FTC: Legyünk dühösek, mérgesek! – Sigér a szünetről

BORBOLA BENCE (Ta'Qali)BORBOLA BENCE (Ta'Qali)
Vágólapra másolva!
2019.07.31. 06:59
null
Sigér Dávidot nem hozta zavarba a villámgyors csere (Fotó: Török Attila)
Sigér Dávid még az első félidőben pályára lépett a Ferencvárosban a kedd esti, Valletta FC elleni labdarúgó BL-selejtező-visszavágón (1–1). Kíváncsiak voltunk, Szerhij Rebrov vezetőedző mikor szólt neki, hogy pörgesse meg, hiszen hamarosan beállhat.



„Miután Ihnatenko megkapta a sárga lapját, érezhető volt, hogy nem mer úgy belemenni a kétes párharcokba, nehogy kiállítsák. Szóltak, hogy menjek el melegíteni, de igazából néhány térdemelést csináltam, s már mentem is be a pályára” – mondta Sigér Dávid a Nemzeti Sportnak.

A csereként beálló futballistáknak ilyenkor gyakran nehéz felvenniük a ritmust, ám a zöld-fehérek középpályása hamar elkapta a fonalat.

„Nem volt nehéz felvenni a ritmust, hiszen kívülről is annyira együtt élek a játékkal, mintha ott lennék a gyepen. Tíz percre szálltam be az első félidőben, utána jött a szünet, tudtam rendezni a sorokat. A szünetben az öltözőben azt erősítettük egymásban, hogy igenis mutassuk meg, jobbak vagyunk a Vallettánál, legyünk dühösek, mérgesek, és ne engedjük ki a kezünkből ezt a nagy lehetőséget.”

Sigér hozzátette: a műfüves pálya nem volt annyira zavaró, mint amire számítottak.

„Egész jól lehetett rajta futballozni. Ha jól láttam, a kezdés előtt alaposan fellocsolták, egészen gyorsan ment rajta a labda. Szóval a pályával nem volt semmi gond.”

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 2. KÖR, VISSZAVÁGÓ

Valletta FC (máltai)–Ferencváros 1–1 (1–0)
Ta'Qali,
Centenáriumi Stadion, 1585 néző. Vezette: Lardot (belga). Partjelző: Lemaire, Devillers (belgák)
Valletta:Bonello – Zerafa, J. Borg, Camilleri, Pena Beltre – Dimech (Nwoko, 75.), R. Muscat (Monticelli, 80.), Tulimieri – Yuri, Fontanella, Piciollo (Tonna, 90.).Vezetőedző:Darren Abdilla
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Civic – Ihnatenko (Sigér, 33.), Haratin – Zubkov, Skvarka, Nguen (Varga R., 85.) – Lanzafame (Szihnyevics, 74.). Vezetőedző:Szerhij Rebrov
Gólszerző: Fontanella (27. – 11-esből), ill. Nguen (60.)

Továbbjutott: a Ferencváros, 4–2-es összesítéssel

ONLIVE KÖZVETÍTÉS, ÉRDEKESSÉGEK, STATISZTIKÁK ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik