Egy félidő foci és 1-1-es döntetlen Milánóban

Vágólapra másolva!
2009.11.03. 22:48
Címkék
A Bajnokok Ligája 4. fordulójában a C-csoportban az AC Milan hazai pályán 1-1-es döntetlent játszott a Real Madriddal, az Olympique Marseille pedig 6–1-re nyert az FC Zürich ellen.
Kaká (jobbra) faképnél hagyta Oddót (Fotó: Reuters)
Kaká (jobbra) faképnél hagyta Oddót (Fotó: Reuters)

AC MILAN–REAL MADRID

A Bajnokok Ligája 4. fordulójának legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapása a legrangosabb európai kupát hétszer elhódító olasz AC Milan és a kilencszeres győztes spanyol Real Madrid összecsapása volt. A mérkőzés nemcsak a két csapat rangja, hanem a csoport állása miatt is rangadó volt, hiszen a találkozót megelőzően mindkét gárda hat ponttal állt a C-csoportban.

A találkozót a két hete a Milantól hazai pályán vereséget szenvedő Real kezdte jobban. A spanyol gárdából Karim Benzema előbb a 6. percben veszélyeztetett, de Dida a kapu fölé tolta a lövését, majd nem sokkal később ismét a francia támadó került helyzetbe, ezúttal 15 méterről a jobb oldali kapufa mellé lőtt.

A másik oldalon Alexandre Pato került először helyzetbe: a brazil jó csel után már csak Iker Casillasszal állt szemben, de a kapus jó ütemben mozdult ki, így hárítani tudott.

A mérkőzés negyedik helyzetéből aztán megszületett az első gól. A Milannak a nyáron hat év után hátat fordító Kakát nem támadták meg a hazai védők, a brazil támadó 19 méterről lőtt, lövése Didáról kipattant Benzema elé, aki a harmadik lehetőségét már nem puskázta el, éles szögből, négy méterről a hosszú sarokba lőtt. (A Realnak 1956 óta ez volt az első gólja idegenben az AC Milan ellen.) 0–1

A gól után még inkább felpörgött az addig sem unalmas meccs: a Milan Ronaldinho 11-esből szerzett góljával hat perc múlva egyenlített. A piros-feketék azt követően jutottak büntetőhöz, hogy egy becsúszásnál a madridiak portugál védője, Pepe kézzel sodorta el a labdát a tizenhatoson belül. A 11-est Ronaldinho a jobb felső sarokba bombázta! 1–1

AC MILAN–REAL MADRID 1–1

Alig néhány perc múlva Pato is betalált, csak éppen a német Felix Brych játékvezető nem adta meg a találatot. A 20 éves csatár a jobb oldalon lépett ki a leshatárról, majd lehagyta védőjét, Álvaro Arbeloát, és a hosszú sarokba lőtt, de a játékvezető szabálytalanságot látott (alighanem amikor Pato elment Arbeloa mellett), ezért érvénytelenítette a gólt.

A második félidő elején alábbhagyott az addigi kiváló színvonal, több rossz megoldást és látványos szabálytalanságot (Pato például két védő között kézzel tette maga elé a labdát) láthatott a mérkőzésre kilátogató 75 907 néző.

A Milan támadott többet, de nem volt átütőerő a hazaiak játékában, igazán nagy helyzetet nem is tudtak kialakítani.

A játék képe a folytatásban sem sokat változott, hiába állt be a Realba Raúl és Ruud van Nistelrooy, a hazaiaknál pedig Filippo Inzaghi.

Inzaghinak ugyan két helyzete is volt a hajrában, de előbb a kapu fölé (mögé érkezett a labda, és már nem tudta irányítani a ballábas lövést), majd mellé lőtt, a vendégeknél pedig előbb Marcelo veszélyeztetett, később Raúl kísérletét hárította Dida.

Gól már nem esett, maradt az 1–1-es döntetlen, ezzel a két csapat hét-hét ponttal továbbra is a csoport első két helyét foglalja el.

OLYMPIQUE MARSEILLE–ZÜRICH

A csoport másik mérkőzésén két hárompontos gárda, a francia Marseille és a svájci Zürich találkozott.

A hazaiak Silvan Aegerter öngóljával már a 3. percben vezetést szereztek, a 12. percben Fabrice Abriel gólja után pedig már 2–0-ra vezettek.

Aztán visszavett lendületéből a francia gárda, ezt pedig Alexandre Aphonse használta ki a 31. percben.

A második félidő elejét ismét megnyomta a Marseille, és a szenegáli Mamadou Niang góljával végleg eldöntötte a mérkőzést. A francia csapat az utolsó tíz percben még három gólt szerzett, így 6–1-re győzött.

MARSEILLE–ZÜRICH 6–1

BAJNOKOK LIGÁJA
C-CSOPORT
AC Milan (olasz)–Real Madrid (spanyol) 1–1 (Ronaldinho 35. – 11-esből, ill. Benzema 30.)
Olympique Marseille (francia)–FC Zürich (svájci) 6–1 (Aegerter 3. – öngól, Abriel 12., Niang 52., Hilton 80. B. Cheyrou 87., Brandao 90., ill. Aphonse 31.)

A CSOPORT ÁLLÁSA
1. AC Milan 4 2 1 1 6–5 +1 7
2. Real Madrid 4 2 1 1 11–6 +5 7
3. Marseille 4 2 0 2 8–6 +2 6
4. Zürich 4 1 0 3 4–12 –8 3
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik