 23 500 néző. V: Duhamel (francia)
ZÜRICH: Leoni – P. Koch, Jorge Teixeira, Barmettler, R. Rodríguez – Schönbächler, Aegerter (Gajics, 65.), Buff, Djuric (Brunner, 65.) – Chermiti, Mehmedi (Drmic, 78.). Vezetőedző: Urs Fischer
BAYERN: Neuer – J. Boateng, Van Buyten, Badstuber, Lahm – Luiz Gustavo, Schweinsteiger – T. Müller (Alaba, 71.), Kroos (Timoscsuk, 64.), Ribéry – Gomez (Petersen, a szünetben). Vezetőedző: Jupp Heynckes
G: Gomez (7.)
Továbbjutott: a Bayern, 3–0-val
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik