José Mourinho: A Barcelona félt tőlünk

Vágólapra másolva!
2010.04.29. 08:54
null
Mourinho (balra) összekapott Valdésszel (Fotók: Action Images)
Címkék
José Mourinho, az Inter vezetőedzője a Barcelona elleni Bajnokok Ligája-továbbjutást követően a Portóval elért BL-címénél is nagyobb sikerként könyvelte el az 1–0-s vereséggel kiharcolt továbbjutást, de úgy nyilatkozott, a katalánok sportszerűtlen eszközökkel próbálták megállítani csapatát.

Az Inter bejutott a Bajnokok Ligája madridi fináléjába, miután csak 1–0-ra kapott ki a címvédő Barcelonától. José Mourinho azonban az örömszavak előtt a katalánok sportszerűtlen viselkedéséről beszélt a siker után.

SZAVAZÁS

Melyik csapat nyeri meg a 2009-2010-es Bajnokok Ligáját?

KÖSZÖNJÜK, HOGY SZAVAZOTT!

„Messi csak egy van. Hihetetlen tehetség, másik galaxisból származik, de ahogy a többiek, ő sem tudott a képességeinek megfelelően teljesíteni. Lehetett volna jól és tisztán játszani, de egyiket sem láttam a Barcelonától a pályán és azon kívül. A meccs napján hajnali négyig nem tudtunk aludni, mivel petárdákat robbantgattak a szállodánk előtt. Már este tizenegykor hívtuk a rendőröket, csak hajnali fél négykor értek oda. Samuel Eto'ót, aki gyakran visszatér Barcelonába, a rendőrök zaklatták a találkozó napján, hogy fizessen be egy kétezer-ötből elmaradt adótartozást" – kritizálta Mourinho a katalánokat.

A portugál szakember Thiago Motta kiállítása miatt is dühös volt, úgy véli, a Barcelona játékosai nem segítették a bíró munkáját.

„Biztos vagyok benne, hogy egy év múlva is a Barcelonával kerülök szembe. Mindig velük kell összecsapnom, s mindig történik valami. Thiago Motta ugyanúgy kapott lapot, mint Didier Drogba annak idején. Sajnos Motta egy pillanatra elvesztette az önkontrollt. Nem mondtam neki semmit a szünetben, a többiekkel beszéltem arról, hogyan játszanak a folytatásban. Nem szeretném bírálni a játékvezetőt. A meccs előtt azt mondtam, ha a játékosok segítik a bíró munkáját, könnyű dolga lesz, de ezúttal néhányan megpróbálták megnehezíteni a dolgát" – jelentette ki Mourinho.

AZ OLASZ CSAPATOKNAK NEM MEGY A NÉMETEK ELLEN A DÖNTŐBEN
A statisztikák alapján a Bayern Münchennek van nagyobb esélye a BL-döntő megnyerésére. Legalábbis az eddigi két olasz–német párharcban a német együttes győzött a legrangosabb európai kupasorozat döntőjében.

1983-ban az athéni döntőben a Hamburg a Juventusszal csapott össze, és Felix Magath Dino Zoffnak lőtt góljával a németek nyerték meg a BEK-trófeát.

 

Tizenhárom évvel később, 1997-ben ismét a Juventus volt a döntő olasz résztvevője, s akkor sem sikerült győznie. A Borussia Dortmund Münchenben verte meg 3–1-re a torinóiakat.

Az Inter vezetőedzője természetesen nagyon örült a továbbjutásnak, s úgy nyilatkozott, ez volt élete legszebb veresége, amely még a Portóval nyert BL-címét is felülmúlja.

„A hősök csapata voltunk, a vérünket adtuk a sikerért. Köszönetet mondok mindenkinek, azoknak, akik játszottak, azoknak is, akik nem. Köszönöm a drukkereknek, azoknak, akik elkísértek minket Barcelonába, és az otthon szurkolóknak is. Elképesztő dolgok történtek a meccsen, ez a mi ünnepünk. Szeretném, ha a szurkolóink kijönnének elénk a repülőtérre, és kérem őket, hogy segítsenek minket Rómában vasárnap a Lazio ellen, majd szerdán az Olasz Kupa döntőjében is" – mondta a RAI-nak. A drukkerek meghallgatták a tréner szavait, rengetegen várták a Malpensa repülőtéren a csapatot.

„Nehéz meccs lett volna tizenegy emberrel is, tíz a tizenegy ellen pedig történelmi tett. Életem leggyönyörűbb veresége volt ez, bár azt hiszem, a nulla nullát megérdemeltük volna. Júlio César csodálatos volt, az emberhátrány pedig nem nagyon látszódott. Nyertem már BL-t a Portóval, de ez még annál is jobb volt. Akkor három nullára vezettünk, egy óra után megvolt a meccs. Kár, hogy nem tudtam beszállni játszani…" – tette hozzá.

A lefújást követően Mourinho kezét felemelve ünnepelt a lelátók elé futva, ám Víctor Valdés, a Barcelona kapusa megpróbálta megakadályozni a szakembert. A tréner szerint a katalánok féltek az Intertől.

„Valdés, ahogy társai is, arra számítottak, hogy továbbjutnak. A San Siróban nagy meglepetésben részesültek, elkezdtek kampányolni, szurkolókat mozgósítani, amelyből kiderült, hogy féltek. Ha az eredeti felállásban tudjuk lejátszani a meccset, nyerhettünk volna, ám Pandev sérülése és Motta kiállítása megváltoztatta terveinket. Hihetetlen meccs volt" – mondta a portugál, aki szerint az Intert most már Európa legerősebbjei között kell számon tartani.

Massimo Moratti, az Inter elnöke már hosszú ideje várt arra, hogy csapata bejusson a Bajnokok Ligája döntőjébe, és nagyon elégedett volt a milánói együttessel.

„Ez a csapat tíz emberrel játszott a klubvilágbajnokság győztese ellen. Fantasztikus együttest láthattunk. Nagyon örülök. Remélem, hogy ezzel a Barcelonától az Interhez kerül a karmesteri pálca. Mindhárom fronton harcban vagyunk még. Mourinho ma is bizonyította, hogy jelenség, és a játékosok is kiválóak voltak. Minden pillanatban tudták, mit tegyenek. Bízom benne, hogy az Inter szurkolói is olyan boldogok, mint én" – mondta Moratti.

Josep Guardiola és a Barcelona játékosainak nyilatkozatát itt olvashatja.

MOURINHO ÉS VALDÉS INCIDENSE
 

 

VÉLEMÉNYEK
Maicon: – Segített, hogy a Barcelona üzent nekünk a hétvégi bajnokiján, mert ez még jobban feltüzelt minket, és épp ellenkező hatást értek el vele, mint amit szerettek volna. Az alázat és az áldozat sikere volt ez. A kiállítás után megmutattuk, milyen erősek vagyunk, az utolsó pillanatig küzdöttünk.

 

Javier Zanetti: – Szenvedtünk a meccsen, de megérdemeltük a döntőt. El tudtunk vonatkoztatni a közönségtől, csak a játékra összpontosítottunk, különösen Motta piros lapja után. A remek csapatszellem volt a siker kulcsa. De nemcsak Madridra, hanem a bajnokságra is koncentrálunk.

 

Wesley Sneijder: – Leírhatatlan az örömöm, erre egyszerűen nincsenek szavak! Életem legjobb szezonja ez, most jöhet az ünneplés. Ott vagyunk a döntőben, az Olasz Kupa fináléjában, és harcolunk a bajnoki címért.

 

Samuel Eto’o: – A világ legjobb csapata ellen jutottunk tovább. Két meccs alatt nem mindig a jobb győz. Néhány pillanatban, például amikor a Barca himnuszát énekelték a szurkolók, furcsa érzés fogott el, mivel több éven keresztül játszottam itt. Nagyon nehéz meccs volt, sohasem akart véget érni. Tudtuk, hogy mit kell tenni egy olyan nagyszerű csapat legyőzéséhez, mint a Barcelona.


Az Inter szurkolói Milánóban várták Mourinho „hőseit”
Az Inter szurkolói Milánóban várták Mourinho „hőseit”

 

EMLÉKEZTETŐ
BAJNOKOK LIGÁJA, ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Barcelona–Internazionale 1–0 (Piqué 84.)
Az Internazionale 3–2-es összesítéssel jutott be a döntőbe.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik