Dortmund: letartóztatták a robbantót, eurómilliók a háttérben?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.04.21. 10:03
null
Hihetetlen motiváció állhatott a háttérben (Fotó: AFP)
Pénteken korán reggel a rendőrség letartóztatott egy orosz-német kettős állampolgársággal rendelkező férfit a dortmundi robbantással kapcsolatban. A Bild arról ír, hogy ördögi terve volt a 28 éves Szergej V.-nek, aki arra számított, hogy eurómilliókat nyerhet a tette után.

Szergej V.-t már azóta körözték, ugyanis kiderült, hogy a szállodában összesen 78 ezer euró értékben vásárolt részvényeket. Úgy számolt, hogy a robbantások halálos áldozatokkal járnak, így esnek a Borussia Dortmund részvényei, s ő az árfolyamveszteségre való tekintettel körülbelül 3.9 millió eurót nyert volna.

A bank alkalmazottjai azonnal értesítették a rendőrséget gyanús ügyletre, valamint pénzmosásra gyanakodva.

A férfi március 11-én foglalt szobákat ugyanabba a szállodába, ahol a játékosok tartózkodtak. Az április 9. és 13. közötti időszak mellett a 16-tól 20-ig tartó napokat is lefoglalta, hiszen akkor még nem volt világos, mikor játszik a Signal Iduna Parkban a BVB.

A szálloda személyzete visszaemlékezett az esetre. Néhány alkalmazott elmondása szerint már az is érdekes volt, hogy miközben mindenki menekült, biztonságos helyre ment a robbantások után, a férfi teljes nyugalommal ment vacsorázni az étterembe, ahol steaket rendelt.

A nyomozók azt is kiderítették, hogy a férfi elektromérnök, így valószínűleg maga készítette a bombát. A rendőrség további két lehetséges cinkostársat köröz.

A német főügyészség tájékoztatása szerint a bomba időzítve volt.

Korábban beszámoltunk arról, hogy radikális iszlamista szál is fűződhet a robbantáshoz. A jelenleg ismert álláspontokat tekintve ez továbbra sem kizárt, azonban kétséges.

„Mindannyiunk számára fontos volt, hogy kiderüljön, mi állt a támadás tényleges hátterében” – fogalmazott Marcel Schmelzer.

„A Borussia Dortmund mindenkinek köszönetet mond az elmúlt tíz nap pozitív szavaiért és tetteiért. Erőt adtatok nekünk!” – mondta Hans-Joachim Watzke, a BVB ügyvezetője.

DE HOGYAN LEHET NYERNI, HA ESIK A RÉSZVÉNY?

A gyanúsítottnak BVB-részvényei voltak, és volt olyan opciója (biztosíték), hogy előre fixált összegért eladhatja azokat. Ezekből az úgynevezett biztosítékokból 15 ezret vásárolt 78 ezer euróért. Ha a robbantást követően lezuhantak volna a BVB-részvények árai, akkor a biztosítékainak köszönhetően részvényeit messze piaci ár fölött, a korábban előre rögzített áron tudta volna eladni és kaszált volna 3.9 millió eurót.

A dortmundi példával szemléltetve: ha egy BVB-részvény 5.61 eurót ér, majd felmegy az ára 5.71 euróra, egy biztosíték 10 centet ér, azaz az eredeti és az új ár közötti differenciát. Ha azonban leesik a részvény ára 5 euróra, akkor már 71 cent. A gyanúsított tehát elméletben a biztosítékainak köszönhetően megvehette volna a részvényeket 5 euróért, és eladhatta volna 5.71-ért. A világ egyik legextrémebb ún. shortolása lehetett volna.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik