A Real Madrid hat gólt vágva nyert Isztambulban

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.17. 20:37
null
Nagy az öröm a Realnal – magabiztos győzelmet arattak a királyiak (Fotók: Reuters)<br />
A Real Madrid 6–1-re győzött a Galatasaray otthonában a Bajnokok Ligája B-csoportjának első fordulójában. Cristiano Ronaldo három gólt szerzett, Karim Benzema két találattal vette ki részét a sikerből. A Juventus Dániában játszott 1–1-es döntetlent a Köbenhavnnal.

GALATASARAY–REAL MADRID

1. FÉLIDŐ

Ahogy az várható is volt, a Galatasaray hazai pályán rögtön nekiesett ellenfelének, Felipe Melo lövését követően Iker Casillasnak hatalmas bravúrral kellett kiszednie a labdát a bal felső sarokból. Előtte nem sokkal a spanyolok csapatkapitánya ütközött Sergio Ramosszal, emiatt a 15. percben le kellett cserélni.

Két perccel később újra Felipe Melo került helyzetbe Alberto Riera jobb oldali szabadrúgását követően, de Diego Lópeznek sikerült védenie a gólvonalon állva. Ezt követően jött a Real első igaz helyzete, Karim Benzema harcolt meg a labdáért az alapvonalnál, visszatett labdáját követően Cristiano Ronaldo esett el a tizenhatoson belül, a lecsorgó labdát pedig Ángel di María kapu fölé tekerte kevéssel 16 méterről.

A 30. percben megint Felipe Melo került óriási helyzetbe, fejesét azonban Diego López megint kivédte. Három perccel később ezt megbüntette a Real, Di María mélységi indítását követően Isco lőtte ki a jobb alsó sarkot a labdaátvételt követően, a labda a kapufáról pattant be végül a kapuba. 0–1

A félidő hátralévő részében kiegyenlített volt a játék képe, a spanyolok többet birtokolták valamennyivel a labdát. De az igazi gondot nem ez jelentette a török szurkolóknak, hanem az, hogy Didier Drogbát a hosszabbításban be kellett kísérni az öltözőbe a Pepével történt ütközést követően.

Gareth Bale a kispadon kezdett (Fotó: Reuters)
Gareth Bale a kispadon kezdett (Fotó: Reuters)

2. FÉLIDŐ

A második játékrész korántsem indult olyan heves hazai rohamokkal, mint az első félidő, a Real pedig bő tíz perc leforgása alatt eldöntötte a három pont sorsát. Az 54. percben Karim Benzema lépett ki Di María továbbtett labdájával, majd 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 0–2

A 63. percben Sami Khedira indításával Di María tört kapura, elhúzta a labdát Muslera mellett, majd átívelt a hosszú oldalra. Ott érkezett Isco, aki visszafejelte középre a labdát, amelyet Ronaldo lőtt a léc alá három méterről. 0–3

Három perccel később a csereként beálló Gareth Bale jobb oldali szabadrúgását Ramos fejelte kapura öt méterről, ezt még védte Muslera, a kipattanót azonban Ronaldo azonnal bevágta a jobb alsó sarokba, nem jutott védő a portugál csatárra. 0–4

A találkozó utolsó tíz perce is tartogatott még három gólt: sorrendben Benzema, Umut Bulut (szépségtapasz!) és C. Ronaldo talált a kapuba (1–6). Ez volt a portugál aranylabdás második mesterhármasa a BL-ben, 2012 októberében az Ajax ellen szerzett még három gólt a legrangosabb európai kupasorozatban.

FC KÖBENHAVN–JUVENTUS

A Barcelona, a Real Madrid és a Bayern München után a Juventus lett a negyedik csapat, amely már 400 európai kupamérkőzést tudhat maga mögött fennállása során. A torinóiaknak aztán feketelevest szolgáltak föl az ünnepi vacsora első fogásának.

A dán bajnokság 10. helyezettje ugyanis Nicolai Jörgensen találatával megszerezte a vezetést. Egy előre ívelt szabadrúgást követően került a hazai játékos elé a labda, s ő közelről a kapuba kanalazta azt.

Ez nem sok jót jelentett az olasz bajnoknak, amely a legutóbbi tizenegy csoportmeccséből egyet sem nyert meg azok közül, amelyeken az ellenfél betalált. Az első félidőben nem is sikerült az egyenlítés, de a szünet után már örülhettek a Juve-szurkolók.

Fabio Quagliarella ugyanis az ötödik gólját szerezte nyolcadik fellépésén a Bajnokok Ligájában, a tizenhatoson belülről a kapu bal oldalába helyezve a labdát.

BAJNOKOK LIGÁJA
B-CSOPORT, 1. FORDULÓ

Galatasaray (török)–Real Madrid (spanyol) 1–6
Isztambul, Ali Sami Yen Kompleksi. Vezette: Clattenburg (angol)
GALATASARAY: Muslera – Eboué, Chedjou, Nounkou, Riera – Selcuk Inan, Felipe Melo, Engin Baytar (Bruma, 62.) – Burak Yilmaz (Umut Bulut, 78.), Sneijder, Drogba (Amrabat, a szünetben)
REAL MADRID:
Casillas (Diego López, 15.) – Carvajal, S. Ramos, Pepe, Arbeloa – Modric (Illarramendi, 72.), Khedira – Di María, Isco (Bale, 64.), C. Ronaldo – Benzema
Gólszerző: Umut Bulut (84.), ill. Isco (33.), Benzema (54., 81.), C. Ronaldo (63., 66., 91.)

FC Köbenhavn (dán)–Juventus (olasz) 1–1
Koppenhága, Parken Stadion. Vezette: Bebek (horvát)
Gólszerző: N. Jörgensen (14.), ill. Quagliarella (54.)

AZ ÁLLÁS
MGyDVL-KGkP
1. Real Madrid11006–1+53
2. Juventus10101–10 1
3. FC Köbenhavn10101–10 1
4. Galatasaray10011–6–50

GALATASARAY–REAL MADRID – PERCRŐL PERCRE

94. perc: véget ért a mérkőzés!

92. perc: Bruma szlalomozott be a Real tizenhatosára, 15 méterről lőtt, Diego López könnyűszerrel hárította a középre tartó labdát.

91. perc: a hatodik!Ronaldo kicselezett három hazai játékost a tizenhatoson belül, és öt méterről kilőtte a bal felső sarkot. 1–6

85. perc: Riera kapott sárga lapot feltartásért.

84. perc: megvan a törökök becsületgólja! Umut Bulut lőtt öt méterről a jobb alsó sarokba Amrabat jobb oldali beadást követően. 1–5

81. perc: megvan az ötödik gól is! Bale, majd Ronaldo volt a labda útja, utóbbi külsővel középre tette a labdát, az érkező Benzema pedig három méterről a kapu közepébe lőtt. 0–5

78. perc: Burak Yilmaz le, Umut Bulut be.

77. perc: Bruma gondolt nagyot, betört a bal oldalról, és célba vette a bal felső sarkot 17 méterről – nem is tévesztett sokat.

73. perc: Benzema lekészítését követően Bale lőtt kapura, Muslera azonban védte a walesi szélső próbálkozását.

72. perc: Luka Modric le, Asier Illarramendi be.

RONALDO MÁSODIK GÓLJA

66. perc: már 0–4! Bale jobb oldali szabadrúgását Ramos fejelte kapura öt méterről, ezt még védte Muslera, de a lecsorgó labdát Ronaldo a jobb alsó sarokba lőtte. 0–4

66. perc: Amrabat kapott sárgát Daniel Carvajal visszahúzásáért.

Bale a jobb oldalra került becserélését követően.

64. perc: Isco le, Gareth Bale be.

RONALDO GÓLJA

63. perc: már hárommal vezet a Real! Sami Khedira kiugratta Di Maríát, aki elhúzta a labdát a kapus mellett, átívelt a hosszú oldalra. Ott érkezett Isco, aki visszafejelte a labdát középre, Ronaldo pedig három méterről a léc alá bombázott. 0–3

62. perc: Baytar le, Bruma be.

61. perc: megint labdát veszített a Galatasaray a felezőnél, Ronaldót kiugratták, lövése azonban középre ment, így Muslera simán védett.

60. perc: Ronaldo lőtt csúnyán a kapu fölé 15 méterről, igaz, szinte maga alól kellett ellőnie a labdát.

57. perc: Isco szerzett labdát a félpályánál, előretette, Ronaldo megiramodott vele a bal oldalon, de középre tett labdája már nem jutott el Benzemáig.

BENZEMA TALÁLATA

54. perc: kettővel vezet a Real! Pepe fejelt előre hosszan egy labdát, amelyet Di María tett azonnal Benzema elé. A francia csatár végigvezette a labdát az ellenfél térfelén, majd 15 méterről kilőtte a bal alsó sarkot. 0–2

A Juventus pedig kiegyenlített a Köbenhavn ellen.

Ezúttal Eboué maradt lent a földön, miután Isco fejbe rúgta a tizenhatos vonalánál.

47. perc: Amrabat bal oldali beadását követően Burak Yilmaz fejelt a jobb alsó sarok mellé, nagyon tisztán.

47. perc: Di María kapott remek labdát a bal oldalon, de már túl közel került a kapushoz, nem tudott átemelni rajta, Ronaldo ismétlését pedig Muslera fogta szép vetődéssel.

46. perc: kezdetét vette a második játékrész!

A szünetben Drogba helyére Nordin Amrabat érkezett.

45+6. perc: véget ért az első félidő!

45+4. perc: Ronaldo lőtte bele a labdát Muslerába nyolc méterről, pedig Benzema üresen várta a labdát középen.

45+3. perc: Benzema passzát követően Di María tört be a tizenhatoson belülre, majd három védő mellett Ronaldót próbálta megjátszani, de a hazaiaknak nagy nehezen sikerült felszabadítaniuk.

45+2. perc: Drogba a vállát, kulcscsontját fájlalva ment be az öltözőbe, nem valószínű, hogy tudja majd folytatni a mérkőzést.

Hivatalosan négy perc lesz a hosszabbítás az első félidőben.

Drogba ápolásra is szorult, miután rosszul fogott talajt az esést követően.

45. perc: Pepe kapott sárga lapot, a portugál védő Drogbát lökte meg hátulról a levegőben.

41. perc: Luka Modric ugratta volna ki Benzemát a leshatáron, de pontatlan volt a labdája, így az Muslera zsákmánya lett.

38. perc: Selcuk Inan ívelését követően Burak Yilmaz csúsztatott a jobb alsó sarok mellé.

35. perc: Ronaldo lőtt 16 méterről, próbálkozását blokkolták.

ISCO GÓLJA

33. perc: vezet a Real Madrid! Di María mélységi indítását követően Isco szépen vette át a labdát a tizenhatoson belül, majd jobbal kilőtte a jobb alsó sarkot, a labda a kapufáról pattant a kapuba. 0–1

31. perc:Felipe Melo kapott sárga lapot reklamálásért.

30. perc: mit védett López! Felipe Melo fejelt kapura egy bal oldali szögletet követően, a spanyol kapus pedig valahogy kiütötte a labdát a bal alsó sarok elől.

30. perc: Sneijder indítását követően Riera került helyzetbe, azonban pontatlanul tette középre a labdát, így Ramos menteni tudott Burak Yilmaz elől.

Álvaro Arbeloa és Emmanuel Eboué ütközött össze, utóbbi pár pillanatig lent is maradt a földön.

25. perc: Sneijder bal oldali szögletét követően Burak Yilmaz fejelt méterekkel a kapu mellé.

19. perc: Karim Benzema harcolt meg a labdáért az alapvonalnál, lekészítette Ronaldónak, aki összerogyott a tizenhatoson belül. A labdát Ángel di María szedte össze, majd egy fordulást követően kevéssel a kapu fölé tekert 16 méterről.

17. perc: nagy lehetőség! Riera jobb oldali szabadrúgását követően Felipe Melo tette kapura a labdát öt méterről, de Diego López hatalmas bravúrt bemutatva hárított.

A csapatkapitányi karszalagot Ramos kapta meg.

15. perc: most már tényleg csere van, Casillas helyére Diego López állt be.

Közben a Köbenhavn megszerezte a vezetést a Juventus ellen hazai pályán.

Casillas mégiscsak visszaállt a kapuba, López elment inkább melegíteni.

Még sem múlt el nyomtalanul Ramos könyököse, Casillas ápolást kért, Diego López közben már várakozik a beállásra.

10. perc: Engin Baytar emelt Didier Drogba elé, aki be is tudta középre tenni a labdát, de lesről indult, így oda lett ez az ígéretes helyzet.

5. perc: Cristiano Ronaldo tört kapura labdaszerzést követően, majd 16 méterről a bal alsó sarok mellé lőtt méterekkel.

A Real Madrid a legutóbbi két idegenbeli BL-mérkőzésén összesen hét gólt kapott.

3. perc: Felipe Melo átlövését szedte ki nagy bravúrral Casillas a bal felső sarokból. Wesley Sneijder jobb oldali szögletét Ramos fejelte ki a mezőnybe.

1. perc: Albert Riera bal oldali beadását Iker Casillas szedte össze. Közben ütközött Sergio Ramosszal, de nem lett belőle sérülés.

1. perc: a Galatasaray kezdte a mérkőzést.

A török szurkolók már kitettek magukért, remek élőképpel várják a játékosokat a pályára.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Galatasaray–Real Madrid labdarúgó-mérkőzés a Bajnokok Ligája B-csoportjából.

ELŐZMÉNYEK

„A Real Madrid a BL favoritja – nyilatkozta a nyáron a Málagától szerződtetett Isco hétfőn, a Real Madrid mérkőzés előtti sajtótájékoztatóján. – Nem szabad, hogy rögeszmévé váljon, de mindent bele fogunk adni, hogy megnyerjük a klub tizedik serlegét. A Galatasaraynak remek játékosai és fanatikus szurkolói vannak, ezzel tisztában vagyunk. A legjobbunkat kell nyújtanunk, hogy megnyerjük a mérkőzést. Jól ismerem Sneijdert és Drogbát, azon leszünk, hogy megállítsuk őket. Felkészültünk az összecsapásra.” A teljes beharangozó itt!

Ronaldo a mesterhármasa után vihette haza a mérkőzéslabdát
Ronaldo a mesterhármasa után vihette haza a mérkőzéslabdát
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik