Guardiola: Wenger azt mondta, gratuláljak a bírónak

Vágólapra másolva!
2011.03.09. 08:16
null
Wengernek megvan a véleménye a játékvezetésről<br />(Fotó: Action Images)
Címkék
Ahogy arra számítani lehetett, a Barcelona–Arsenal labdarúgó Bajnokok Ligája-nyolcaddöntő visszavágója után rengeteg szó esik a játékvezető ténykedéséről. A 3–1-re nyerő és ezzel továbbjutó katalánok szakvezetője, Pep Guardiola szerint sikerüket elhomályosítja az Arsenal panasza, míg az „ágyúsokat” irányító Arsene Wenger úgy véli, búcsúztatták volna Európa legjobb csapatát, ha nem kerülnek emberhátrányba.

A barcelonai visszavágón végig hatalmas mezőnyfölényben futballozott a katalán csapat, ám igazán nagy helyzeteket csak azt követően tudott kidolgozni, hogy 1–1-es állásnál Massimo Busacca – a labda sípszó utáni elrúgásáért – kiosztotta Robin van Persie-nek a második sárga lapját. Érthető, hogy az Arsenal részéről nem nagyon tudják megemészteni a holland támadó kiállítását.

Az Útwenger blog szerint:
Véget ért a Fabregas-korszak

„Az első félidőben jól bírtuk a Barca nyomását, és nagyon izgalmas lett volna a folytatás, ha nincs a piros lap. Egy ilyen fontos meccsen, amelyen több ezren üvöltenek, nem mindig lehet hallani a sípszót. A játékvezető valószínűleg sohasem futballozott még a kiállítás alapján" – vélekedett Wenger a mérkőzést követően.

„A meccs után elmondtam a játékvezetőnek a véleményemet, de erről nincs már mit beszélni – felelt a riporterek kérdésére a francia szakember. – Félelmetes ellenféltől, Európa legjobb csapatától kaptunk ki, de biztos vagyok benne, hogy ha tizenegy játékos marad tizenegy ellen a pályán, akkor mi jutunk tovább."

Van Persie szerint a piros lapja egyszerűen vicc volt, bár nem nagyon nevetett rajta.

„Megérteném a játékvezető döntését, ha hat-hét másodperccel a sípszó után a lelátóra rúgtam volna a labdát. De csak egy másodperc telt el a sípszó után, amikor ellőttem. Ez egy vicc. Egész este ellenünk fújt. Nevetséges volt az egész" – háborgott a visszavágóra épphogy felépült Van Persie.

A Barcát irányító Guardiola „együttérzéséről" biztosította edzőkollégáját, de természetesen saját csapatát sem felejtette el megdicsérni.

FABREGAS: VÁLLALOM A FELELŐSSÉGET

„Vállalom a teljes felelősséget a mai eredményért. Ez életem egyik legszörnyűbb pillanata. Bocsánatot kérek" – írta Fabregas a Twitteren, utalva a Barcelona első gólja előtt elkövetett hibájára. A saját tizenhatosa előtt sarokkal próbált passzolni, de a labdára lecsapott Andrés Iniesta, aki aztán előkészítette Lionel Messi parádés találatát.

„Fantasztikus meccset játszottunk tizenegy, majd tíz ember ellen is, és elértük, hogy ne tudjanak három egymást követő passzt csinálni. A győzelmünket elhomályosítja majd az Arsenal panasza, és bizonyos értelemben meg tudom érteni Wengert. Nagyon bosszantó, ha egy ilyen párharcban kiállítanak egy játékost. Wenger egyébként azt mondta nekem, hogy gratuláljak a bírónak, de nem tudtam, mert nem találkoztam vele" – mondta Guardiola.

Éric Abidal már rögtön a meccs után előretekintett, és kívánságának megosztásával kicsit odamondott a nagy rivális Real Madridnak is.

„Remélem a negyeddöntőben a Lyonnal találkozunk. Jó lenne, ha kiverné a Real Madridot – mondta Abidal. – Könnyebb tíz ember ellen játszani, mint tizenegy ellen. A futballban be kell tartani a szabályokat. Nagyon nehéz meccs volt, de kiválóan játszottunk az első félidőben. Miután betaláltak, nagyon kemény munkát végeztünk."

Nagy felhajtás előzte meg a Barca-nevelés Cesc Fabregas Camp Nou-beli fellépését, és bár az Arsenal középpályása többször leszögezte, hogy csak a saját csapata sikere érdekli, a kiesésüket követően már a „legjobbakat" kívánta a gránátvörös-kékeknek.

STATISZTIKÁK
BARCELONA ARSENAL
Gól 3 1
Lövés (kapura) 10 0
Lövés (összesen) 19 0
Labdabirtoklás (perc) 49:03 22:41
Labdabirtoklás (százalék) 68 32
Szabálytalanságok 8 19
Sárga lapok 0 5
Piros lap 0 1

„A futballban vannak dolgok, amelyek kedveznek egy csapatnak, és vannak, amelyek nem. Nem lehet azért kiállítani valakit, mert elrúgta a labdát. Talán Van Persie nem cselekedett jól, de ez nagyon ritka. Egy ideig jól tartottuk a katalánokat, de nem lehetett végig. Nagyon jól játszottak, és nem hagytak lehetőséget nekünk, de büszke vagyok a csapatomra. A Barca jobb volt, de az Arsenal is versenyben volt, jól védekeztünk, és a hajrában megvolt a helyzetünk a továbbjutásra" – fogalmazott Fabregas.

„Negyedórával a meccs vége előtt fájdalmat éreztem, és tudtam, hogy véget ért számomra a találkozó. Sok szerencsét kívánok a Barcának, azt kívánom neki, hogy a lehető legmesszebbre jusson" – tette hozzá.

FEGYELMI ELJÁRÁS WENGER ÉS NASRI ELLEN
Az Európai Labdarúgó-szövetség fegyelmi eljárást indított Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere és az „ágyúsok" játékosa, Samir Nasri ellen, amiért a szakember és a játékos reklamált Massimo Busacca játékvezetőnél a Barcelona elleni meccs után. Az UEFA megvárta Busacca jelentésének megérkezését, és ezután úgy döntött, eljárást indít Wenger is Nasri ellen.
BARCELONA–ARSENAL 2–1

Passzok a mérkőzésen (jó átadások százaléka)
Passzok a mérkőzésen (jó átadások százaléka)
BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
FC Barcelona (spanyol)–Arsenal (angol) 3–1 (Messi 47., 71. – a másodikat 11-esből, Xavi 69., ill. Busquets – öngól 53.)
Továbbjutott: az FC Barcelona, 4–3-as összesítéssel
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik