FTC: ismét remek hangulat a közös BL-meccsnézésen – videó

2019.08.07. 10:34
Mint arról beszámoltunk, a Ferencváros labdarúgócsapata 1–1-es döntetlent ért el Horvátországban a Dinamo Zagreb elleni Bajnokok Ligája-selejtező harmadik körének első mérkőzésén. Az NSO Tv ezúttal részt vett a közös meccsnézésen, amelyet ismét a József Attila lakótelepen rendeztek.

A mérkőzés előtt egy Ferencváros szurkolót kérdeztünk meg arról, mit is vár a Dinamo Zagreb ellen a BL-selejtezőben.

„Nagyon szoros párharcra számítok, de hiszek a csapatban, már korábban is megmutattuk, hogy tudunk küzdeni. Szerintem győzni fogunk! A Dinamo Zagrebtől jobban tartok, mint a Rosenborgtól és a Maribortól, szerintem a három csapatból ők a legerősebbek, ráadásul nagyon jó szurkolótáboruk van” – mondta egy lelkes szurkoló a találkozót megelőzően.

A horvát csapat már a meccs elején megszerezte a vezetést, előnyét pedig meg is tartotta a félidőig.

„Engem meglepett a korai Zagreb-vezetés, abban bíztam, hogy mi fogunk gólt lőni. Egyszerűen jobbak a horvátok, ügyesek, technikásak és összeszedettek” – jegyezte meg csalódottan egy Fradista.

A fordulás után Sigér Dávidnak sikerült egyenlítenie, az FTC pedig hősiesen küzdött, és végül 1–1-es döntetlent harcolt ki idegenben. A lefújás után a zöld-fehérek egykori játékosai, Keller József és ifj. Albert Flórián értékeltek.

„Az első félidő nem tetszett, mert nem azt játszotta a Fradi, amit a csapat identitása megkövetel. A második játékrész jobb volt, mertünk támadni, zavarba hoztuk őket és sikerült gólt is szereznünk. A Zagreb 1–0 után leült, kényelmessé tette őket az eredmény. Akkor kezdtek el támadni, amikor gólt lőttünk, de ilyenkor már nehéz újra felpörögni és a szerencse sem szokott az ilyen csapat mellé állni, ahogyan most sem” – mondta Keller József.

„Nekem a Dinamo csalódás volt, abszolút verhetőnek tartom ezt a csapatot. Két játékosuk tetszett, akiket sokan el akarnak vinni, Dani Olmo és Lovro Majer. Ők minőséget képviselnek, de a két belső védőjük nem üti meg a nemzetközi szintet, így azt gondolom a visszavágón is gólokra kell törekednünk, nem szabad 0–0-ra játszani” – tette hozzá ifj. Albert Flórián.

Jó hangulatban szurkoltak az FTC drukkerei a József Attila lakótelepen (Fotó: Földi Imre)
Jó hangulatban szurkoltak az FTC drukkerei a József Attila lakótelepen (Fotó: Földi Imre)

BAJNOKOK LIGÁJA
SELEJTEZŐ, 3. KÖR, ELSŐ MÉRKŐZÉS
Dinamo Zagreb (horvát)–Ferencváros 1–1
(1–0)
Zágráb, Maksimir Stadion, 14 283 néző. Vezette: Raczkowski (lengyel)
Dinamo Zagreb: Livakovic – Stojanovic, Leskovic, Peric, Leovac – Gojak (Moro, 69.), Ademi, Dani Olmo – Hajrovic (Majer, 69.), B. Petkovic (Gavranovic, 76.), Orsic. Vezetőedző: Nenad Bjelica
Ferencváros: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Dvali, Heister – Sigér, Haratin – Zubkov, Skvarka (Ihnatenko, 89.), Nguen (Civic, 83.) – Szihnyevics (Lanzafame, 78.). Vezetőedző: Szerhij Rebrov
Gólszerző: Olmo (7.), ill. Sigér (60.)

Legfrissebb hírek

Számos magyar játékvezető kap lehetőséget a nemzetközi porondon a következő hetekben

Bajnokok Ligája
9 órája

Umathum Ádám: Mindent megteszünk, hogy a csoportkörben, Európában tudjunk szerepelni

Labdarúgó NB I
14 órája

Újabb három légiósától köszönt el a Ferencváros

Labdarúgó NB I
22 órája

Három labdáért vásárolták ki, német és magyar bajnok is lett – 50 éves Lisztes Krisztián

Magyar válogatott
Tegnap, 7:30

Felkészülés: a Ferencváros legyőzte a Qarabagot Ausztriában

Labdarúgó NB I
2026.07.01. 19:42

Szebb napokat látott olasz klubhoz igazolt a Fraditól távozó belső védő

Olasz labdarúgás
2026.07.01. 16:53

Távozik a Ferencvárostól a tornász Székely Zója

Egyéb egyéni
2026.07.01. 13:21

Kálnoki-Kiss Attila: A sport nem politikai terület, ezt szögezzük le

Egyéb egyéni
2026.06.30. 16:23
Ezek is érdekelhetik