Győzött a csoportelső Bayern München és a Valencia

Vágólapra másolva!
2012.12.05. 22:50
null
Mario Gomez nyitotta meg a müncheni gólok sorát (Fotó: Reuters)
A német Bayern München végzett a labdarúgó Bajnokok Ligája F-csoportjának első helyén, míg másodikként a spanyol Valencia jutott be a nyolcaddöntőbe. A csoportkör hatodik, záró fordulójában előbbi otthon nyert a tavasszal Európa-ligába átsoroló fehérorosz BATE ellen, míg a spanyolok a francia Lille vendégeként győztek. A csoportelsőségről az egymás elleni eredmény döntött, amely a bajoroknak kedvezett a spanyolokkal szemben. Az már a záró forduló előtt biztos volt, hogy ez a két együttes jut be a nyolcaddöntőbe.

Bayern München–BATE

A bajorokat otthon meglepő (3–1) fehéroroszok számíthattak a revánsra, annál is inkább, mert ezzel a győzelemmel a Bayern biztos csoportgyőztesként végezhetett. Ennek megfelelően a müncheniek nem sokat kényelmeskedtek, rögtön nekiestek a vendégeknek, és a 22. percben Mario Gomez révén vezetéshez is jutottak. Xherdan Shaqiri viharzott el a bal szélen, centerezésére pedig középen jó ütemben érkezett a gólzsák, akit a fehéroroszok csak lestek (1–0). Akcióban maradt, és labdavesztés után azonnal visszatámadott a Bayern, aminek eredményeként folyamatos nyomás alatt tudta tartani Andrej Gorbunov kapuját. Helyzeteit azonban sokáig nem sikerült gólra váltani a saját térfelére korlátozott fehéroroszokkal szemben.

Az 54. percben aztán megtört a jég. A Jerome Boateng kiállítása miatt akkor már tíz emberrel játszó bajoroktól az amúgy is rendkívül aktív Thomas Müller betalált: egy bal oldali beívelésre Bastian Schweinsteiger érkezett két védővel a nyakában, a trióról továbbperdült a labda a kapu elé, ahol az érkező Müller a levegőben, kifordított bokával védhetetlenül lőtt a hálóba (2–0).

Az újabb kapott gól megviselte az amúgy is ingatag lábakon álló vendégeket, így a 65. percben a nagy kedvvel játszó Shaqiri is betalált. Akkor Gomez adta vissza a kölcsönt, magasan ívelt középre, a nem égimeszelő társ még azt is elbírta, hogy a nyakába másszon Makszin Bordacsev, így is a kapuba tudott fejelni (3–0). Két gól, emberhátrányban is!

Percek múlva a vendégek is megfogyatkoztak: Gyenisz Poljakov kapta meg a második sárga lapját. A hazaiak részéről David Alaba végszavazott, aki Franck Ribéry szögletét váltotta gólra a 83. percben (4–0), de a hajrában, egészen pontosan a 89. percben a vendégek csak megszerezték a becsületgóljukat, Jegor Filipenko révén (4–1).

BAYERN MÜNCHEN–BATE 4–1

Lille–Valencia

Pablo Piatti (Valencia) és Lucas Digne (Lille) csatája a labdáért
Pablo Piatti (Valencia) és Lucas Digne (Lille) csatája a labdáért

A Lille jutott némi mezőnyfölényhez a kezdés után, de a Tino Costa, Jonas, Valdez trió gyors felfejlődése okozott némi kellemetlenséget. Egy valenciai szabadrúgást követően Adil Rami veszélyeztetett, de Steeve Elana védett. A képlet a folytatásban sem nagyon változott: a labda inkább a franciáknál volt, de nagyobb helyzet a spanyolok előtt adódott, az iram és a színvonal azonban elmaradt a BL-nívótól.

Amikor pedig már közel jutott volna a vezetéshez a Lille – Vicente Guaitának is akadt védenivalója –, gólt szerzett a vendégcsapat. A 35. percben Marko Basa szerelte szabálytalanul Jonast a hazai tizenhatoson belül, amiért a játékvezető büntetőt ítélt. Bár a hazai csapatkapitány, Mavuba vitatta az ítéletet, csak egy sárga lapot sikerült kiérdemelnie... A sértett pedig a 36. percben vezetést szerzett övéinek: Elana hiába érezte az irányt, nem háríthatta a jobb alsóba meghelyezett lövést (0–1).

A szünet után, ha nem is nagy meggyőződéssel, de megpróbálkozott az egyenlítéssel a Lille, ám mivel akcióit sorra hatástalanította a Valencia, ismét kiegyenlítődött a játék. A vendégek pedig kontrázhattak. Kevés esemény történt a hátralévő időben, a spanyolok másodikként jutottak be a nyolcaddöntőbe, a franciák ötödik vereségüket is elszenvedve zártak a csoport utolsó helyén.

LILLE–VALENCIA 0–1


Lille 0 : 1 Valencia by WorldGoals10

BAJNOKOK LIGÁJA
6. FORDULÓ, F-CSOPORT
Bayern München (német)–BATE Boriszov (fehérorosz) 4–1 (10)
Gólszerző: Gomez (22.), Müller (54.), Shaqiri (66.), Alaba (83.), ill. Filipenko (89.)
Kiállítva: J. Boateng (51.), ill. Poljakov (69.)
Lille (francia)–Valencia (spanyol) 0–1 (01)
Gólszerző: Jonas (35. – 11-esből)
AZ F-CSOPORT VÉGEREDMÉNYE
1. Bayern München 6 4 1 1 15–7 8 13
2. Valencia 6 4 1 1 12–5 7 13
3. BATE Boriszov 6 2 0 4 9–15 –6 6
4. Lille 6 1 0 5 4–13 –9 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik