Három perc alatt eldöntötte a Roma, fordított a Bayern

Vágólapra másolva!
2010.09.28. 23:01
null
A bordó mezes rómaiak három perc alatt döntésre vitték a meccset (Fotó: Reuters)
Címkék
A Bajnokok Ligája E-csoportjában a német Bayern München a svájci Baselhez látogatott, az olasz Roma pedig a kolozsvári CFR Clujt fogadta. A Bayern és a Roma is a vártnál gyengébben kezdte a szezont, de a mai mérkőzésen mindkét együttes a győzelemre hajtott. A müncheniek azonban már az első félidőben hátrányba kerültek, és csak  tizenegyesgóllal tudtak egyenlíteni a folytatásban, a hajrában viszont Bastian Schweinsteiger második góljával a fordítás is sikerült. A Roma – bár többet támadott ellenfelénél – mégsem tudta megszerezni a vezetést, egészen a 69. percig, utána viszont rövid időn belül meg is duplázta előnyét; a kolozsváriak csak szépíteni tudtak.

BASEL (svájci)–BAYERN MÜNCHEN (német)

Noha a Bayern a hétvégén hazai pályán 2–1-es vereséget szenvedett a Mainztól, és hat fordulót követően nyolc ponttal csak a kilencedik a tabellán, a BL-ben a Roma elleni 2–0-s győzelemmel kezdtek a bajorok, és Svájcba is három pontért utaztak.

Persze ehhez a selejtezőben a Debrecent búcsúztató Baselnek is volt néhány szava, mégpedig nem is akármilyen... Bár az első védést Franco Costanzónak kellett bemutatnia Toni Kroos lövésénél, utána viszont remekbe szabott góllal jutottak vezetéshez a hazaiak.

Marco Streller kilépett egy védők mögé beívelt labdával, majd Holger Badstuber szorításában sarokkal megjátszotta Alexander Freit, aki kilőtte a bal sarkot. 1–0

A svájciak, úgy tűnt, nagyon felszívták magukat a meccsre, Constano pedig több fontos hárítást is bemutatott. A szünet előtt még Xherdan Shakiri és Mark van Bommel próbálkozott egy-egy lövéssel, de újabb gól már nem esett.

A folytatásban aztán ami nem ment akcióból a Bayernnek, az összejött büntetőből: Benjamin Huggel elhúzta Thomas Müller lábát, a tizenegyest pedig Bastian Schweinsteiger értékesítette, magabiztosan a bal alsóba helyezve. 1–1

Amikor már a svájci szurkolók valószínűleg elkönyvelték a pontszerzést, jött a 89. perc és a Basel számára végzetesnek bizonyuló szabadrúgás, amely után a berobbanó Schweinsteiger közelről megszerezte önmaga második találatát, egyben a győztes gólt a Bayernnek. 1–2

A találkozó góljait ide kattintva nézheti meg.

ROMA (olasz)–CFR CLUJ (román)

Rómában minden bizonnyal sokan emlékeztek még arra, amikor két évvel ezelőtt a CFR Cluj Juan Culio két góljával 2–1-re felülmúlta a hazai pályán játszó „farkasokat". A Roma idény eleji formáját elnézve ezúttal sem volt elképzelhetetlen a román siker, csakhogy Mirko Vucsinicsék a hétvégén az Inter legyőzésével jelezték, kezdenek kilábalni a hullámvölgyből.

Az első félidőben a kolozsváriak kezdtek aktívabban, de utána több helyzete volt az olaszoknak, összességében viszont a Cluj állt közelebb a gólszerzéshez, Traoré ugyanis nagy helyzetben a kapufát találta el.

Claudio Ranieri, a támadásokat erősítendő, pályára küldte Adrianót és Marco Borriellót is a második félidőben, csapata pedig három perc alatt kétgólos előnyt szerzett. Előbb egy Totti-szöglet után az egyedül maradt Mexés talált be (1–0), majd Borriello küldött védhetetlenül kapásból a hálóba egy lehulló labdát. 2–0

A kolozsváriak csak szépíteni tudtak a vége előtt (2–1), a Roma viszont a hétvégi bajnoki siker után a BL-ben is győztesen hagyta el a pályát.

AS ROMA–CFR CLUJ 2–1

 

BAJNOKOK LIGÁJA
E-CSOPORT, 2. FORDULÓ
Basel (svájci)–Bayern München (német) 1–2

G: Frei (18.), ill. Schweinsteiger (56., 89. – az elsőt 11-esből)

Roma (olasz)–CFR Cluj (román) 2–1
G: Mexés (69.), Borriello (71.), ill. Rada (78.)
AZ ÁLLÁS
1. Bayern München 2 2 0 0 4–1 +3  6
2. AS Roma 2 1 0 1 2–3 –1  3
3. CFR Cluj 2 1 0 1 3–3 0 3
4. Basel 2 0 0 2 2–4 –2  0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik