Juhászék győztek, Vad II büntetőt ítélt Leandro javára

Vágólapra másolva!
2010.07.27. 22:42
null
Sacha Klejstan gyorsan előnyhöz juttatta az Anderlechtet (Fotó: Action Images)
A Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének küzdelmei kedd este megkezdődtek, és bár a Debrecen csak szerdán lép pályára a Basel ellen, néhány magyar futballista már ma szerepet kapott. Leandro nagyon fontos büntetőt harcolt ki az utolsó pillanatban a Salzbrug ellen, amely értékesítése után ikszelt az Omonia Nicosia, míg Juhász Roland végig a pályán volt az Anderlecht idegenbeli sikere során. Huszti Szabolcs azonban nem lépett pályára a Zenit döntetlennel záruló meccsén.

A ciprusi Omonia Nicosia 1–1-es döntetlent játszott az osztrák Salzburg ellen A Leandróval a kezdőcsapatban játszó ciprusiak már a nyolcadik percben hátrányba kerültek, amikor az argentin Gonzalo Zárate bevette az Omonia kapuját.

Sokáig úgy tűnt, hogy az osztrák csapat meg is nyeri a találkozót, ám a 91. percben a meccset végigjátszó Leandróval szemben szabálytalankodtak a tizenhatoson belül, és a büntetőt LuaLua értékesítette.

A felvételek alapján jogos tizenegyest egyébként a meccs magyar játékvezetője, Vad II István ítélte meg a magyar futballista javára.

Az orosz Zenit is döntetlent játszott Bukarestben a román Unirea Urziceni ellen, de ezen a találkozón nem született gól.

A szentpétervári együttesben csak a cserepadon kapott helyett a csapat magyar légiósa, Huszti Szabolcs.

Leandróval és Husztival ellentétben azonban Juhász Roland szinte továbbjutást érő győzelmet ünnepelhetett: az Anderlecht 3–1-re megvert idegenben a walesi TNS-t.

A magyar válogatott védő végigjátszotta a győztes találkozót, amelyen már a 18. percben két góllal vezetett a belga együttes.

Az ukrán Dinamo Kijev 3–0-ra legyőzte a belga Gentet. A 19. percben Andrij Jarmolenko szerzett vezetést, majd tíz perccel a találkozó vége előtt egy másik Andrij, Sevcsenko is betalált. A 92. percben aztán Roman Zozulja koronázta meg a kijeviek sikerét, amellyel nagy valószínűséggel bejutnak a rájátszásba.

A bolgár Liteksz Lovecs nem bírt hazai pályán a szlovák Zilinával: 1–1-es eredmény született.

A cseh Sparta Praha Eric Brabec 76. percben szerzett góljával 1–0-ra megverte hazai pályán a lengyel Lech Poznant.

OMONIA NICOSIA–RB SALZBURG 1–1
 

 

BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉSEK
Omonia Nicosia (ciprusi)–Red Bull Salzburg (osztrák) 1–1 (LuaLua 91. – 11-esből, ill. Zárate 8.)
Dinamo Kijev (ukrán)–Gent (belga) 3–0 (Jarmolenko 19., Sevcsenko 80., Zozulja 92.)
Liteksz Lovecs (bolgár)–Zilina (szlovák) 1–1 (Wellington 79., ill. Majtán 65.)
Unirea Urziceni (román)–Zenit (orosz) 0–0
Sparta Praha (cseh)–Lech Poznan (lengyel) 1–0 (Brabec 76.)
TNS (walesi)–Anderlecht (belga) 1–3 (Jones 52., ill. Klejstan 7., Legear 18., Suárez 73.)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik