Ha továbbjut, itthon kezd a DVSC a Basel ellen

Vágólapra másolva!
2010.07.16. 10:34
null
Ha továbbjut, a St. Jakob Parkban lép pályára a Loki (fotó: Action Images)
Az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) nyoni székházában kisorsolták a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének párosítását. A Debrecen a svájci bajnok Basellel találkozik, ha továbbjut az észt Levadia Tallinn ellen (a párharc az első találkozó után 1–1-re áll).

 

Az UEFA a BL-résztvevőket két csoportba osztotta, így a DVSC ellenfeleinek „választéka" a Baselre, illetve a Hapoel Tel-Aviv–Zeljeznicar, a Liepaja–Sparta Praha, a Liteksz–Rudar Pljevlja, illetve a Dinamo Zagreb–Koper párharcok győztesére szűkült.

NEM ÖRÜLNEK A LOKINAK

A svájci internetes portálok értékelése szerint az FC Basel a lehető legnehezebb ellenfelet kapja sorsolási csoportjából a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjében, ha a DVSC-TEVA továbbjut az észt Levadia Tallinn ellen.

 

A magyar bajnokot a Blick és a Sportal is nehéz ellenfélnek tartja, igaz, hozzáteszik: a bajnoki ezüstérmes Young Boyshoz képest a bázelieknek jó esélyeik vannak, ugyanis a berni csapat kifogta a török Fenerbahcét – nekik pokolian nehéz dolguk lesz.

Az ötösből végül az utolsó párban húzták ki a magyar bajnokcsapatot, méghozzá elsőként, ami azt jelenti, hogy a Debrecen – ha továbbjut az észt Levadia Tallinn ellen – hazai pályán kezd a svájci bajnok Basellel, míg idegenben játssza a visszavágót.

Az első találkozót július 27-én vagy 28-án Magyarországon, a visszavágót augusztus 3-án vagy 4-én Bázelben rendezik.

A magyar légiósok közül Leandro és csapata, az Omonia Nicosia, ha továbbjut, akkor a második selejtezőkörben a feröeri HB elleni első mérkőzésen kiütéses győzelmet arató osztrák bajnok Salzburggal nézhet szembe.


EL-SORSOLÁS
A Videoton a Hiberniant, a Győri ETO a Montpellier-t kapja, ha továbblép az Európa-liga 3. selejtezőkörébe. Tudjon meg többet a sorsolásról és az ellenfelekről!

Az Anderlechtnek (Juhász Roland) nem nehéz a sorsolása: a Bohemians (ír)–TNS (walesi) párharcból bármelyik fél jut tovább, verhetőnek tűnik. Annál nehezebb dolga lesz a Zenitnek (Huszti Szabolcs), amelynek az előző idényben főtáblás Unirea Urziceni ellen kellene kivívni a továbbjutást.

A továbbjutók a selejtező negyedik (avagy playoff-) körébe jutnak, amely már a főtáblára kerülésről dönt majd augusztus második felében.

BAJNOKOK LIGÁJA
3. SELEJTEZŐKÖR
BAJNOKCSAPATOK ÁGA
Liepaja (lett)/Sparta Praha (cseh) párharc győztese–Inter Baki (azeri)/Lech Poznan (lengyel) párharc győztese
Aktobe (kazah)/Olimpi Rusztavi (grúz) párharc győztese–Hapoel Tel-Aviv (izraeli)/Zeljeznicar (boszniai) párharc győztese 

Sheriff Tiraspol (moldovai)/Dinamo Tirana (albán) párharc győztese–Dinamo Zagreb (horvát)/Koper (szlovén) párharc győztese 

Liteksz Lovecs (bolgár)/Rudar Pljevlja (montenegrói) párharc győztese–Birkirkara (máltai)/MSK Zilina (szlovák) párharc győztese
Levadia Tallinn (észt)/DVSC (magyar) párharc győztese–FC Basel (svájci)
AIK (svéd)/Jeunesse Esch (luxemburgi) párharc győztese–Linfield (északír)/Rosenborg (norvég) párharc győztese 
Partizan Beograd (szerb)/Pjunik Jereván (örmény) párharc győztese–Ekranas (litván)/HJK Helsinki (finn) párharc győztese
BATE Boriszov (fehérorosz)/FH (izlandi) párharc győztese–FC Köbenhavn (dán) 
Bohemians Dublin (ír)/TNS (walesi) párharc győztese–Anderlecht (belga)
Omonia Nicosia (ciprusi)/Renova (macedón) párharc győztese–Salzburg (osztrák)/HB (feröeri) párharc győztese 
NEM BAJNOKCSAPATOK ÁGA
Ajax (holland)–PAOK Szaloniki (görög)
Dinamo Kijev (ukrán)–Gent (belga)
Young Boys (svájci)–Fenerbahce (török)
Braga (portugál)–Celtic (skót)
Unirea Urziceni (román)–Zenit (orosz)
Az első mérkőzéseket július 27-én vagy 28-án, a visszavágókat augusztus 3-án vagy 4-én játsszák. Az elsőként szereplő csapat kezd otthon.
BAJNOKOK LIGÁJA, 2010–2011
Szakasz Kör Sorsolás dátuma Első mérkőzés Második mérkőzés
Kvalifikáció 1. sel. kör 2010. jún. 21. 2010. jún. 29–30. 2010. júl. 6–7.
2. sel. kör 2010. jún. 21. 2010. júl. 13–14. 2010. júl. 20–21.
3. sel. kör 2010. júl. 16. 2010. júl. 27–28. 2010. aug. 3–4.

Rájátszás 2010. aug. 6. 2010. aug. 17–18. 2010. aug. 24–25.

1. forduló
  2010. szept. 14–15.
2. forduló
2010. szept. 28–29.
Csoportkör 3. forduló
2010. aug. 6. 2010. okt. 19–20.

4. forduló
  2010. nov. 2–3.
5. forduló
  2010. nov. 23–24.
6. forduló
2010. december 7–8.
Kieséses szakasz Nyolcaddöntő 2010. dec. 17. 2011. febr. 15–16. és 22–23. 2011. márc. 8–9. és 15–16.
Negyeddöntő 2011. március 18. 2011. ápr. 5–6. 2011. ápr.12–13.
Elődöntő 2011. ápr. 26–27. 2011. máj. 3–4.
Döntő 2011. máj. 28., London, Wembley Stadion
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik