Egy Barca, Milan, Man. City, Dortmund csoport is összejöhet: csütörtökön BL-sorsolás

Vágólapra másolva!
2011.08.25. 01:05
null
A Grimaldi Forum lesz ezúttal is a színhelye a főtábla sorsolásának (Fotó: Action Images)
Címkék
Csütörtökön 17.45-kor Monacóban, a Grimaldi Forumban sorsolják ki a 2011–2012-es Bajnokok Ligája csoportkörét: harminckét csapat képviselői várják, hogy kiderüljön a menetrendjük. A nyolc négytagú kvartett első és második helyezettje jut a nyolcaddöntőbe, a harmadik helyezettek pedig az Európa-ligában folytatják.

A szerda esti BL-selejtezőkkel teljessé vált a főtábla mezőnye, így a 32 részt vevő csapat képviselői Monte-Carlóba indultak a sorsolási ceremóniára. Az együtteseket négy kalapba osztják be, az A–D jelű csoportok képezik a „piros ágat”, míg az E–H jelűek a „kék ágat”.

Két, azonos szövetség égisze alá tartozó együttes nem kerülhet egy kvartettbe. Az azonos országbeli gárdákat „párosították", és ha a párok közül kihúznak egyet a „piros ágra", a másik automatikusan a „kék ágra" kerül, biztosítva ezzel, hogy más napon játsszanak az egy nemzetbeli klubok. A csapatok csoporton belüli számát (1–4) számítógépes sorsolással adják meg, s ha ez megvan, a számítógép kialakítja a menetrendet is.

A csoportkörbe 18 ország képviselői kerültek be; 11 volt BEK/BL-győztes (Barcelona, Manchester United, Bayern München, Real Madrid, Porto, Internazionale, AC Milan, Benfica, Marseille, Ajax, Dortmund) és 5 újonc van a mezőnyben. A leghosszabb kihagyás – 12 év! – után a horvát Dinamo Zagreb tért vissza a főtáblára. A leghosszabb főtáblás széria (16 egymás utáni részvétel) a Manchester Unitedé a Real Madrid (15), az Arsenal (14) és a Lyon (12) előtt.

MÉGIS BUNDA A BUNDA?

A sorsolás előtti bombát a Török Labdarúgó-szövetség robbantotta, mivel az UEFA javaslatára szerda délután visszaléptette a bajnok Fenerbahcét, amely minden jel szerint nyakig sáros mérkőzések manipulálásában. A Fener félelmetes sikersorozattal hódította el a bajnoki trófeát a szintén hihetetlen győzelmi szériát mutató Trabzonspor orra elől, viszont a nyáron a rendőrség lecsapott, és klubvezetők sorát gyűjtötte be. A török labdarúgást sújtó bundabotrány középpontjában a Fenerbahce áll – az együttes vezetői a vádak szerint olyan sikeresen bundázták meg az előző idény meccseit, hogy a csapat megnyerte a bajnokságot.

Helyi lapértesülések szerint legalább 19 találkozó végkimenetelét manipulálták, jelenleg is több mint 30 játékossal és sportvezetővel szemben folyik hivatalos vizsgálat, így többek között Aziz Yildirim, a Fenerbahce elnöke ellen. Végül este megszületett a döntés, a főtáblára a Trabzonspor került fel.

A KALAPBEOSZTÁS

A kalapokat a csapatok UEFA-koefficiensei alapján döntik el, először az 1. kalap képviselőit sorolják be csoportokba. A legmagasabb koefficiensű alakulat a Manchester United (151.157), a legalacsonyabb a román bajnok Otelul Galati (5.164). Abszolút BL-újonc az Otelul, a Manchester City, a Napoli, a Trabzonspor és a fantasztikus mérleggel (hatból hat győzelem) főtáblára kerülő Viktoria Plzen.

1. KALAP
A Barcelona címvédőként került a „kalapelső” pozíciójába (koefficiens: 141.465), a katalánokon kívül a 2011-es döntős Manchester United (151.157), a Chelsea (129.157), a Bayern München (118.887), az Arsenal (108.157), a Real Madrid (103.408), az El-győztes Porto (100.319) és a 2010-es BL-győztes Internazionale (100.110) került még ide.

2. KALAP
Az Arsenal továbbjutásának kárvallottja az AC Milan, amely így kiszorult az első kalapból (94.110). Az olasz bajnokot a sorozatban tizenkettedszer főtáblára kerülő francia Lyon követi (92.735), aztán következik a Sahtar Doneck (87.776), a Valencia (85.408), a Benfica (81.319), a Villarreal (75.465), a CSZKA Moszkva (73.941) és a Marseille (68.735).

3. KALAP

Erős csapat itt is van bőven, a választék: Zenit (60.441), Ajax (56.025), Bayer Leverkusen (54.887), Olympiakosz (50.833), Manchester City (47.157), Lille (40.735), Basel (39.980) és BATE Boriszov (23.216).

4. KALAP


A kalap első két csapatával senki sem vágyik egy csoportba: itt van ugyanis a német bajnok Borussia Dortmund (22.887) és a Napoli (21.110). A többiek a „kicsik”: a Dinamo Zagreb (20.224), az APOEL (13.124), a Genk (8.400), a Viktoria Plzen (5.170), az Otelul Galati (5.164) és a Fenerbahce helyét átvevő Trabzonspor (12.010) szerepel még itt.

HALÁLCSOPORT

Elméletileg kialakulhat a csoportkörben egy Barcelona, AC Milan, Manchester City, Borussia Dortmund kvartett is, de ez valószínűleg az összes érintett klub képviselőinek rémálmaiba tartozik. Az ellenpont: a leggyengébb tán a Porto, CSZKA Moszkva, BATE Boriszov, APOEL négyes lenne.

NEVEZÉS

A kereteket szeptember elsején éjfélig le kell adni az UEFA-nak. Huszonöt játékost lehet nevezni az úgynevezett A-listára, közülük legalább nyolcnak helyi vagy saját nevelésűnek (15–21 éves kora között három évet eltöltött az adott klubban vagy az adott szövetség égisze alá tartozó másik csapatnál igazolt játékosként) kell lennie. Amennyiben nincs ennyi saját vagy helyi nevelésű labdarúgó, az A-listás helyek száma csökken (tehát akár lehet ilyen játékos nélkül is nevezni a keretet, de akkor az A-listán csak 17 futballista szerepelhet).

Korlátlan számú játékost lehet nevezni a B-listán a mérkőzések előtti nap éjféljéig. Erre kizárólag 1990. január 1. után született labdarúgók kerülhetnek, akik 15 esztendős koruk óta legalább két évig folyamatosan a nevező klub igazolt futballistái voltak.

Újabb játékosok nevezésére (leszámítva a B-listát) csak a csoportmérkőzéseket követően kerülhet sor. Egy kivétel van: legalább két kapus hosszú távú (30 napon túl gyógyuló) sérülése esetén nevezhető egy plusz kapuvédő.

A KALAPOK
1. kalap: Barcelona, Manchester United, Chelsea, Arsenal, Bayern München, Real Madrid, Porto, Internazionale
2. kalap: AC Milan, Lyon, Sahtar Doneck, Valencia, Benfica, Villarreal, CSZKA Moszkva, Marseille
3. kalap: Zenit, Ajax, Bayer Leverkusen, Olympiakosz, Manchester City, Lille, Basel, BATE Boriszov
4. kalap: Borussia Dortmund, Napoli, Dinamo Zagreb, APOEL, Trabzonspor, Genk, Viktoria Plzen, Otelul Galati

 

BAJNOKOK LIGÁJA, 2011–2012
A BL-CSOPORTKÖRBEN KEZD (22)
Manchester United (angol) AC Milan (olasz) Olympique Marseille (francia)
Ajax (holland)
Chelsea (angol)
Inter (olasz) Zenit (orosz) Fenerbahce (török)*
Manchester City (angol)
Napoli (olasz)
CSZKA Moszkva (orosz) Olympiakosz Pireusz (görög)
FC Barcelona (spanyol, címvédő) Dortmund (német) Sahtar Doneck (ukrán) Basel (svájci)
Real Madrid (spanyol) Leverkusen (német)
Otelul Galati (román)
Trabzonspor (török)
Valencia (spanyol) Lille (francia)
Porto (portugál) * a szövetség visszaléptette, helyét a Trabzonspor vette át

A BL-SELEJTEZŐBŐL JUTOTT FŐTÁBLÁRA (10)
Bayern München (német)
Dinamo Zagreb (horvát)
Viktoria Plzen (cseh)
Olympique Lyon (francia)
Villarreal (spanyol)
APOEL (ciprusi)
Benfica (portugál)
Genk (belga)
Arsenal (angol)
BATE Boriszov (fehérorosz)
PROGRAM
A csoportkör szeptember 13-án kezdődik
1. forduló: szeptember 13–14.
2. forduló: szeptember 27–28.
3. forduló: október 18–19.
4. forduló: november 1–2.
5. forduló: november 22–23.
6. forduló: december 6–7.
KIESÉSES SZAKASZ
Sorsolás: december 16.
Nyolcaddöntő: 2012. február 14–15. és 21–22. (első mérkőzések), március 6–7., 13–14. (visszavágók)
Negyeddöntő: 2012. március 27–28. (első mérkőzések) és április 3–4. (visszavágók)
Elődöntő: 2012. április 17–18. (első mérkőzések) és 2012. április 24–25. (visszavágók)
Döntő: 2012. május 19., Allianz Arena, München

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik