FTC: két támadó is az eltiltását tölti a Ludogorec ellen

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2019.06.19. 11:46
null
Isael a Kajrat játékosaként kapott piros lapja miatt tölti eltiltását (Fotó: Török Attila)
Két játékosára nem számíthat Szerhij Rebrov, a Ferencváros vezetőedzője a Ludogorec elleni párharc első meccsén, Mikalaj Szihnyevics és Isael is korábbi klubjában kapott piros lapja miatt nem állhat az ukrán szakember rendelkezésére.

 

A támadósorban két eltiltott játékosa is lesz az FTC-nek a bolgár Ludogorec elleni BL-selejtező első meccsén, sőt egyikük még a visszavágót is kénytelen lesz kihagyni.

Mikalaj Szihnyevicset még decemberben, a BATE játékosaként állították ki a PAOK elleni Európa-liga-mérkőzésen, a labdarúgót az UEFA két nemzetközi klubmérkőzésről eltiltotta. A BATE februárban folytatta El-szereplését, de Szihnyevics addigra a Ferencvároshoz szerződött, így magával hozta eltiltását is.

Isael tavaly augusztusban a Kajrat Almati színeiben kapott piros lapot a Sigma Olomouc ellen lejátszott El-selejtező 94. percében. A kazah klubnak ez volt a búcsúmeccse az előző idényben. Mivel az UEFA nyilvános üzenőfalára Szihnyeviccsel ellentétben nem került fel, hogy több mérkőzésre szóló eltiltást kapott, az ő eltiltása feltételezhetően a piros lapért járó automatikus egy mérkőzés.

Legfrissebb hírek

Aldo Dolcetti: Ne zavarjon meg senkit a San Siro csillogása!

Európa-liga
1 órája

Több ezer fradistától zengett a milánói Dóm-tér – fotó, videó

Európa-liga
2 órája

Elindult a szurkolói menet a San Siróba – élő felvezető a Milan–Fradi előtt

Európa-liga
4 órája

A San Siróban a lovaké volt az első pálya

Európa-liga
5 órája

Videók: amikor Albert Flóriánék a San Siróban jártak és amikor a Milan aranylabdása meglökte Kabát Pétert

Bajnokok Ligája
7 órája

Hazai pálya kontra zöld-fehér bátorság – érvek a Milan és a Fradi mellett

Európa-liga
7 órája

Képek: Fűre lépni tilos! – így ismerkedtek a ferencvárosi labdarúgók a San Siróval

Európa-liga
20 órája

Borbély Balázs: Eljött az egyik ünnepnap!

Európa-liga
21 órája