Guardiola a döntőről álmodik, a taktikára még alszik egyet

2014.04.28. 14:12
null
Alaba és a Bayern München nehéz feladat előtt áll (Fotó: Reuters)
A Bayern Münchennek egygólos hátrányt kell ledolgoznia a döntőbe jutáshoz a Real Madrid ellen hazai pályán a Bajnokok Ligájában. Mint ismert, a párharc első felvonásán Karim Benzema találatával a blancók győztek 1–0-ra, a visszavágót kedden (20.45) rendezik Németországban. Pep Guardiola, a címvédő vezetőedzője szerint két vagy három gólra lesz szükségük a továbbjutásra, amit az a csapat fog kiharcolni, amelyik jobban akarja azt.

 

Az UEFA hivatalos közleménye szerint mindkét Bajnokok Ligája-elődöntő (így a keddi mérkőzés) előtt egyperces gyászszünet lesz, megemlékezve Tito Vilanováról és Vujadin Boskovról. A Bayern München és a Real Madrid találkozóján egyébként 108 tv-csatorna és 880 médiamunkatárs lesz jelen a Kicker információi szerint.

„Nem lesz egyszerű dolgunk, Cristiano Ronaldo és Gareth Bale is a pályán lesz – kezdte sajtótájékoztatóját Arjen Robben. – Óvatosnak kell lennünk a Real Madrid kontráival. Semmit sem adunk könnyen, de ezzel tisztában vannak ők is. A Realnál tudják, hogy még nincs lefutva a párharc.”

Tanítványához hasonlóan látja a helyzetet Pep Guardiola, a Bayern München trénere is. A spanyol szakvezető szerint mindent megtesznek a fináléba kerülésért.

„1–0-ra elbuktuk az első meccset. Több helyen is olvastam, hogy a Madrid már a döntőbe jutott, megnyerte a párharcot, de ez nincs így – mondta Guardiola. – Mindent meg fogunk próbálni, hogy fordítsunk. Két vagy három gólt kell szereznünk, nem lesz könnyű. Tudjuk, milyen nehéz a feladat.”

Guardiola szerint nagy szükség lesz Franck Ribéry jó teljesítményére is. A francia középpályás a Werder Bremen elleni szombati bajnokin jól játszott, ezt várja tőle kedden is a tréner.

„Ugyanazzal az energiával és agresszivitással kell felvállalnia a párharcokat, a legjobb formájára van szükségünk – mondta Ribéryvel kapcsolatban Guardiola, aki beszélt a játékfelfogásról is. – A labdabirtoklás nagyon fontos. Ha nálunk lesz a labda, akkor a legtöbbet kell kihoznunk a fölényünkből. Ez hiányzott Madridban. Agresszívabbnak kell lennünk a tizenhatoson belül, több mint egy gólra van szükségünk. Meg kell találnom a megfelelő egyensúlyt, de erre még aludnom kell egyet. Aki jobban fogja akarni a továbbjutást, az fogja kivívni. Én még álmodom a lisszaboni kirándulásról.”

BAJNOKOK LIGÁJA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ (KEDD)
20.45 BAYERN MÜNCHEN (német)–REAL MADRID (spanyol)

Az első mérkőzésen: 0–1
München, Allianz Arena. (Tv: Sport 1, élőben – NSO) Vezeti: Proenca (portugál)

Legfrissebb hírek

Vincent Kompany: Ilyen hibáknak nem szabadna előfordulniuk

Bajnokok Ligája
21 órája

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Nem Neuer napja volt, botlott a Bayern München a bajor derbin

Német labdarúgás
2026.10.10. 17:42

Neuer hatalmas hibája után került hátrányba a Bayern Augsburgban – videó

Német labdarúgás
2026.10.10. 16:24

Újraosztott Aranylabda, 4. rész: Franck Ribéry máig nem emésztette meg a „csalást”

Képes Sport
2026.10.08. 16:02

Célegyenesben Harry Kane bajor szerződéshosszabbítása – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.10.05. 18:41

A Bayern és a Barca kontrollálja leginkább a meccseit; az NB I-ben nem tartják a lépést a Fradival

Minden más foci
2026.09.30. 22:04